Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-71

LXXL ORSZÁGOS ÜLÉS. 49 hogy az. 1723:1. és II. törvényczikk magában megítélendő önálló törvény, hogy erre másnak befolyása nincs: az a másik része a törvényjavaslatnak, a mely azt mondja, hogy a nyilatkozat ezen törvényünknek teljesen megfelel, elveszti mindazon értelmét, a melylyel az különben bírhatna. Szerencsétlen fogalmazvány volt szerintem azt mondani: »teljesen meglelek. A »teljesen« itten pleonasmus, mert a mi megfelel, az megfelel. A »teljesen« szó azonban az ítéletet éppen félrevezetni, a dolgot elhomályosítani alkalmas. Miért? Mert nem azt mondja, a mit mondani akarok, hogy a nyilatkozat a pragmatica sanctio alapján jogosan helyt foglalhat, hanem azt látszik mondani, mint hogyha mindaz, a mi a nyilatkozatban foglaltatik, a pragmatica sanctionak lenne önmagából folyó szükséges következtetése. Megengedem, hogy a viszonyok, a situatio és főleg a nyilatkozat alapján a pragmatica sanctioval ez megegyeztethető, a szerint megállhat, a szerint a törvény értelmében el is fogadható. De azt nem mondom, és nem fogadhatom el, hogy mindez már a pragmatica sanctioban is benn van. Hiszen a mikre ott hivatkozás történik, mint a legfelségesebb uralkodóház családi szabályaira, azok nem tőlünk függnek; a ministerelnök úr nem is tartotta szükségesnek azokat mi velünk még azon részletekben is megismertetni, a melyekben azokat a képviselő urakkal megismertetni jónak látta; hiszen minekünk annyi adatra nincsen szükségűnk. Nem is appellálom, hogy ezeket velünk megismertesse, jóllehet azt hiszem, ha szükséges, ha megfelelő volt ezeket a képviselő urakkal megismertetni, talán mi is igényt tarthatnánk erre. De mondom, ez a nyilatkozat a pragmatica sanctio alapján megáll, annak alapján történt, ennek bevonásával és tekintettel azon viszonyra, a melyben a monarchiával kapcsolatos többi országok és tartományokkal vagyunk, és tekintettel arra, hogy mi van a házszabályokban, a melyek különben nem változhatatlanok, hanem változtathatók, a melyeket mi nem ismerünk. Hanem mert ő Felsége és a fenséges koronaörökös kinyilatkoztatják előttünk, hogy a házszabályok ezt megkövetelik, a házszabályoknak pedig épen ő Felsége az ura, hát én nem vonaPŐRENDI NAPLÓ 1896 — 1091. V. KÖTET. kódom elfogadni, hogy ez így van, ezt kétségbe nem vonom és ennek következtében szívesen járulok a törvényjavaslathoz úgy is, a mint az most van szerkesztve. Mert ha egyszer kimondottuk, hogy a pragmatica sanctio önmagában áll, csak önmagában magyarázható, akkor ha az a másik gyenge kitétel, hogy ezen nyilatkozat azzal mindenben megegyező, el is hagyatnék, az félreértés tárgyát egyátalában nem képezhetné; mert bizony senki sem fogja azt állítani, hogy a morganatikus házasság a pragmatica sanctioban foglaltatik, abból folyik és azáltal követeltetik. Engedjék meg mellékesen még megjegyeznem, hogy én előttem katholikus előtt csak egy házasság létezik: a keresztény katholikus hitelvek szerinti házasság. A morganaticus házasság fogalma — ez ugyan a képviselőházban nem mondatott el — csak egy conventionalis fogalom; azt egyszer így, egyszer úgy értették, egyszer igy, egyszer úgy alkalmazlak, az nem más, mint a törvényes és egyházi házasság közjogi vagy magánjogi következményeinek egy bizonyos házszabály, egy bizonyos szentesitett gyakorlat szerinti megszorítása vagy változtatása. Ez magát a házasság szentségét nem érinti. A morganaticus házasság nem egy más, nem egy külön, nem egy codiíicált házasság. Ahhoz nekünk különben semmi közünk nincsen; itt nem a morganaticus házasságon fekszik a súly, hanem fekszik azon következtetéseken, a melyek ebben a nyilatkozatban kifejtetnek, vagyis azon viszonyon, a melyben a fenséges koronaherczeg felesége és netalán születendő gyermekei lesznek; de ezek nem a házasság lényegét érdeklik. Én, méltóságos főrendek, igen rövid lehettem volna, hogyha a szántszándékos tévútra vezetés, a megtévesztés, a magyar közjognak tökéletes ismeretlen volta, a szavak helyes értelmének elferdítése nem irányult volna közvetlenül én reám is, közvetetlenül azokra, a kiknek álláspontjával magamat azonosítom, és ha nem kellene sajnosán az elöltem ismert tárgyalásokból következtetnem, hogy mindazt, a mit ugyan a ministerelnök úr nem mondott, mégis éppen ezen utolsó vermelés vádja által és egész beszédjében is saját magáénak el nem ismerte volna. 7