Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-10

X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 117 tekintetéből is, a bíróságokra kell nekünk a legnagyobb súlyt fektetnünk, mert ezeknek em­berséges, szelid, méltóságos és minden körül­ményt fontolóra vevő eljárása a lelkiismeret nyugalmának legfőbb biztositéka. Erre még nagyobb szükség vagyon ott, hol oly könnyen veszik a dolgokat. Hiszen másoknak becsülése, az az önbecsülésnek első feltétele. És mit mondjak, mikor a legmagasabb helyről azt látom, hogy a parlamentben nyilvánosan vád emeltetik, gyanúsítás szóratik a nélkül, hogy az adatokat megnéznék, hanem e helyett leve­lekből, melyek egészen más dátumból származ­nak, kérelmekből, melyeket a bíróságok intéz­nek a kiadatás iránt az immunitás felfüg­gesztésére, de a melyek a választás előtti időkre vonatkoznak, e választások alatt elkövetett bűn­ügyi kihágások gyanúját hallottuk szóratni a nélkül, hogy a két lépésre fekvő adatokba csak betekintettek volna 1 Hiszen a hol pártat­lan igazságszeretetben oly csekély mértékben részesül akár a parlamenti képviselő, akár a főrendiházi tag, ott bizalomról szó sem lehet. Én Dessewffy Aurél gróf határozati javaslatához járulok és az 5. §-t el nem fogadom. Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve s így a vitát az 5. §. felett bezárom. Perczel Dezső belügyminister: Nagy­méltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Az idő előrehaladottságára való tekintettel csak igen röviden akarok nyila kőzni, de két tekin­tetben válaszolnom kell Zichy Nándor grőf ő nagyméltóságának. Az első az, hogy ö tel­jesen félreértette korábbi felszólalásomat, midőn azt mondta, hogy én a nemzeti párt vezérét vádoltam azzal, hogy a szélsőbal elveit vette fel, mert én sohasem beszéltem a nemzeti párt vezéréről és pártpolitikai állásáról. Én azt mondtam és mondom jelenleg is, hogy az a párt kezdetben más elnevezés alatt, mint szélső jobb szerepelt úgy elveire, mint elhelyezésére nézve, s ebben ma a nagyméltóságú gróf úr is megerősített. Később a párt átment a mér­sékelt ellenzékre, mig később nemzeti párttá lett. Megmondom azt is, hogy mire értettem szagaimat. Az a párt annak idején a honvédség intézményét sem szavazta meg, most pedig meghaladva a többséget, felállítja azt a theoriát, hogy a katonai nevelést külön kell választani s több ilyent. Ezt értettem az alatt, hogy ők függetlenségi elveket vettek fel programmjukba. A mi másik kijelentésemet illeti, ez az a passus, a hol örömömet fejeztem ki azon, hogy a jelen költségvetési discussio alatt nem lát­hattuk a néppárt állásfoglalását. Nem magya­rázhattam ezt úgy, mintha a néppárt feladta volna actióját; de azt hiszem, jogom volt ezt a tényt constatálni s e felett örömömet nyil­vánítani. Egyébként nekünk soha sem lehetett kifogásunk az ellen, hogy bárminő párt bár­minő alapon alakuljon, kivált ha az olyan párt, a mely hitelvi vagy erkölcsi alapon áll, s biz­tosítani akarja magának a választók többségét. Mi igenis támadtuk a néppártot azért, mert a néppárt elnevezés alatt nem ismerhettük el egy pártnak olyan elemekből való létrehozását, a minőre a néppárt számítva van Tisztelet­ben tartom mindenkinek vallásos meggyőző­dését és örvendek, ha mennél több vallásos érzelmű embert találok; de hogy ily pártot néppártnak kelljen nevezni, mintha egyedül a nép lenne vallásos, az intelligentia pedig nem, ezt sohasem ismerhetem el és nem fogom elismerni jogosnak. Én tehát azt, ha a néppárt, mint katholikus párt alakul, igazinak valódi­nak és teljesen megengedhetőnek tartom és üdvözlöm. Ha a néppárt létrehozói egy eonser­vativ, egy magyar forradalmi pártot akarnak alakítani, erre is megvan a teljes jogosultságuk. Ez is sok tekintetben igen helyes lett volna és a politikai pártoknak a jövőjére nézve talán a mostaninál kedvezőbb alakulást hozott volna maga után. Csak egy van, a mit én majdnem quadratura circulinak tartok. Bocsánatot kérek, de meg vagyok róla győződve, hogy ő nagy­méltósága meg fogja érni és bevallja abbeli tévedését, a mi abban van, hogy a latifun­diumok és nagybirtokok tulajdonosai akarnak néppártot alakítani. Mert ebben a tekintetben teljesen alaposak azok az aggályok, a melyeket mi táplálunk. Zichy Nándor gr.: Vegyétek el birto­komat, de ne hitemet! Perczel Dezső belügyminister: Nagyon röviden még két megjegyzésére válaszolok a nagyméltóságú grófnak.

Next

/
Thumbnails
Contents