Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-65

LXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 75 szivében elnyomni nem bir. Azért én abban a véleményben vagyok, hogy a méltóságos főrendek bölcsesége határozhat igy, vagy amúgy, de az embernek azt a veleszületett kétségtelen jogát, hogy Istenét a maga módja és bölcsesége szerint imádhassa, tőle elvenni nem fogja senki. És ez nem nyilatkozik csak a felekezetiségekben, ez megtörténhetik elvontan, minden embernek saját szentélyében, saját házában. A törvényjavaslat ezt nem gátolhatja, akár elfogadtatik, akár el nem fogadtatik. Kempis Tamás megmondotta már, hogy az ember mérlegeli a cselekedeteket, Isten a szándékokat; megmondotta továbbá, hogy az ember itél az arczból, Isten egyedül a szívből. Mindezek után, méltóságos főrendek, nagyon természetes, hogy én Andrássy Aladár gróf ur indítványát el nem fogadom és habár sajnálattal teszem is, de teljes határozottsággal rááílok azon alapra, melyet a törvényjavaslat előttünk feltár. Legkevésbbé sem fogom magamat az által feszélyeztetni, ha a jelen esetben ezen törvényjavaslat nem volna szerencsés a méltóságos főrendek hozzájárulását is megnyerni! Hiszem, értem és vallom azt, hogy Magyarország, mely egyedül szabadságszereletének tulajdonithatja fennállását, mint ezt a nagyváradi bibornok püspök ő eminentiája is mondotta, mentől hamarább és megfontolva éppen a jelenleg mutatkozó körülményeket, arra a térre lép, melyet ez a törvényjavaslat kiszabott. Mert mindent el lehet nyomni, mindent meg lehet akadályozni, a mi cselekvőleg mutatkozik az állami életben, de megakadályozni azt, a mi nem mutatkozik cselekvőleg, hanem egyedül a szivek rejtekében vaü, soha semmi körülmények közt nem lehet. Elfogadom a tőrvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és tetszés balfelöl.) Eötvös Loránd b., vallás- és közoktatásügyi minister: (Felkiáltások: Szavazzunk! Bálijuk! Halljuk!) Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A törvényjavaslat III. fejezete ellen történt felszólalások daczára is kérem a mélyen tisztelt főrendiházat, méltóztassék ezt a fejezetet változatlan alakjában elfogadni. Mint veszélyt emiitették fel, hogy a törvényjavaslat e fejezete az annak 1. §-ában kifejezett elvből folyó következményt, tudniillik, hogy felekezeten kivül álló egyén is szabadon követheti hitét és meggyőződését ebben az országban, nyíltan kimondja. De, mélyen tisztelt főrendiház, én azt tartom, hogy valamint a személyes érintkezésben joggal megkívánhatjuk attól, kit tisztelni akarunk, hogy nyilt szóval álljon elénk: úgy akkor, midőn a törvény a néphez szól, szintén szükséges, hogy nyíltan fejezze ki és mondja meg, a mit akar. E törvényjavaslat a vallás szabad gyakorlatáról szól s az itt hallott felszólalásokból én azt vettem ki, hogy némelyek úgy akarják e javaslatot értelmezni, mint a mely csupán a különböző vallásfelekezetek közti szabad választást engedi meg, holott ebben nem erről, hanem arról van szó, hogy a vallási meggyőződés és az ember végczéljainak megítélése dolgában mindenki szabadon követhesse meggyőződését, követhesse azt oly módon, hogy valamely felekezet tanait elfogadja, de követhesse oly módon is, hogy oly vallási vagy oly philosophiai tanokat fogadhat el, melyek egy felekezethez sem tartoznak. E nézet ellenében Szász Károly ő méltósága egy hasonlatot, vagy hogy ne lehessen a sántikálás gyanújába venni: egy analógiát hozott fel; azt mondotta ugyanis, hogy hiszen a törvény megengedi ugyan azt, hogy ki-ki szabadon megválaszthassa, vagy változtathassa illetőségét, de mégis megszabja, hogy mindenkinek kell bizonyos illetőséggel birnia, mindenkinek, ha az ország polgára kivan lenni, valamely helyen az illetőségi jogot meg kell szereznie. Igaza volna akkor, ha oly viszonyokról volna szó,melyek valamely polgári jogokra vonatkoznak, de nincs igaza nézetem szerint akkor, mikor az egyén belső meggyőződéséről, a lelkiismereti szabadságról van szó, mert hiszen semmiféle törvényt nem hozhatunk arra, hogy mindenki köteles bármely kérdésben, akár vallási, akár más kérdésben valamely meggyőződést alkotni magának. Hiszen e? olyas követelés volna, mint ha ma egy törvényt akarnánk hozni, mely szerint mindenki köteles a maga politikai meggyőződését az által kinyilatkoztatni, hogy valamely párthoz csatlakozik. Itt, a hol belső meggyőződésről van szó, azt hiszem, nem 10*