Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-32

A főrendiház XXXII. ülése. 7 vagyok bátor tenni ós azzal a kére­lemmel járulok a méltóságos főren­dekhez, hogy a velünk közölt hatá­rozati javaslatot kinyomatás, előleges bizottsági tárgyalás ós külön napi­rendre tüzes nélkül mai ülésünkben méltóztassék elhatározás alá venni. (Átalános helyeslés ) Elnök: Méltóságos főrendek ! Sür­gősségi indítvány tétetett. A ház­szabályok értelmében sürgősségi in­dítványhoz csak ketten szólhatnak: egy mellette és egy ellene. Kíván valaki szólani? Nem kíván. Fel­teszem a kérdést: méltóztatnak a sürgősségi indítványt elfogadni, igen vagy nem? ('Elfogadjuk!) Kimondom, hogy a méltóságos főrendek egyhangúlag elfogadják a sürgősségi indítványt és ennek foly­tán a képviselőházi üzenettel beér­kezett határozat azonnal érdemleges tái'gyalás alá kerül. Felolvastatván már az indítvány, kiván-e valaki szólani? Beöthy Zsolt: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos Főrendek! Mél­tóztassanak megengedni, hogy e rend­kívüli fontosságú ügyben adandó szavazatomat néhány rövid szóval indokoljam. (Halljuk! Halljuk!) Bizonyára a legátalánosabb nem­zeti közörömet, megindult lelkesedést ébresztett mindenfelé ő Felségének legmagasabb elhatározása, a kor­mányelnök úrhoz intézett utasítása, hogy történelmünk egyik legnemesebb alakjának, II. Rákóczi Ferencznek hamvai hazaszállittassanak. Kétszáz­éves számkivetéséből való megvál­tatását jelenti ez annak a fejedelmi férfiúnak, a kit mi mindnj r ájan, s a nemzedékeknek egész sora a nemzeti érzés, a szabadságszeretet és legelső sorban a hazafiúi áldozatkészség leg­eszményibb példányképéül tisztelünk. Népünk a mondának aranyszálai­val körülfonva őrzi szivében az ő alakját. Ennek a mondának egyik legköltőibb mozzanata, hogy az üldö­zött menekülő fejedelem táltos lova megszólalt: édes gazdám, veresd visszafelé patkómat, hogy az üldözők veszítsék el a nyomunkat. Az üldözés, a gyűlölet valóban elvesztette ezeket a nyomokat; de a szeretet ós hála megtalálta, felismerte s mennél söté­tebb volt nemzetünk ege, annál tisz­tábban, világosabban és mélyebb kegyelettel látta és követte őket. És ime ma nemcsak a szeretet, hanem a fejedelmi bölcseség is felismerte és kegyelettel kö veti a szent nyomokat. Igenis, méltóságos főrendek, a fejedelmi bölcseség. Mert bármilyen örömet és lelkesedóst ébresztett is ő Felségének elhatározása, ebben a concrét vonatkozásában a redemptio ex Turcia: ennek az elhatározásnak van egy átalánosabb és mélyebb jelentőségű politikai mozzanata. Lehetnek nemzetek, a melyeknek történeti érzése erősebb a miénknél: lehetnek olyanok, a meh-eknek tör­téneti érzése talán hatalmasabb nem­zeti önérzetet táplálhat a miénknél: de nincs egyetlenegy sem, melynek nemzeti életére, nemzeti életfeladatai­nak irányzására és betöltésére ez a történeti érzés fontosabb lenne, mint a magyar nemzeti egységünknek és állami egységünk nemzeti fejlődésé­nek nélkülözhetetlen alapja ez — s minden, a mi erősiti, zavarait osz­latja, ellentéteit kiegyenlíti: ennek a nemzeti egységnek tesz meghálál­hatatlan szolgálatot. Ilyen segítséget, ilyen támogatást köszönünk ma an­nak az elhatározásnak, melyben egy fejedelmi elme bölcsesége és egy fejedelmi lélek ereje nyilatkozott. Ha valamire még szüksége volt nemzetünk történeti érzése szabad­ságának ós teljességének, biztossá­gának és erejének : ugy az a királyi szó volt az, mely ő felsége nyilat­kozatában elhangzott s történeti kegyeletünkben osztozva, benne gyö­kerező kötelességünk teljesítésére utasit bennünket. Ez a szó, méltó­ságos főrendek, történeti érzésünk és nemzeti egységünk elválhatatlan,

Next

/
Thumbnails
Contents