Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

LXIV, ORSZÁGOS ÜLÉS. 43 Én eddig azt gondoltam, méltóságos főrendek, és elég makacs vagyok tovább is ezt tartani helyesnek, hogy midőn a kormányhatalom tágittatik vagy szükittetik, azt nem egy kormánynak szavazzák meg, hanem átalában a kormányzatnak, a melyből elvileg ő nagyméltósága magát és párthiveit csak nem tartja örökre kizártnak. Azt gondolom ennélfogva, hogy a felett, hogy gyarapiítassék-e a kormányhatalom, vagy ne, semminek másnak, mint a közszükségnek, az ország tárgyilagosan felfogott érdekének kell döntenie, az pedig maradandóbb, hatalmasabb, irányadóbb szempont, mint egy kormánynak ephemer létele vagy nem létele. Én igen kétes értékű bóknak és elismerésnek tartanám és határozottan tiltakoznám ellene, ha valaki szemembe mondaná, hogy egy leendő nagy reformmal szemben, melynek helyességét és szükségességét ismételten elismertem, előre kijelentem, hogy nem annak objectiv érdeme szerint fogom politikai magamtartását megválasztani, hanem csak azt nézem, hogy ki terjeszti azt elő és ennélfogva már előre discreditálom — politikailag — magamtartását, mert előre kijelentem, hogy engem nem az objectiv szempontok, nem az ország szükségeinek szempontja fog vezetni, hanem egyedül és kizárólag az előterjesztők iránt érzett rokonszenvem, ellenszenvem vagy gyanúsításom. (Helyeslés halról) A mi a szőnyegen levő törvényjavaslatot illeti, méltóságos főrendek, ez két oldalról támadtatott meg, két külön érveléssel. Az egyik érvelés lényegében oda megy ki, hogy e törvényjavaslat, a mely egyik lánczszemét képezi a kormány egyházpolitikai javaslatainak, nem fogadható el azért, mert elveiben és alapjában káros, elveiben és alapjában vészthozó az országra nézve. Egy másik ellenzés, nem a. törvényjavaslat ellen átalánosságban és nem annak alapelve ellen, hanem annak egyik alkateleme ellen van irányozva. Az első nem egyéb, mint a vallás- és lelkiismereti szabadság elvetése. Megtagadása annak az elvnek, melynek elismerése~nélkül egy állam sem lehet igazságos polgárai iránt, mely nélkül a szabályozás, kényszer gyakorlása azon a téren, mely természeténél fogva nem is eshetik — ha csak elnyomó nem akar lenni — az állami kényszer körébe. Megvallom, hogy azon magasröptű beszéd, melyet Schlauch ő eminentiája a múlt alkalommal tartott, reám nem gyakorolt meggyőző hatást. Nem arról akarok én szólni, a melylyel ö eminentiája elvi ellenzését minden egyházpolitikai javaslat ellen, egyet kivéve, kijelentette, hanem azon szempontok ellen, melylyel főleg ezen javaslat káros, sőt veszedelmes következményeit bizonyítani igyekezett. Két körülménynek kell tulaj donitanom azt, hogy reám meggyőző hatást az a beszéd nem gyakorolt és tartok tőle, másokra sem. Egyik körülmény az, hogy abban a beszédben viszonyok és tények vannak összeköttetésbe hozva, melyek együvé nem tartoznak. A másik az, hogy mig bizonyos kedvteléssel igyekezett kimutatni azon belső ellenmondásokat, a melyekben ezen javaslatok és a kormány egyházpolitikájának egyes részei egymással állanak, addig ő eminentiája elfeledkezett arról, hogy maga a támadás már nem látszólagos, de valódi és fontos ellenmondásba keveredett. E javaslat a jelenleg fennálló bevett keresztyén egyházakat — nevezzük őket történelmi keresztyén egyházaknak — jogi állásukban teljesen érintetlen hagyja. Nem változtat azon a viszonyon sem, a melyben az állammal jelenleg állanak. A másik részben meg van határozva az, hogy új felekezetek mily módon és minő feltételek alatt keletkezhetnek. Külön rendelkezik azok jogi állásáról is, kik sem bevett, sem elismert felekezethez nem tartoznak. De mindeneken felülemelkedik egy elv, mely a vallás és a lelkiismeret szabadságának elve, mely most a törvénybe világosan minden állampolgárra be lesz igtatva. Már most ő eminentiája mindezt ellenzi, úgy az új felekezetek keletkezését, mint a felekezeteken kivül állást. Ezekben Magyarország létalapjait megrendítve látja és ezekből ma még csak sejtett, de csakhamar előálló veszedelmes következményeket lát származni. Az első az anarchismus. Más államokban is van — úgymond — polgári házasság és vallásszabadság, de ezek az államok, melyek talán a legjobbak,