Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-64
48 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. mint a müveit embereknél, a kik a tudományokkal foglalkoznak. De tegyük fel, hogy úgy történnék, mint a hogy azt t. barátom kiváDJa, hogy nem léphet ki valaki a felekezetek kebeléből, mert az állam a vallástalanságot károsnak tartja : akkor én azt kérdezem, hogy ezzel biztosítva van-e az, hogy ki ki akarna lépni, de az állam jogilag nem engedi meg és mert nem engedtetik meg, beumarad, vallásos is lesz? Ne felejtsük el, méltóságos főrendek, a mit Pap Gábor püspök úr helyesen kiemelt, hogy az ily módon bentartottak mily veszélyesek az egyház benső életére, már csak azért is, mert oda hajtják őket, hogy a kilépés lehetőségét proselitismus, toborzás utján akarják keresni és találni. Ezen ellenvetést különben nincs mit fejtegetnem, mert t. barátaim, Pap Gábor és Prónay Dezső erre igen helyesen és kimerítően megfeleltek. De ennek gyakorlati oldalával akarok pillanatig számolni, mely abból áll, hogy ha a kilépés olyan módon, hogy más felekezethez ne tartozzék az illető, megengedtetik: abban az esetben bomlás következhetik be a fennálló egyházakban. Méltóságos főrendiház! Én a valószínű eredményeket másként ítélem meg. Azt tartom, hogy ezek szórványos esetek lesznek, és mennél őszintébb az illetőnek vallási meggyőződése, annál kevésbé fog nemtelen motívumokból egyházából kilépni. Nem hiszem, hogy ez elaprózásra és hogy a fennálló egyházaknak megcsorbitására vezetne. De tegyük föl, hogy ez a veszély fennállana: kérdem, nem nagyobb mértékben állana-ez fenn az új felekezetek keletkezésének megengedésével? Annak az oknak, mely a fennálló egyházak biztosításából van merítve, nem új felekezetek keletkezésének megakadályozására kellene-e vezetnie ? E törvényjavaslat annak felismerésén nyugszik, hogy külső állami kényszerrel egyházakat sem alapítani, sem fentartani, sem a vallásosságot ápolni nem lehet, hogy a bensőségben, hogy a hitnek benső élő erejében és ennek cultiválásában kell keresnie minden egyháznak a maga fennállását, a maga biztosítását. Nem az állami kényszer, a persvasio; a vallásos élet cultiválása az, a mi egyedül nyújt biztosítékot nemcsak, de összhangba is hozza a vallásokat, a vallásfelekezeteknek és egyházaknak állását a lelkiismereti és vallásaszabadság nagy elvével, a melynek itt ebbe a törvényjavaslatba való beigtatását én is egész tisztelettel ajánlom a méltóságos főrendiháznak. (Hosszantartó élénk éljenzés és tetszés baljelül.) Zichy Nándor gr.: Méltóztassanak megengedni, hogy hibásan idézett és értelmezett szavaim helyreigazítása ezéljából szót emeljek. Van a fülnek és az értelemnek egy bizonyos acusticája: mindkét irányban szolgálatára állok * ő nagyméltóságának. En soha sem mondtam azt, hogy a minister urak azért, mert vallástalanok, hozták ide ezt a javaslatol, hanem azt, hogy azon köröknek, melyekből az eredt, nagy része a kereszténység ellen törekszik és a vallástalanságot akarja terjeszteni. (Élénk mozgás és ellenmondások balfelől.) Én tehát a minister urak közül senki ellen vádat nem emeltem és csak nagy örömmel veszem tudó* másul, hogy a minister úr a vallástalanság vádját maga ellen személyes bántalomnak tekinti, holott államilag elismert állapotnak a felekezetnélküliséget ezen törvényben óhajtja beigtatni. És most az értelem acusticájáfa hivatkozom. Ha csak a minister urakkal, ha csak a szabadelvű párttal — ä mely ebben sokkal ártatlanabb, mint az európai irányzat, sokkal jobb és keresztényibb, mint a milyennek önmagát hiszi és festi — volna dolgunk, akkor könnyebb lélekkel küzdenénk és akkor az a sok fekete árnyék, melyet a múlt évek és napok Európában láttak, nem volna olyan ijesztő. És ezzel az értelem acusticájának is leróttam az adóját. (Helyeslés jobbfélől.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Részemről mindig kész vagyok, ha félreértettem valakinek szavait, (Halljuk! Halljuk!) azok értelmezését elfogadni. Daczára annak, hogy az előttem felszólaló helyreigazítását figyelemmel hallgattam és a mint magát finoman, és lucide kifejezni méltóztatott, értelmi és fülbeli acusticának minden irányban hasznát •akartam venni, én mégis azt hallottam, hogy a nagyméltóságú gróf azon kifejezésének, hogy