Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.
Ülésnapok - 1896-47
XLVII. OESZÁGOS ÜLÉS. 99 ellen a javaslat ellen is szólnak. S kérdem, nem fekszik-e közel a veszély, hogy midőn állítólagos visszaélések és túlkapások megfékezésére törekszünk, épp ugyanakkor oly térre viszszük azokat át, melynek a jog és igazságszolgáltatás érdekében mindenha mentnek kell azoktól maradnia. A birák értelme, jogérzete és lelkiismerete pajzsul fog szolgálni itt is, a felett nem lehet kétségem. De a zaklatásra és diffamatióra mégis tág kapu nyilik a clerussal szemben. És ha mégis eljönnének a tökéletlen, a Pilátuséihoz hasonló igazságszolgáltatás napjai* mely erőteljesnek látszik, a mennyiben ellenáll a középszerű kísértéseknek és talán a felingerült nép lármájának is; de a mely egyszerre összerogyik és eltűnik, ha Caesar nevét említik előtte: non es amicus Gaesaris, nem vagy barátja a hatalomnak. Az ily szomorú napok következményeit nem szükség bővebben taglalni. Ez intézkedések tartalmának és következményeinek mérlegelése után önként jelentkezik az a kérdés, vájjon mily kényszerítő szükség parancsolja ezeknek a kivételes intézkedéseknek a megállapítását a kath. papsággal szemben a büntető törvénykönyvnek a választás szabadságának megvédésére vonatkozó szakaszain kivül? Erre a kérdésre a választ sem az azok védelmére elmondott beszédekben, sem a törvényjavaslat indokolásában nem találtam. Miért Ítélendő meg a papok cselekedete másként, mint a közhivatalnokoké? Ezek is épp úgy sajátos viszonyban vannak állásuknál fogva az állammal és társadalommal s azért a választásnál elkövetett vétségök szintén máskép ítélendő meg, mint a hasonló, de más állásúak által elkövetett vétség. Reájok nézve mégis az átalános törvény áll meg, míg a papokra külön határozatok lépnek életbe. Az pedig már kivételes törvény jellegével bír, ha ugyanazon viszonyok között levő állampolgároknak ugyanaz a vétsége másmás szabályok szerint Ítéltetik meg. A törvény e kivételes jellege méltán nyugtalanító és aggodalmas. Egyébként ez intézkedések igazolására felhozott indokokban régi ismerőseimmel találkozom. Megismerkedtem velők azokban a nagy parlamenti küzdelmekben, a melyek hasonczélzatú javaslat felett a német birodalmi gyűlésben folytak s azt kell hinnem, hogy nem is lehet találni jobbakat vagy másokat, mivel azóta is mindig azokkal szoktak előállani. Ezeknek az indokoknak egyik legfőbbike az állami érdek, salus reipublicae. Ez az a varázsige, mely a polgárok eszét és érzelmeit hatalmasan megragadja. És méltán. Mert a haza valódi érdekei, tudniillik annak jogai, igazi szabadsága, méltósága védelmében minden polgára mindenét: vagyonát, életét is feláldozni köteles. Mert a hazának joga van lelkünkre, elménkre, munkásságunkra; joga van magának zálogul mindenünket lekötni. És épp azért komoly megfontolást és higgadtságot igényel ez érdekek valódi természetének és tartalmának megbirálása. Különben oly csalódás keletkezhetik, mely miután elámította a sziveket, igen alkalmas arra, hogy téves ítéletre vezessen. Hisz az állami érdekek, salus reipublicae védelme alá nem ritkán a legféktelenebb hatalmi erőszak helyezkedik és nem volt még despota, ki ne ebben kereste volna kormányzatának összes indokait. A történelem kétségtelen tanúsága szerint hamis az az állítás, hogy a közjó mindent szentesit, mert ha a közjó rejtelmes czímét elfogadjuk, akkor nincs sem a múltban s nem lesz sem a jelenben, sem a jövőben oly gonosz tett, melyet ezzel a felfogással nemcsak menteni, de igazolni is ne lehessen. A nemzetek sorsa egyes emberek szenvedélyeinek és szeszélyeinek esnék áldozatul. Én azt hiszem, az állam valódi érdeke és annak leghathatósb biztositéka az állam és egyház közti egyetértő viszony. A másik főbb indok, a mit hallottam, az, hogy ezek az intézkedések a visszaélések megfékezése által épen az egyház tekintélyének és tiszteletének megóvására irányulnak. Az ekként vélekedők szándékának őszintesége és az egyház iránti készséges jóakarata kérdésen kivül áll; de legyen szabad hozzátennem, hogy tévednek akkor, a midőn erre oly eszközöket és módokat választanak, melyek egyenes ellentétben állanak azzal a felséges elvvel, hogy nincs 13*
