Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-68
142 LXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. Odescalchi Arthur hg.: Miután az utónév soha magyar szó nem volt és nem is lesz, hanem a »vezetéknév«, »keresztnév,« »családnév« kifejezések használtattak, bátor vagyok ajánlani, hogy ha már a »keresztnevet« kiküszöbölni méltóztatnak, használjuk a »személynév* kifejezést: »Personen name,« »nomine personalia«. (Helyeslés.) A »személynevet«, megkülönbözőleg a »vezetéknévtől«. Ajánlom módositásomat elfogadásra. (Helyeslés jóbbfelől és felkiáltások: Elfogadjuk !) Hieronymi Károly belügyminister • Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendekElismerem, hogy e szó : »utónév«, új és eddig nyelvünkben szokatlan. Az előttem szólott méltóságos főrendi tagnak tökéletesen igazsága van, hogy a közönséges életben mindig Acsaládnév^ »vezetéknév« és »keresztnév«-ről beszélünk. De e törvényben, mely nemcsak a keresztények, hanem a keresztény valláshoz nem tartozó állampolgárok anyakönyvezéséről is szól, a dolog természete szerint a »keresztnév« szót nem használhatjuk, egy más kifejezést kell használnunkAzt hiszem azonban, hogy ez a szó : »utónév«, éppen oly jó, mint az előttem szólt főméltőságú főrendi tag úr javaslata, »személynév« ; mert ez épp oly szokatlan a közönséges életben és nyelvhasználatban, mint az »utónév«. Én tehát tisztelettel kérem a méltóságos főrendeket, hogy miután már a képviselőház és magának a méltóságos főrendiháznak bizottsága is megnyugodott ebben a szóban, méltóztassanak azt szintén elfogadni. (Helyeslés.) Szontagh Pál: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Én merőben pártolom herczeg Odescalchi főrendiházi tag úr módosítását, mert valóságosan már annyira el vannak — hogyan is használjam e szót — »telítve« törvényeink mindenféle eddig hallatlan és gyakorlatban nem levő juridicai jargonnal, hogy szinte jól esik, ha valakinek figyelme effélére is kiterjed. Ismétlem tehát: ha már egyszer a bevett és országszerte legnépszerűbb »ke" resztnév« vagy »vezetéknév« használatát nem akarják elfogadni, az »utónév« helyett a »személynév* beigtatását kívánom. (Felkiáltások: Maradjon !) Elnök: Kíván e még valaki szólni? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A kérdés az tesz, méltózíaínak-e elfogadni Odescachi Arthur herczeg főrendiházi tag úr indítványát? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani(Megtörténik.) A többség nem fogadta el, tehát marad az eredeti szöveg. Következik a 36. §. Bánffy György gr. jegyző (olvassa a 36—80. §• oltat, melyek észrevétel nélkül elfogadtattak, olvassa továbbá a 87. §-t). Császka György kalocsai érsek: Nagyméltóságú elnök úr ! Méltóságos főrendek ! Nehéz megérteni, hogy a törvényjavaslat következő intézkedése, mely így szól: »01y gyermekeknél, a kiknek szülői magyar állampolgárok és valamely törvényesen elismert vallásfelekezethez tartoznak, az állami születési anyakönyvbe a gyermek vallása a fennálló jogszabályoknak megfelelőleg bejegyzendő«, miért szorítkozik csupán csak a törvényesen elismert, vagy elismerendő vallásokra és miért nem terjesztetik ki egyszersmind a bevett vallásokhoz tartozókra is. (Felkiáltások balfelöl: Kiierjed azokra is!) Szerintem tehát itt is nemcsak »törvényesen elismerU, hanem »bevett« vallásokról is kellene szólni s e szó itt beigtatandó lenne. Hieronymi Károly belügyminister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Én abban a véleményben vagyok, hogy az iránt nem lehet semmi néven nevezendő kétség, hogy a törvényesen elismert vallások alatt a bevett vallások is értendők. Több törvényünk van, melyekben a bevett és törvényesen elismert vallások együttesen ezen egy gyűjtőnév alatt használtatnak. Hogy egyebet ne ' említsek, például az 1878-iki tö rvény, a büntető codex kizárólag mindig csak a törvényesen elismert vallásokról szól és kétségtelen, hogy ez alatt a törvényesen bevett vallások is értendők. Én tehát tisztelettel kérem, méltóztassék a szöveget változatlanul megtartani. Császka György kalocsai érsek: Az előbbení törvényjavaslatokban mindenütt előfordul a bevett vallás említése. Hieronymi Károly beliigyminister: De azokat, a hol ez a megkülönböztetés is előfordul, nem méltóztattak elfogadni.
