Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-18
A főrendiház XVIII. ülése. 37 országgyűlésnek van joga elrendelnie azt, — akár tetszenék az a társországoknak, akár nem — hogy az útleveleken a franczia nyelvnek ott kell lennie : akkor ne volna joga azt mondania, hogy akkor tehát a magyarnak is ott kell lennie ? (Helyeslés jobbfelöl.) Vagy, vagy. Vagy érintjük Horvát-Sziavonországok autonómiáját, midőn az ő akaratuk ellenére, va gy — mondjuk — nem az ő akaratuk, hanem az 1868 : XXX. törvónyozikk rendelkezései ellenére, az ő hozzájárulásuk nélkül rendeljük el azt, hogy ez útleveleiken a franczia nyelv ott legyen, vagy nem. Mert ón el tudom képzelni magamnak azt, hogy például a horvátszlavón-társországok a közeli szomszédság viszonyainál fogva talán egy más idegen nyelvet szivesebben látnának útleveleiken, hogy melyiket végre is mellékes. Meg lesz-e ez nekik engedve; meg van, vagy meg volna-e ez engedve ezen törvény szerint? Nem! Megszabja ez a törvényjavaslat, hogy Magyarországon magyar az útlevelek nyelve; Horvát-Szlavonországokban pedig horvát és franczia, tehát az útlevelek nyelvéről rendelkezik. Minő alapon ? Kétségkívül azért, mert az 1868: XXX. törvényczikk az országgyűlés számára ezt a jogot fentartotta. (Úgy vem! jobb felől.) És mi rendelkeznénk erről a minket megillető jogról ugy, hogy megfeledkeznénk magyarságunkról ? Es ez, mólyen tisztelt főrendek, nem volna meghátrálás ? (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ez, mólyen tisztelt főrendek — ugy hiszem — a dolognak közjogi oldala Van egy másik oldala is: kíméljük a társországok érzékenységét. Ne teremtsünk nehéz hebyzetet. Ez nagyon megfontolandó, de ne feledjük el, mólyen tisztelt méltóságos főrendek, hogy 1868 óta, ha a két egyezkedő fél, Magyarország és Horvát-Szlavón országok között létrejött egyezménynek hű, lelkiismeretes, becsületes, nyilt és őszinte megtartásáról volt szó, a magyarságot nem illetheti vád, (ügy van! jobbfelöl.) hogy a lelkiismeretesség, a hűség, a nyíltság hiányzott volna a kétoldalú egyezmény megtartásánál. így volt-e az a horvátoknál ? Szivesebben nem felelek e kérdésre. Inkább azt mondom, hogy tisztelem, becsülöm, sőt bámulom a horvátok szívósságát, a horvátok ügyességét, a horvátoknak — ha ugy tetszik, nem bánom — chauvinismusát is, a melyről azt mondotta egyszer egy horvát: »a nagy Horvátország álom, de minden horvátnak álma«. Nos, uraim, a nagy^ Magyaroszág is álom, fájdalom, nagyon kevés magyarnak álma. (Élénk tetszés jobb felöl és a középen) Vannak pillanatok, méltóságos főrendek, a midőn igenis ugy állott a dolog, hogy a főrendiház, a melynek egyik feladata, hogy mint mérséklő elem szerepeljen a törvényhozásban, ezt a mérséklő hatást formailag ugy gyakorolta, hogy megakasztotta a törvényhozásnak a menetét. Megvallom, méltóságos főrendek, nern merném ma felállítani azt a tételt, hogy, a magyar közvélemény melyik oldalon foglal állást. De van eset rá, a midőn a képviselőház túlnyomó nagy többségével szemben az ország többsége a második kamara mellett foglalt állást. Erre nézve utalok egy nevezetes esetre. Mikor Angliában elfogadták a home rule-t, akkor azt a lordok háza elvetette. Azóta a home rule el van temetve. Pedig az angol parlament képviselőháza azt nagy többséggel elfogadta, de a lordok háza elvetette és azóta abban az alakban nincs is meg. Mindezeknél fogva, méltóságos főrendek, azt tartom én is, hogy leghelyesebb, ha az útlevél-ügy rendezéséről szóló törvényjavaslatot általánosságban sem fogadja el a ház, hanem alkalmat nyújt a képviselőháznak annak ujabb megfontolására.
