Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.
Ülésnapok - 1901-41
J 04 A főrendiház XL1, üliísu. engedjék meg, hogy én Deák Fereneznek akor elmondott beszédéből néhány szót idézzek. (Olvassa,): »Nekünk egyetlen fegyverünk a törvény és ügyünk igazsága, s erre támaszkodva kell a hatalom fegyvererejével szemben állnunk. Régi állítás ós a történelem tanúsága szerint talán aligha csalt valaha, az, hogy az igazság végre győzni fog és nekünk abba kell minden reményünket helyezni. Hogy ezen téren biztosan lépjünk, nem szabad, nem lehet nekünk a törvény terét soha, semmi szin alatt és esetben elhagyni, mert csak ez az a biztos tér, hol fegyveres erő nélkül fegyveres erő ellenében is megállhatunk.*: Ez utóbbi szavakat szeretném én is szóles Magyarországon viszhangoztatni. A törvén}' az egj^etlen biztos talaj, azon kell tehát megállanunk ós a méltóságos főrendeknek is, midőn eg} 7 részről az országgyűlésnek rövid idő múlva bekövetkező feloszlatását tudomásul veszik, jelezniük kell előre, hogy a törvény az a biztos alap, a melyen Magyarországban minden egyes ember, még a magánjog körében is biztosítékot találhat ós fegyveres erő nélkül is még a fegyveres ei'ő ellenében is megállhat. Nem akarok, méltóságos főrendek, hosszabb fejtegetésekbe és magyarázatokba bocsátkozni, hogy az 1867 : X. t.-cz. helyes magyarázata mennyiben engedi meg az ország gyűlésnek a jelen időpontban való feloszlatását, hogy mennyiben kétes és vitás kérdés ez. Tudjuk, hogy ha a törvény homályos ós magyarázatra szorul, a törvénymagyarázatra nézve három út van megjelölve Az egyik az u. n grammá ti cai magyarázat, mely a szavak szószerinti értelméből, azoknak egybevetéséből von következtetést; a másik a törvéiry logikai magyarázata, a mely a törvény heh-es értelmét a logika szabályai szerint keresi és igyekszik megállapítani; s a kettő felett áll az, a mit a régi jogi műnyelv úgy fejez ki, hogy: ratio legis, a törvény czélja, a törvény szelleme az, melyből annak helyes magyarázatát kell meríteni. Kétségtelen, hogy az 1867 : X. t.-cz egyike azoknak, melyeket mint az alkotmány biztosítékait tekintett a közvélemény. Kétségtelen tehát, hogy e törvény helyes magyarázatánál nem egyedül a grammaticai magyarázat, hanem a ratio legis, a törvény szelleme, tovább megyek : az egész alkotmány szelleme ós jogfej lődése kell hog}^ irányadó legyen Ha a törvény szövege avagy a törvény értelme kétes, az is hazai közjogunk egyik alapelve, hog}^ a törvény illetékes magyarázója maga a törvényhozás, tehát az országgyűlés és a koronás király együtt. Én megengedem, hogy az 1867 : X t -ez. magyarázható többféleképen. Az illetékes magyarázatra a törvényhozás van hivatva. Ez az országgyűlés holnap fel lesz oszlatva, ez az országgyűlés tehát nem magyarázhatja azt. Hivatása lesz a jövő országgyűlésnek, hogy a kétes értelmű törvény értelmét magállapitsa. Midőn tehát mi erre rámutatunk, ón azt hiszem, hogy a főrendiház csak azt a kötelesógót teljesiti, hogy míg rendes, normális viszonyok között a főrendiháznak feladata alig más, mint hogy egyszerűen lajstromozza a képviselőház határozatait és törvények erejével ruházza fel hozzájárulásával ; kivételes körülmények között e házban, a hol megalakult pártok nincsenek, ahol tehát gyűlölség és rokonszenv nélkül, lehetőleg tárgyilagosan szólhatunk a dolgokról, a főrendiház mutassa meg azt az utat, a melyen a mai válságból a kibonyolódást keresni kell. A főrendiház utaljon arra, hogy a mi erősségünk a törvény, hogy a törvény az az alap, a melyen még esetleg, — mitől egyébként Isten mentsen meg, — ha