Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-77

70 LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. mulasztása, de ne méltóztassanak azt a szegény népet annyira félteni attól a szabadelvű párttól, a melynek minden fondorkodása, minden működése daczára, ez az ország eddig sohanem létezett adóképességnek, mint a vagyonosodás legjobb kifejezőjének és ez a főváros soha nem gyanított és nem remélt lendületnek örvend, a mely szabadelvű párt nem tudta megakadályozni azt, hogy ez ország benn és kifelé oly hatalmat gyakorolni képes, a milyet ezer év óta ez ország nem gyakorolt. (Helyeslés balfelöl.) Ettől a párttól ne méltóztassanak félteni a népet. Én részemről nem akarom elmondani, hogy ezt az önök által felvilágosított népet mitől féltem. Ne méltóztassanak azonban viszszautasitani az én sympathiám kifejezését akkor, mikor azt mondom, hogy én a néppárt vezetőit féltem az általok felvilágosított nép ökleitől attól a percztöl fogva, a mikor e nép megérzi, hogy mire vezették, a midőn egy tömeget félrevezetnek, pártczélokra, egyéni ezélokra felhasználnak és az egyszer rájön, hogy bizony vezetői nem nyújtottak neki semmit, de nem is nyújthattak. Én, megvallom, ha erre fog rájönni, ettől a percztöl fogva nem irigylem a néppárt vezéreinek sorsát. Azt a czélzást pedig, a melyet a méltóságos úr beszédjének utolsó szavai tartalmaztak, — mert egyébnek, mint czélzásnak, nem vehetem — nem tartom szerencsésnek, a midőn ő örökös jogon gyakorolt nézetnyilvánitásról szólott. Ámbár nem értettem beszédének minden szavát, de ugy emlékszem, ez volt beszédének a tenorja. Én, méltóságos főrendek, nem tartom sikerültnek e czélzást. Azt nagyon jól tudjuk körülbelől mindnyájan, hogy ezt az örökölt jogot gyakorolja itt a méltóságos gróf ur; öröklött az, a mennyiben az előző generatio jogait átvette és attól a generatioíól átvett vagyon alapján fizet adót, holott van e főrendiháznak számos tagja, a ki nem öröklötté és nem fizet a censusnak megfelelő adót s a ki más néven gyakorolja ezt a jogot. De azt, hogy az első categoriába tartozó tag ezt hangsúlyozta szavazatának indokolására vagy támogatására, őszintén megvallva, — lemondva minden retorsionalis és viszonválaszolási czélzat szándékáról, — szerencsés gondolatnak nem tartom. Én részemről, méltóságos főrendek, az elmondottak alapján kijelentem, hogy a törvényjavaslatot ugy, a mint van, eredeti szövegezésében elfogadom és abban a meggyőződésben vagyok, — a mint azt egy másik egyházi javaslat tárgyalása alkalmával mondottam — hogy ha a méltóságos főrendek át alánosságban visszavetnék ezt a törvényjavaslatot, ez által csak megerősítenék azt, a mit akkor mondottam, hogy őszintén érzett komoly aggályok nem léteznek, hanem csak párttaktika létezik, a mely a szabadelvűség terén történő haladást vissza akarja tartani, de a melyet csak rövid időre tarthat vissza, mert nem a kormány és nem a szabadelvű párt, hanem a szabadelvűség elve erösebb, mint önök és minden ellenállás, a melyet ember az ellen kifejthet. (Élénk helyeslés hálfelöl.) Gyulai Pál jegyző: Esterházy Miklós Móricz grőf személyes kérdésben kíván szólani. (Halljuk ! Halljuk ! a jobioldalon.) Esterházy Miklós Móricz gr.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Személyes megtámadtatás czímén kértem szót, a miből folyik, hogy válaszom csak szűk keretben mozoghat. E ház szabályai erős korlátokat szabnak azoknak az érzelmeimnek, a melyeknek most kifejezést szeretnék adni. A napirenden van, méltóságos főrendek, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat s ma e törvényjavaslat alkalmából felmerült vita folyamán említés tétetett arról a beszédről, a melyet én tegnap itt a budgetvita alkalmával elmondani szerencsés lehettem. Méltóságos főrendek! Mindazokra, a miket az előttem szólott főrendiházi tag úr ellenem, illetőleg az ellen a mozgalom ellen felhozni méltóztatott, a melynek én is részese vagyok, a házszabályok értelmében kimerítően válaszolnom lehetetlen. Kijelentem azonban azt, hogy a legközelebbi alkalommal vissza fogok térni az úgynevezett néppárt programmjának fejtegetésére. Ez az első, a mit most kijelenteni akartam. Ö méltósága azt méltóztatott mondani, — s ezért kértem személyes megtámadtatás czímén szót — hogy én akkor, a mikor a csendőrök az általam félrevezetett népre lőni