Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.
Ülésnapok - 1901-41
ná A. főrendiház ALI.' ülése. tünk és találhatunk : egyrészt a nemzet alkotmányos életrevalóságában, a mely a kibontakozási utat meg fogja jelölni (Helyeslés), másrészt pedig koronás királyunk rendithetetlen alkotmányos érzületében (Élénk éljenzés) és mérhetetlen uralkodói bölcseségében, a mely világító toronyként tündöklő fényt áraszt a jövőbe is. Méltóságos főrendek! Az országgyűlés berekesztésével véget ér az ón elnöki tisztem is és azért úgy a magam, mint elnöktársaim nevében is a leghálásabb köszönetet mondva a méltóságos főrendeknek azon kitüntetett bizalomért, és jóakaratért, a melyben bennünket részesíteni méltóztattak s egyúttal melegen megköszönve a jegyzői karnak és a háznagy úrnak szíves közreműködé| sét, a mely az elnöki teendők teljej sitését oly könnyűvé tette, a Min| denható áldását kérem a méltóságos í főrendekre együttesen és egyenként e folyó évben, magamat pedig a méltóságos főrendek kegyes jóindulatába továbbra, is ajánlom. (Élénk éljenzés.) Még csak a jegyzőköm^vnek hitelesítése van hátra. Rudnyánszky József báró jegyző (olvassa a jegyzökönyvet). Elnök : Ha észrevétel nincs, kimondom, hogy a jegyzőkönyv hitelesítve van ós ezzel az 1901 - 1906. évi országgyűlésnek főrendiházi utolsó ülését berekesztem (Elénk felkiáltások: Éljen az elnök!) (Az ülés végződik d. u. 5 óra 10 perczJmr.)