Főrendiházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–1906. február 19.
Ülésnapok - 1905-10
78 A főrendiház X. ülése, zati uton való elintézése ellen (Helyeslés.) Mindennek betetőzésére most az egy év előtt megválasztott országgyűlés valószínűleg a feloszlatás küszöbén áll. Figyelmeztetni kívánjuk tehát ez alkalommal a kormányt, hogy az 1848. évi IV. t.-cz. 5. szakasza, szerint az országgyűlés feloszlatása után három hó alatt annak újból egybe kell hivatnia. (Élénk felkiáltások : Igaz! Úgy van !) Ha, ez be nem következik, akkor az alkotmány utolsó mentsvára is elsepertetik és helyébe a nyers absolutizmus lép, (ügy van!) a mely az állami élet minden ágazatára kiterjedő megrázkódtatásokat eredményezne. Ez ellen mi eleve a legerélyesebben tiltakozunk. (Általános helyeslés.) Feltétlenül bíznunk kell abban, hogy szentesitett törvényeink meg fognak tartatni, s reméljük, hogy az országgyűlés a törvényes időben újból össze fog hivatni ós akkor a nemzet ezen mostani rendszer felett ítéletet fog -mondhatni Ezen óvás mellett az országyülésnek ő Felsége által elrendelendő feloszlatását tudomásul vesszük.« (Általános élénk helyeslés) Méltóságos főrendek! Ezen javaslat elfogadását vagyok bátor ajánlani. (Felkiáltások: Elfogadjuk!) Elnök: Kivan valaki hozzászlóni? Prónay Dezső b.: Méltóságos főrendek! A gróf Majláth által benyújtott határozati- javaslatot abban a reményben, hogy ehhez a Ház egyhangúlag hozzá fog járulni, én is elfogadom és ahhoz hozzájárulok. Midőn kénytelen vagyok ezt, szót kérve, kijelenteni, eme kijelentésem tulaj donképen csak a házszabályok értelmében, illetőleg azoknak ez idő szerint követett magyarázata alapján a, felszólalásra való egyedüli lehetőséget képezi. A felszólalásra való ezen egyedüli lehetőséget kellett felhasználnom arra. hogy felhívjam a méltóságos főrendek figyelmét arra, — de itt a Házban — a mit a méltóságos főrendek egyenként kétségkívül mindannyian tapasztaltak és észleltek, t i. hogy a Házat rendkívül nagyszámú fegyveres erő környezi (Felkiáltások: Szégyen! Gyalázat!) Azt a. kérdést intézem tehát egész tisztelettel ő nagymóltóságához, az elnök úrhoz, van-e neki tudomása,, az ő tudtával avagy esetleg az ő közreműködésével történt-e a, fegyveres erőnek ily nagyszámú kirendelése, talán a tanácskozási szabadságnak kívülről netán várható valamely megzavarásának megóvásával szemben? Ha- ő nagyméltósága azonban a fegyveres erőnek kirendeléséről nem tud, nem látja-e a, Ház tanácskozási szabadságát megzavarva., avagy nem lát-e ebben legalább egy oly körülményt, a mely a Ház tanácskozási szabadságának megzavarására alkalmas ? Méltóságos főrendek! Ma a sajtó Yendkivüli nagy jelentősége mellett köztudomásúakká válnak igen rövid idő alatt még az olyan események is, a melyeket a rendezők ugy szeretnének előidézni, hogy azok meglepetésszerűen hassanak. Azt merem ma mondani, hogy most már köztudomású, miszerint a, képviselőház elnökéhez oly sajátszerű módon érkezett és kézbesittetett két elzárt boríték, illetőleg királyi leirat, hogy nincs kizárva annak a feltevésnek a lehetősége, miszerint ő nagyméltóságához, a * főrendiház elnökéhez is hasonló módon érkezett két, határozott jelleget nélkülöző, de állítólag királyi leiratnak minősített elzárt levél. A Házat meglepetésektől meg kell óvni. Azt is majdnem köztudomásúnak tekinthetjük immár, hogy a Ház fel fog oszlattatni. Jogosult az a feltevés, hogy ama, jellegökben a kézbesítés módjánál fogva meghatározatlan minőségű, állítólag királyi leiratokat tartalmazó elzárt levelek egyike az országgyűlés feloszlatását tartalmazza.