Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.
Ülésnapok - 1892-77
GO LXXV1I. ORSZÁGOS ÜLÉS. ez döntené el, felveszi-e az elismert vallások közé vagy sem? De a javaslat épen azt akarta elérni a föltételek megállapításával, hogy ha ezek megvannak, a társulás szabadsága bizonyos egyöntetű, egyenlő eljárással legyen biztosítva. Azért is előnyös nem törvényre bizni ezt, mert hisz méltóztatnak látni a javaslatból, hogy bizonyos esetekben a kormánynak a viszszavonás jogát is kell gyakorolnia. Ha például erkölcsi vagy magyar állami szempontok kívánják, hogy az elismerés visszavonassék: menynyivel helyesebb ezt ministeri felelősséggel biró kormányra bizni, kivált a hol esetleg gyors intézkedés szükséges, mintsem e végből külön törvényt alkotni. Azt hiszem tehát, hogy a társulási rendezés alapelve, melyet bátor voltam jelezni, kevesebb kifogás alá fog kerülni a méltóságos főrendek részéről, mert hisz nem radicalis — mint emiitettem, az az alapelv, a mely mellett az állam a történeti fejlődés és az exigentiák követelményei szerint intézkedhetik. A másik alapelv tekintetében, mely pedig csaknem mindenütt egyenlő tartalommal bir, valószínűleg a méltóságos főrendeknek több kifogásuk lesz. Ezzel tehát áttérek a másik alapelv felvilágosítására. Az egyéni vallásszabadság, a mely, mint emiitettem, mindig ugyanazzal a tartalommal bir, seniper idem, nem lehet az alkotó elemekből az egyiket vagy másikat kitaszítani, itt nem lehet alkuba bocsátkozni. Miért? Azért, mert az áttérés és kilépés szabadsága constitutiv eleme az egyéni lelkiismereti szabadságnak. Ez maga a lényeg és a ki itt például a kilépés szabadságát eltaszítja, eltaszítja magálóí a lényeget, eltaszítja magától a vallási és lelkiismereti szabadságot. Nem körben, nem terjedelemben, nem mennyiségben változik akkor az egyéni vallás és lelkiismereti szabadság, ha a kilépés szabadságát eltaszítjuk, hanem minőségben, lényegében a vallás- és lelkiismereti szabadság egyszerre átváltozik hitkényszerré, állami felekezeti kényszerré. Hogy szólna ebben az esetben, ha a kilépés szabadsága kitaszittatnék a törvény az állam polgáraihoz ? így szólna : te valamely bevett vagy elismert vallásfelekezet tagja lehetsz, ki is léphetsz, de azonnal egy bevett vagy elismert vallásfelekezethez csatlakozzál, vagy pedig új felekezetet alkoss. Tertium non datur. Ez tehát határozottan állami felekezeti kényszer, hitkényszer. Arról van szó, hogy mit akarunk? Akarjuk-e azt, hogy a XIX. század végén törvénybe igtassuk a vallás-és lelkiismereti szabadságot? Azt gondolom, hogy ebben a politikai szabadelvűségére büszke országban kétségtelenül nagy kár volna a vallás- és lelkiismereti szabadság törvénybe igtatását most megakadályozni. Hiszen ez az ország a valláspolitikai törvényhozás terén a múlt századokban legelői járt, Angliát megelőzte, a német fejlődéssel, a melyet legalább a magam részéről a Jegemelkedettebb egyházi fejlődésnek tartok, egészen karöltve járt és most egyszerre visszamaradjunk, egyszerre nem lenne képes ez a politikailag szabadelvű ország a valláspolitikai téren törvénybe igtatni a vallás- és lelkiismereti szibadságot? Méltóságos főrendek! Ne éljen senki abban az illusióban, hogy a kilépés szabadságának feláldozásával ő egyúttal a vallásszabadságnak is hive. Én tisztelem az ellenkező politikai meggyőződést, különösen ha az mélyen gyökerezik, de akkor egyúttal meg is követelem azt, hogy az, a ki a kilépés szabadságát elveti, teljes nyíltsággal mondja ki, hogy ő a hitkényszer álláspontján van és akkor semmi közösséget azokból a nagy traditiókból ne kívánjon, ne kívánjon semmit azokból a nagy törekvésekből, a melyekből egy Deák Ferencz alakja bontakozik ki és azokból a sürgetésekből, melyekből az országgyűlés másik háza annyi határozati javaslatot elfogadott. Itt azután semmi közösség ezekkel a traditiókkal nincs. Én tisztelem az ellenkező meggyőződést, de akkor nyiltan meg kell mondani, hogy még most is, a tizenkílenczedik század végén, az állami felekezeti kényszert, a hitkényszert akarják törvénybe igtatni. De vájjon miért is félnek ebben a szabadságban született, szabadságban nevelkedett, szabadságban megizmosodott országban anynyira a vallás- és lelkiismereti szabadság törvénybe igtatásától? Vájjon nem rémlátás-e ez?
