Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-65

LXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 75 szivében elnyomni nem bir. Azért én abban a véleményben vagyok, hogy a méltóságos főren­dek bölcsesége határozhat igy, vagy amúgy, de az embernek azt a veleszületett kétségtelen jogát, hogy Istenét a maga módja és bölcse­sége szerint imádhassa, tőle elvenni nem fogja senki. És ez nem nyilatkozik csak a felekezeti­ségekben, ez megtörténhetik elvontan, minden embernek saját szentélyében, saját házában. A törvényjavaslat ezt nem gátolhatja, akár el­fogadtatik, akár el nem fogadtatik. Kempis Tamás megmondotta már, hogy az ember mér­legeli a cselekedeteket, Isten a szándékokat; megmondotta továbbá, hogy az ember itél az arczból, Isten egyedül a szívből. Mindezek után, méltóságos főrendek, nagyon természetes, hogy én Andrássy Aladár gróf ur indítványát el nem fogadom és habár sajnálattal teszem is, de teljes határozottsággal rááílok azon alapra, melyet a törvényjavaslat előttünk feltár. Legkevésbbé sem fogom magamat az által feszélyeztetni, ha a jelen esetben ezen törvény­javaslat nem volna szerencsés a méltóságos főrendek hozzájárulását is megnyerni! Hiszem, értem és vallom azt, hogy Magyarország, mely egyedül szabadságszereletének tulajdonithatja fennállását, mint ezt a nagyváradi bibornok püspök ő eminentiája is mondotta, mentől ha­marább és megfontolva éppen a jelenleg mutat­kozó körülményeket, arra a térre lép, melyet ez a törvényjavaslat kiszabott. Mert mindent el lehet nyomni, mindent meg lehet akadályozni, a mi cselekvőleg mutatkozik az állami életben, de megakadályozni azt, a mi nem mutatkozik cselekvőleg, hanem egyedül a szivek rejtekében vaü, soha semmi körülmények közt nem lehet. Elfogadom a tőrvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és tetszés balfelöl.) Eötvös Loránd b., vallás- és közok­tatásügyi minister: (Felkiáltások: Szavazzunk! Bálijuk! Halljuk!) Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A törvényjavaslat III. fe­jezete ellen történt felszólalások daczára is kérem a mélyen tisztelt főrendiházat, méltóz­tassék ezt a fejezetet változatlan alakjában el­fogadni. Mint veszélyt emiitették fel, hogy a tör­vényjavaslat e fejezete az annak 1. §-ában ki­fejezett elvből folyó következményt, tudniillik, hogy felekezeten kivül álló egyén is szabadon követheti hitét és meggyőződését ebben az or­szágban, nyíltan kimondja. De, mélyen tisztelt főrendiház, én azt tartom, hogy valamint a személyes érintkezésben joggal megkívánhatjuk attól, kit tisztelni akarunk, hogy nyilt szóval álljon elénk: úgy akkor, midőn a törvény a néphez szól, szintén szükséges, hogy nyíltan fejezze ki és mondja meg, a mit akar. E tör­vényjavaslat a vallás szabad gyakorlatáról szól s az itt hallott felszólalásokból én azt vettem ki, hogy némelyek úgy akarják e javaslatot értelmezni, mint a mely csupán a különböző vallásfelekezetek közti szabad választást engedi meg, holott ebben nem erről, hanem arról van szó, hogy a vallási meggyőződés és az ember végczéljainak megítélése dolgában mindenki szabadon követhesse meggyőződését, követhesse azt oly módon, hogy valamely felekezet tanait elfogadja, de követhesse oly módon is, hogy oly vallási vagy oly philosophiai tanokat fo­gadhat el, melyek egy felekezethez sem tar­toznak. E nézet ellenében Szász Károly ő méltó­sága egy hasonlatot, vagy hogy ne lehessen a sántikálás gyanújába venni: egy analógiát hozott fel; azt mondotta ugyanis, hogy hiszen a tör­vény megengedi ugyan azt, hogy ki-ki szabadon megválaszthassa, vagy változtathassa illetőségét, de mégis megszabja, hogy mindenkinek kell bizonyos illetőséggel birnia, mindenkinek, ha az ország polgára kivan lenni, valamely helyen az illetőségi jogot meg kell szereznie. Igaza volna akkor, ha oly viszonyokról volna szó,melyek valamely polgári jogokra vo­natkoznak, de nincs igaza nézetem szerint akkor, mikor az egyén belső meggyőződéséről, a lelkiismereti szabadságról van szó, mert hi­szen semmiféle törvényt nem hozhatunk arra, hogy mindenki köteles bármely kérdésben, akár vallási, akár más kérdésben valamely meggyő­ződést alkotni magának. Hiszen e? olyas köve­telés volna, mint ha ma egy törvényt akarnánk hozni, mely szerint mindenki köteles a maga politikai meggyőződését az által kinyilatkoztatni, hogy valamely párthoz csatlakozik. Itt, a hol belső meggyőződésről van szó, azt hiszem, nem 10*

Next

/
Thumbnails
Contents