Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-63

LXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 15 Ezek azon szempontok, melyekből a törvényjavaslatot elfogadom, sőt örömmel üdvözlöm. Ennyi haladást azonban egy lépésre elégnek tartok s ez az oka, a miért én az átalánosságban elfogadott javaslat egyik intézkedését részemről el nem fogadom. A haladás embere vagyok, de nem voltam soha a rohamos, korlátlan haladás barátja, sőt az ily rohamos, beláthatlan eredményű, koczkázatos haladástói félek. Már pedig ennek tartom azt, méltóságos főrendek, a mi a javaslat harmadik fejezetében a bevett és elismert, vallásokon kivül álló, vagy nevén nevezve, a felekezetnélküliség, az egyháznélküliség tekintetében foglaltatik. Törvényhozási hibának tartom ezt, mint rohamos lépést, sőt következményei beláthatatlansága miatt, hogy úgy mondjam, mint ugrást a sötétbe. Azt mondják — mondja az előadói jelentés, mondotta ő exellentiája Csáky Albin gróf is, — hogy az a lépés a vallás szabad gyakorlata elvének logikai következménye és elutasíthatatlan követelménye. Megvallom, hogy én ezt el nem ismerem, és azt, hogy a ki a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényt és ennek alapelvét elfogadta, ezen követelmény elől nem térhet ki, magam részéről nem tartom helyesnek. Vájjon a vallás szabad gyakorlatának kövelelménye-e a felekezet nélküliség? Hát a vallás szabad gyakorlata, a mit czímében is tartalmaz a jelen törvényjavaslat, magában foglalja-e a semmi vallásnak nem gyakorlását? (Igazi a jobboldalon.) Én megengedem, hogy egyesek lehetnek nemcsak erkölcsösek, sőt vallásosak is anélkül, hogy a létező vallásfelekezetek egyikének vagy másikának, vagy bármelyikének is tagjai vagy saját meggyőződésök alapján abban megnyugodni tudók lennének. Lehetnek ilyenek egyesek, rendkívül művelt tudós, felvilágosult vagy épen bölcsészi szellemek s az erkölcsi érzés bírhatja őket arra, hogy vallásosak is legyenek a nélkül, hogy valamely confessiót magokénak vallanának. De nem fogja tagadni senki, hogy a sok milliónak, kik a vallásos bölcselkedésnek és erkölcsi érzetnek arra a magaslatára nincsenek felemelkedve, a tömegek vallásossága közelről megtekintve lényegileg a confessióban, valamely vallás gyakorlatában fekszik. A katholikus az ő hitének és egyházának neve után is az egyetemességet, az egész világon, a föld egész kerekségén ugyanazon formák, ugyanazon szervezet fennállását, sőt még a katholikus egyház külső fényének és szertartásainak kétségkívül az emberi képzeletre, sőt a kedélyre is mély benyomását, az azokban való részvételt, a gyónást, a misét tartja a maga vallása lényegének és alapjának. A protestáns megnyugvását találja abban, ha a templomban egy szép, vagy esetleg nem is olyan szép, de mindenesetre bibliai szellemű praedicatiót meghallgat, ha szive, lelke szerint kiénekelheti magát a zsoltárokban vagy a dicséretekben, ha a gyülekezetekben százakkal meg százakkal együtt egy hangon imádkozhatik. így minden vallásban van oly elem, mely nemcsak a felvilágosultakat, bár azokat is, de kielégíti és magával vonzza a műveletleneket, a kisebb műveltségüeket, egyszóval a tömegeket, a milliókat. A tömegeket a confessió a vallásnak szertartásai és gyakorlata kötik egymáshoz, azok adják meg erkölcsiségének alapját és irányát, mert meggyőződésem az, hogy az erkölcstelenségnek jobb féke a vallás, mint a büntető törvénykönyv fenyegető és fenyítő §-ai (Helyeslés a jobboldalon.) És most e külső formák egyike sem elégíti ki az egyik vagy másik egyháznak a tagját. De ha nem találja meg sem a katholikus, sem a protestáns, sem a zsidó, sem a görög-keleti vallásban lelkének nyugalmát, e törvény megengedi, hogy a föld kerekségén levő bármely felekezet tanait tegye magáévá, legyen methodista, independens vagy congregationalis, és szerezzen magának proselitákat, hogy legalább egy kis egyházat, egy kis gyülekezetet alkosson — mert hiszen a tagoknak, még csak száma sincsen meghatározva, lehet bármily csekély, — hogy abban keresse, és abban találja lelki nyugalmát. Sőt még az sem lehetetlen, — a mint igen helyesen mondotta Csáky Albin gróf ő excellentiája — hogy a ki önmagában amúgy sem híve annak a felekezetnek, — csak külsőleg az — a melyhez tartozik, mint voltak mindazok, a kik vallásokat és felekezeteket alapítottak, — mint Fos a quackerekét, vagy mint Schwedenborg vagy, a hernhutterek — hogy a saját inspiratiója után alkosson felekezetet, mint alkottak mások is, a