Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-77

50 LXXVIL ORSZÁGOS ÜLÉS. hatnak a radicalismus terén; experimentálhat­nak a socialismussal, sőt az anarchismussal. Azok ugyanis minden kormányforma mellett angol, német., franezia, olasz nemzet maradnak. Ha azután idővel — mondjuk 50—100 év múlva, mert mi az egy nemzet életében? — meggyőződtek ezen elvek tarthatatlanságáról, lassankint visszatérhetnek a régi üditő forrá­sokhoz, a keserű tapasztalatokkal kiigazított biztosabb állami alapokra. Igaz, az ilyesmi óriási emberi hekatombákba, a tudományos haladás időleges megakasztásába, a művészeti és egyéb remek alkotások vandal pusztulásába kerül. De elvégi e nagy nemzeteknél uz ily szenvedések csuk keresztülfutó szélvész gya­nánt jelentkeznek, mig az orvosló visszahatás szelleme fel nem ébred valamelykiválóbbférflúban, ki az üszkös romokban újra felépiti az államot, mely ugyanolyan nemzeti állam leend, milyen az elhagyott volt. De nem igy van ez kisebb államokban, különösen a magyar nemzeti állammal. (Igaz! ügy van! jobbfelől.) Magyarország a magyar nemzetnek ezer­éves fenhatóságán épült fel. Eddigi egyházi és politikai intézményei a nemzettel ugyanazon történelmi alapon fejlődtek és állandósultak. Ezeknek idegen, radicalis intézkedésekkel való aláakuázása és gyöngitése vesztünkre lehetne. (Igás! Úgy van .'jobbfelől.) Nálunk például épp oly kevéssé lehetne kísérletezni a felekezetnél­küliség szabadságával, mint az egyenlő sza­vazati jog behozatalával. Magyarország még egy ideig megmaradna mint geographiai foga­lom, de nem lenne magyar állam többé. Ugyan mivel kárpótolhat e meddő szabadság, ha a nemzet nem találja föl többé magát e hazá­ban? És ha ily radicalis törvényekkel a leydeni könnycsepphez hasonló ezen államot, melyet őseink kiváló bölcsesége eonstruált meg ekkép, egyszer felbontjuk, az sem ötven, annál ke­vésbé száz év múlva nem lesz többé soha visszaállítható, nem lesz többé magyar nemzeti állam, hanem lesz cosmopolita ország, (Igás! ügy van! jobbfelől.) mig az első orkán el nem sepri. Mit hasznát, ha a sirt, hol nemzetünk sülyedt el, népek veszik körül és az emberek milliói­nak szemében gyászkönny ül, ha még ül ?! És mit használ, ha azoknak a nemzeteknek sorsára jutunk, melyek itt századokon át dula­kodva egymást elpusztították, ha a starpok, galenok, dákok, trákok, géták, gepidák, vagy akár a hunnok és avarok sorsára jutunk? Még ha egy döntő csatában, mint egy meteor pattanna szét nemzetünk és elmosódnék nevünk dicsősége a népek milliói közt? De igy, a saját bölcseségünk alkotta törvényeit áltat lassan­ként, mintegy észrevétlenül elkallódni, szétmál­lani, névtelen sirba sülyedni és elenyészni: mily keserű sors, mily méltatlan tragicuma lenne az ezeréves jubileumnak! Én tehát a radicalis szabadságokat, legye­nek azok akár vallásiak, akár állami vonatko­zásúak és adassanak bár törvények vagy kor­mányrendeletek utján, nemzetünkre és nemzeti államunkra egyaránt veszedelmeseknek tartom. Megvallom, nem értem a magas kormány felfogását akkor, a midőn egyrészről Magyar­ország állami erősbitésére a közigazgatás álla­mosítása, tehát centralisatio által törekszik, másrészt a tárgyalás alatt levő törvényjavas­latban a legnagyobb decentralisationak enged szabad tért. Nem fogadom el továbbá e törvényjavas­latot, mert nem tudom benne' a szükségesség ratioját felfedezni. Mint már említeni szerencsém volt, a mai törvényhozók alkotásaikban nem igen vannak tekintettel a vallásra, különösen annak super­naturalis jellegére, még kevésbé igazságára, ők a polgárt csak az ö szűk, földi viszonyaiban eontemplalják, a lélekre, annak örök üdvössé­gére nézve indifferenseknek vallják magukat. Nem feladatom most vitatni, hogy helyes-e ez a felfogás? De tény, hogy ennek daczára a mo­dern törvényhozók sem mellőzik a vallást, mint politikai factort, sőt czéljaikhoz idomítva szeretik azt felhasználni. Szerintök a vallás nem lenne egyéb, mint bölcsészeti erkölcstan utján gerjesztett oly érzelem, mely az észt és szivet harmóniába hozza; melyben az ember meg­nyugvását találhatná, őt sorsával kibékítené, az ideális jó utón vezetné, békés, munkás pol­gárrá idomítaná és neki az élet nehéz viszo­nyai közepette támaszt és vigasztalást nyúj­tana.

Next

/
Thumbnails
Contents