Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-75

98 LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. deczemberhó 23-án elhunyt Pozsonyban Wenck­heim Viktor báró, méltd sarja annak a Wenck­heim-esaládnak, a mely a közügyek iránti érdek­lődésben, a közjóért való áldozatkészségben min­dig kivált. Szintén múlt évi deczember 23-án elhunyt Dőry Dénes tagtársunk, a ki a közügyek iránti érdeklődése mellett kivált a mezőgazdaság terén fejtett ki nagyobb tevékenységet. Folyó évi január 13-án halt el Zalka János győri megyés püspök. Tudományosságban és eré­nyekben gazdag, jótékonyságban és emberbaráti érzelmekben pedig egyaránt pazar főpap, a kit teljes joggal sirat egész egyházmegyéje. Végül folyó évi január hó 24-én megszűnt élni Harkányi Károly báró, a ki kivált a köz­gazdaság terén fejtett ki tevékenységet és szer­zett jelentékeny érdemeket. Ugy vagyok meg­győződve, hogy a méltóságos főrendek helyeslik azon indítványomat, hogy elhalt tagtársaink emlékét a mai jegyzőkönyvben megörökítsük és haláluk feletti részvétünknek kifejezést adjunk. (Helyeslés.) Az elnöki indítvány elfogadtatik. Fel fog olvastatni a magyar királyi minisz­terelnök úr átirata. Széchényi Bertalan gr. jegyző (olvassa a ministérelnöknek 1901. január 2-án kelt átiratát, a mely szerint ő Felsége a főrendiház részéről az újév alkalmából kifejezett hódolatteljes szerencse­lávánatokért legmagasabb köszönetét nyilvánítja). Elnök: Hódolatteljesen tudomásul vétetik. Következnek a magyar királyi ministerelnök úr azon átiratai, a melyek törvényjavaslatok szentesítésére vonatkoznak. Gáll József jegyző (olvassa a ministerelnök átiratát, a mely szerint az 1884 : XVII. tőrvény­czikk 50. §-ának a megrendelések gyűjtésére vonat­kozó rendelkezéseinek módosításáról szóló, valamint a vinkovcze-zsupanj e-szávaparti helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatok szentesítést nyertek és az országos törvénytár utján kihirdet­tettek). Vigyázó Ferencz gr. jegyző (olvassa a ministerelnök átiratát, a mely szerint a birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszony szabályozásáról, továbbá az erdőmunkásokról és végre a dohánytermelök és dohánykertészek közti jogviszony szabályozásáról szóló törvényjavaslatok szentesittettek és kihirdettettek). Latinovits János jegyző (olvassa a minis­terelnök átiratát, a mely szerint a közérdekű öntöző­csatornák létesítése tárgyában kelt, továbbá az 1901. év négy első hónapjában fedezendő közterhekről és viselendő állami kiadásokról, — a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok között létrejött pénzügyi egyezmény beczikkelyezéséről szóló 1889 :XL. tőrvényczikk hatályának újabb meghosszabbításáról, nemkülönben az 1887: XLV. tőrvényczikk módo­sításáról, Horvát-Szlavonországokat illetőleg, — vala­mint több állami beruházás költségeinek fedezéséről és az 1895 : L, tőrvényczikk hatályának meghosz­szabbitásáról, — végül a ruma-klenáki helyi érdekű vasul engedélyezéséről szóló törvényjavaslatok szen­tesittettek és kihirdettettek). Gáll József jegyző (olvassa a ministerelnök átiratát, a mely szerint az 1889 : VI. törvénycsikk 14. §-a, valamint az 1890 : V. tőrvényczikk 3. §-a rendelkezéseinek, illetőleg a közös hadsereg és a hadi tengerészet, valamint a honvédség számára megálla­pított ujonczjutalék mennyiségének 1901. végéig való fentartása tárgyában kelt, valamint az 1901. évben kiállítandó ujmczok megajánlásáról és az ország némely vármegyéjében fenyegető ínség megelőzése és enyhítése cséljából elrendelendő közmunkák költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatok szentesittettek és kihirdettettek). Elnök: A felolvasott ministerelnöki átiratok tudomásul szolgálnak. Következik a magyar királyi ministerelnök úrnak átirata az Erzsébet királyné emlékére fel­állítandó szobormű tárgyában. Latinovits János jegyző (olvassa a minister­elnök átiratát). Elnök: Ha a ministerelnök átiratát tudo­másul venni méltóztatnak, ugy a jelentést a méltóságos főrendek között ki fogom osztatni. Következik a belügyminister úr átirata királyi meghívó leve^knek kézbesítése tárgyában. Latinovits János jegyző (olvassa a belügy­minister átiratát Széchényi Pál gróf, Beniczky Fe­rencz és Forinyák Gyula főrendiházi tagok számára királyi meghívólevélnek kézbesítése tárgyában). Elnök: Ezen átirat jelentéstétel végett ki­adatik az igazoló bizottságnak; egyelőre tehát csak tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents