Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-66

r •• ... r 1894. október 8-án. Silány József koronaőr elnöklete alatt. Tárgyai: Tárgyaltatván, elfogadtatik az izraelita vallásról szóló törvényjavaslat, nemkülönben átalánosságban elfogadtatik a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat. A kormány részéről jelen vannak: Weherle Sándor, Andrássy Gyula gr., Eötvös Loránd b., Fejérváry Géza b., Hieronymi Károly, Josipovich Imre, Szilágyi Dezső. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A rnai ülés jegyzökönyvét Gáll József jegyző úr fogja vezetni. A szólni kívánókat Gyulai Pál jegyző úr fogja felszólítani. Olvastatik a tegnapelőtti ülés jegyzőkönyve. Gáll József jegyző (okossá az október hó 6-án tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Napirend szerint következik: az izraelita vallásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem, méltóztassék a bizottság jelentését felolvasni. Gáll József jegyző (olvassa a jelentést). Gyulai Pál jegyző: Szontagh Pál! Szontagh Pál: Nagyméltóságú elnök, koronaőr úr! Méltóságos főrendek! Ha ezen törvényjavaslat elfogadására engem nem ösztönözne egyéb, már a humanismus, az örök igazság megmásíthatatlan és érinthetetlen elve is ösztönözne annak elfogadására. De én talál nék erre sok egyéb más argumentumot. Nevezetesen ragaszkodik, úgy látszik, Magyarországon a zsidóság ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásához, tehát magára nézve hasznosnak tartja, az a faj, a mely leginkább beleolvad a magyar állameszmét elismerő, nem mondom magyarismusba, de ebben is Magyarországon a legbeleolvadottabb elem; azonkívül soha eszébe nem jutott a zsidóságnak Magyarországon államot akarni alkotni az államban. Ha — mondom — ezek nem ösztönöznének is, még találnék elég argumentumot a törvényjavaslat elfogadására. Engedelmet kérek a méltóságos főrendiháztól arra, hogy leszálljak a magas páthosz színvonaláról és erre némi jogosultságot vegyek igénybe, mert az a tanácskozási rend, melyet ezen magas házban tapasztalni, nem mondom, hogy szerencsés, azt sem mondom, hogy szerencsétlen voltam, hanem a melyet módomban volt tapasztalni, a conversatiónak — hogy úgy mondjam — e magas házban már elhagyott modora és sportszerűsége feljogosít talán engem is, hogy egy argumentumot ezen javaslat el-