Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.
Ülésnapok - 1896-47
126 XLVH. OESZÁGOS ÜLÉS. én mint főrendiházi tag ki nem lépnék, mert egy másik háznak eljárását, pártok egymásközti viszonyait és megállapodásait ezen helyen megbírálni nem akarom; hanem igen nyomatékosan kell kiemelnem, hogy épen a 170. §.—jelenleg, akkor a 169. — és a 171. — akkor a 170. — világosaD, nyilt kérdésnek lett a pactumban declarálva. Tévedéstől talán, — szabad legyen ezt nekem úgy tekintenem — a 3. §-nak 9. pontjára ezen végleges megállapodásban hivatkozás nincs. De épp oly kevéssé, a mint nekünk kitérni nem szabad arra, hogy mi történik ezen főrendiházon kivül a másik házban és abból argumentumot következtetnünk, épp oly kevéssé hiszem, hogy mai elhatározásainkban is az nekünk irányt és törvényt szabhatna. Mert azon felfogás, hogy azért, mert a képviselőházban valami megszavaztatott, azt már itt meg kell szavazni, téves; az ezen házat egész tekintélyétől, nyomatékától megfosztja, de a mi több, ezen felfogás mellett nincs többé főrendiház , . . (Egy hang balfelől: De ki mondja azt?) annál kevésbbé lehet abból okoskodni, hogy mivel a képviselőház pártjai között valami megjegyzés jött létre, azért a főrendiháznak ezt már el kell fogadnia. T. barátom, Esterházy Miklós Móricz gróf módositványához hozzájárulok azon esetre, ha a törlés nem sikerülne. Jóllehet igen világosan tudom és érzem, hogy ezen módosítás is sérti hitelveinket és az egyháznak tanítási és egyházkormányzati jogosult hatóságát, (Úgy van! jobbfelől.) a melyet ez az ország nem receptiő által ismert el, hanem ezeréves gyakorlat által (Úgy van! jobbfelol.) és azon magas helyzet által, a melyet az egyháznak tulajdonit, és az abban való megnyugvás által, a mely ezer éven át uralkodott, hogy ezen szabadság mellett az ország üdvözülhet és a maga ügyeit nemcsak hogy elintézheti, de jobban intézi el, mintsem egyház és hitélet nélkül intézhetné, mondom, jóllehet ezt hiszem, mégis minthogy ezen módosítások elseje csakis a jelöltre, — mert megvallom, hogy ezt a kitételt: »képviselő« a választás előtt nem tartom valakire alkalmazhatónak — csak a jelöltre és egy kis körre szorítkozik, így a sérelem kicsi lesz; de minthogy azok, a kik ezen törvényjavaslatot pártolják, ennek igen nagy súlyt tulajdonítanak, és azt vélik, hogy ezzel a váiasztások szabadságát és tisztaságát fogják megőrizhetni, tehát én azt hiszem, hogy azzal a nagy római katholikus egyházzal szemben abban a két-három választókerületben, a hol ez előfordul, ezzel az engedékenységgel élni lehet. A másik szakaszra nézve pedig az indítvány az egyháznak egyházkormányzati szabadságát elismeri és annak útján akarja, úgy mint eddig is történt, az államnak, ha jogosak, jogos, ha jogosultak, jogosult igényeit érvényesíteni és én azt hiszem, hogy a római katholika egyház és annak főpapjai oly teljes előzékenységgel, méltánylással, devotioval, hazaszeretettel, dynasticus érzéssel és a törvény iránti tisztelettel viseltettek mindig, hogy ezen functiót egész megnyugvással lehet az ő jogaiknak megfelelőleg kezeikben hagyni. (Úgy van! jobbfelol.) Bocsásson meg az igazságügyminister úr, hogy az ő okoskodásaira bővebben ki nem terjeszkedem. Abban bizonyosan igazam van, hogy ennek a törvénynek csaknem minden tétele a bírónak appretiatiójára vagyon bizva. A törvénynek azonban szerintem nem olyannak kell lennie, hogy a biró appretiatiójára legyen bizva, hanem olyannak, hogy ne »ugy itélhessen«, hanem »úgy kelljen itélnie«, mint a törvényhozás akarta, (Úgy van! Úgy van! jobbfelol.) nehogy az álljon be, hogy »ha akarom, alkalmazom, ha nem akarom, nem alkalmazom*. (Úgy van! Úgy van! jobbfelol.) Ez a legnagyobb veszedelem. Igenis ő nagyméltósága, a minister előtt meghajlok; én hiszem, hogy ő úgy fogja akarni ezt értelmezni, a mint igazságos, jó és helyes, a legszelídebb, legigazságosabb értelemben. A birói karról is ugyanezt teszem fel; hanem a történet mutatja, és egy rövid élet tapasztalata is igazolja, hogy bizony nagyon gyakran megromlanak a viszonyok, és akkor a kormányok, a birák ugyanolyan fogyatékosak, mint akár minden más ember és helyzetök sokkal veszedelmesebb, sokkal kényelmetlenebb és sokkal felelősséggel terheltebb, s a védekezés módja a bírákra nézve a hatalom irányában rossz törvénynyel sokkal nehezebb, mint különben. Pedig annak a bírónak nemcsak hogy jól esik, de szüksége is van arra, hogy ne lehessen tőle
