Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-10

108 X. ORSZÁGOS ÜLÉS. ven ragaszkodnak többségükhöz, a mely tekintetben elismerem, hogy önök nem teljesen önös irányzatból, hanem — megengedem, — talán abból a felfogásból indulnak ki, a melyre előbb rámutattam. És akkor, t. uraim és t. kormány, méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy belőlem nem személyeskedési ösztön beszél. Hisz önök között is vannak jeles férfiak, talán mindnyájan azok, nem tagadom; de hogyha önök mindnyájan egyenként mind Deákok volnának is, ezen törekvéssel folytatva működésűket, még akkor sem mennék önökkel sohasem. Persze, tekintetbe kell venni még azt is, hogy valószínű, hogy ilyen eszközökkel, mint a milyenekkel önök fentartják hatalmukat, nehezen ültek volna a zsöllyeszékekbe Deákok; de feltéve, hogy igen, még akkor sem mehetnék önökkel, mert a legnagyobb veszedelmet látom én épen a közszabadságok és az alkotmányosság tekintetében abban, hogy ezen merev ragaszkodás által iparkodnak lehetetlenné tenni, hogy megfelelő ellenőrzés történjék; és. a mi fődolog, a mit méltóztatnak bizonyosan tudni, épen a pártoknak a hatalomban való felváltása által erősödnek a garantiák, azáltal fejlődnek és jönek létre minden országban a reformok. Nem önös czél vezet; hisz önök képzelhetik, az én koromban már nem törekszik az ember sem zsöllyeszékre, sem bármely más kitüntetésre, hanem azon benső meggyőződés, hogy önök ezzel károsították a szabadságot, károsították az ország érdekeit, károsították jogainkat. Ez az indoka s nem egyéb annak, hogy egész melegen csatlakozom Dessewffy Aurél gróf indítványához, a melynek tekintetében azt reméltem, hogy a belügyminister úr maga is elismervén a visszaéléseket s el fogja az indítványt fogadni. Nagy csodálatomra ezt ő nem tette. (Derültség.) Hogy miért nem tette, bizonyosan ő tudja és én az ő logikájának következtetéseivel nem foglalkozom. De azt hittem, hogy ha valaki elismeri, hogy a jelen állapot helytelen, havalaki elismeri azt, hogy ez úgy közerkölesi tekintetben, mint az ország érdekében álló nem lehet: nem fog irtózni attól, hogy az erre vonatkozó határozati javaslat előterjesztessék és elfogadtassák. Talán annak bizalmatlansági része az, a mi őt e részben korlátozza ? íme, törölje el annak első részét, és fogadja el a második részét. Ezzel tanúsítani fogja, hogy nyilatkozata őszinte és nyilt. Ezzel az indokolással elfogadom a benyújtott határozati javaslatot. (Helyeslés jobbfélöl.) Latinovics János jegyző: Perczel Dezső beíügyminister! Perczel Dezső beíügyminister: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Nagyon sajnálom, hogy még egyszer kénytelen vagyok igénybe venni a mélt. főrendek türelmét. (Halljuk! Halljuk!) De a most felszólalt méltóságos főrendiházi tag úr beszéde után egyenesen kötelességem felszólalni, tartozom vele úgy a méltóságos főrendeknek, mint önmagamnak. Először is azt hiszem, hogy mindenki, a ki e kérdést itt figyelemmel végig hallgatta, igazat kell, hogy szolgáltasson nekem, mikor azt mondom, hogy ez a szemrehányása a méltóságos báró úrnak, a melyet nekem arra nézve tett, hogy olyanokat támadtam meg, a kik jelen nincsenek, egyátalában alap nélküli és egyátalában nem vonatkoztatható előbbi felszólalásomra. Mit tettem én? Védekeztem egy igen súlyos vád ellen, védekeztem, nem mint magánember, hanem mint a kormány tagja, azon legsúlyosabb vád ellen, a mely Dessewffy Aurél gróf ő nagyméltóságának határozati javaslatában foglaltatik. Honnan jött ez? Ez nem úgy esett ide közénk. Ezt beadta egy igen tisztelt tagja a főrendiháznak, a ki politikai szereplésénél fogva a kormány ellen foglal állást, de izolált nem lévén, mint maga elismeri, egy másik pártnak a kötelékébe tartozik.Azt hiszem, ha e harcztéren a küzdelemnek azt a fegyverét, mely ellenem használtatott, én is használva, folytatom a harczot és a múltnak nem elfogultan, hanem teljesen objectiv feltárásával védekezem és viszszaháritom a vádat arra az oldalra, a melyről az a kormány ellen s ellenem emeltetett, semmi olyat nem követek el, a mi a legmesszebb menő gentilitási fogalmakkal össze ne férne vagy azokba ütköznék. (Úgy van! Úgy van! Mlfelöl.) De valóban csodálkoznom kell a méltóságos báró úr beszédének végszavain. És én nem is hiszem, hogy azt komolyan intézhette volna