Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-78

LXXVÍII. OES hiszi, hogy vallásának főelve ellen vét, ha az én asztalomhoz leül és nálam eszik. Én nem értem, méltóságos főrendek, hogy egy rovatolt ívnek közigazgatási úton való átküldése bizonyos esetben vallásos kérdés lehet, pedig a múlt igazolja, hogy azzá tehető. Hite, szerintem, minden embernek van, még annak is, a ki azt hiszi, hogy nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) A ki materialista, az is hisz, hisz az örök anyagban és az örök erőben, mert ha megkérdezik, hogy ugyan mi az, adós marad a felelettel. És ezért a törvény 1. §-ának második bekezdése helyesen van szövegezve, midőn azt mondja: »Senkit sem szabad törvévényekbe vagy a közerkölcsiségbe nem ütköző vallási szertartás gyakorlásában akadályozni, avagy hitével nem egyező vallási cselekmény teljesítésére kényszeríteni.* A mit az országban érvényes köztörvény nem tesz polgári kötelességgé, arra az ország polgárait kényszeríteni nem lehet. Ez van az 1. §. második bekezdésében. Hitét nem kutatja ma az állam senkinek, mihelyt e törvény 1. §-ának második bekezdése el van fogadva. És helyes, hogy nem kutatja, mert nem mondhatja meg senki, hogy embertársának bensejében mi lakozik, az ő belső lelki világának bírája senki sem lehet. Arra én súlyt nem fektetek, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényben világosan meg van-e mondva az, hogy lehetnek felekezeteken kívül állók. Miként egy izben már megmondottam, én az egész törvénynek első öt vagy hat szakaszát is elégségesnek vélném; a többi mind csak ezeknek az elveknek alkalmazása és applicatiója; de kell, hogy az, a mi e törvényben van, az 1. és 2. §-okban foglalt elvekkel összhangban legyen. Ha egyszer el van fogadva az 1. §., el van fogadva az az álláspont is, hogy a hitélet terén az állam annyiban semleges álláspontot foglal el, hogy kényszerítő szabályokat senkire sem alkalmaz, Méltóságos főrendek! Utalt az előttem szólt bibornok ő eminentiája arra, hogy a felekezetenkivüliségnek törvénybe igtatása megingatja az állam alapját és különösen hazánkban mily vészes consequentiáit látjuk ennek. Mi nem zárkózhatunk el a szomszéd népekkel való érintkezéstől. A szomszéd népek szelSÜLES. 91 lemi világa hat reánk; az ottani irodalmi termékek eljönnek ide; azokat olvashatja, a ki akarja, és ha európaszerte lesz erős vallásos áramlat, annak a hatását fogjuk érezni mi is, és ha viszont e tekintetben közöny lesz az uralkodó, fogjuk érezni annak a hatás ít előbbutóbb mi is. Mindezeknél fogva én az adott viszonyok között a leghelyesebbnek tartanám, ha a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat 22. és következő szakaszai eredeti szerkezetökben fogadtatnának el, s ezzel szemben nem járulhatok Széchenyi Imre gróf indítványához. De engedjék meg, hogy magának az indítványnak még némely — szerintem legalább — hiányaira hívjam fel a nagyméltóságú háznak a figyelmét, mert szerintem ez az indítvány ellentétben áll a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak, most már a ház által el'ogadott első szakaszával és eddig elfogadott következő szakaszaival. Széchenyi Imre grőf indítványa szerint a 22. szakasz helyébe ez jönne: »A ministerutasittatik, hogy azoknak vallásjogi viszonyait, a kik valamely bevett, valamely törvényesen elismert vallásfelekezethez nem tartoznak vagy nem csatlakoznak, addig mig valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetbe be nem lépnek, rendeleti úton szabályozza*-. A ministerium tehát utasítandó, hogy az egy felekezetből kilépetteknek vallásjogi viszonyait rendezze; az illetők kiléptek egy felekezetből, máshoz nem léptek be és ezen állapotban az ő vallásjogi viszonyaik törvény útján rendeztessenek. Én azt értem, hogy ha valaki egy felekezetből kilépett, a kilépett között és az általa elhagyott felekezet között jogviszonyok még létezhetnek; magánjogi kötelezettségen alapidő jogviszonyok. Havalaki tartozik egyecclesiának, a melyből kilépett, kölcsönnel, azt a kölcsönt rneg kell fizetnie; ez jogviszony közötte és az egyház között, de ez köztörvényen alapuló, ezt nem szükséges rendeleti úton szabályozni, és megfordítva, ha valamely ecclesiavett kölcsönt egy magánembertől, azért, hogy az kilép, az az ecclesia épen úgy tartozik neki. Ezek mind magánjogviszonyok, a melyeket rendeleti úton nem szükséges szabályozni. De miféle jogi viszony ÍÍ*