Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-68
LXVIIL ORSZÁGOS ÜLÉS, 1894. október 10-én. Szlávy József koronaőr elnöklete alatt. Tárgyai: Tárgyaltatván, elfogadtaük az állami anyakönyvekről szóló törvényjavaslat. A kormány résééről jelen vannak: Wekerle Sándor, Andrássy Gyula gr., Eötvös Loránd b., Fejérváry Gém b., Hieronymi Károly, Josipovich Imre. Szilágyi Dezső. (Az ülés kezdődik d. e. 11 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezetni fogja Gáll József. A felszólalni kívánókat pedig Gyulai Pál fogja fölhívni. Méltóztassék a tegnapi ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Gáll József jegyző (olvassa az okt. 9-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök*. Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. Következik a napirend szerint az állami anyakönyvekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztassék felolvasni a bizottsági jelentést. Gáll József jegyző (olvassa a jelentést). Gyulai Pál jegyző : Zichy Nándor gróf! Zichy Nándor gr.; Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A szőnyegen levő törvényjavaslatot a tárgyalás alapjául nem fo gadhatom el. Nem fogadhatom el azért, mert azt hiszem, hogy ily fontos kérdést egy idő pillanatnyi igényei, felhevülései, egy dolognak gyorsabb vagy lassúbb elintézése érdekében szélnek ereszteni, annak sikerét kétségessé tenni, annyi és oly fontos ügy eligazítását ez által veszélyeztetni, a minő fontosságú ügyek az anyakönyvezéssel összeköttetésben vannak, szerintem nem helyes eljárás. , : Én éppenséggel nem állok azon az alapon, hogy az ország közigazgatását, az ország ügyeit rendezni és az idő igényeinek megfelelőleg szervezetüket átalakítani és fejleszteni szükséges nem volna. Sőt inkább én látom azt, hogy nagy átalakulásnak közepette vagyunk és ezen átalakulásnak meg is van anyagi szüksége, követelik ezt az élet változott viszonyai, a társadalmi élet változatossága, a socialis viszonyok és azok az igények, melyek a közkormányzat irányában korlátokat szabnak. *De éppen mivel ezen átalakulás nagy tért foglal el, mivel ez gyökeres, mivel az kiható az ország minden viszonyára, ebben helyes egymásutánt vélek követendőnek, ha csakugyan üdvös czélt akarunk elérni. Ezen átalakulásnak alphája az évek még évek óta vajudozó közigazgatási reform, a mely közigazgatásnak különböző módjai lehetnek, nem épen szükség szerint az, a mely feltételeztetik, hogy a kormány szeme előtt lebeg, de a melyet ez idő szerint nem is-