Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-63
8 LXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. tam. Itt is kijelentettem, hogy ezen intézményt j nemzetünkre végzetteljesnek tartom, Ma is ez a meggyőződésem. Növekednek aggodalmaim, még inkább megszilárdul ebbeli meggyőződésem, ha a ház asztalán fekvő, a polgári házassággal kapcsolatos törvényjavaslatokkal és azon hatással számolok, melyet azok, ha egyszer életbe lépnek, gyakorolni fognak. Vagy talán nem illik jóslatokba bocsátkoznom? Vagy talán merész munkát is végeznék, ha rámutatnék ama kiszámíthatatlan pusztításokra, melyeket egy kilenczszázados műnek és annyi kegyelettel övedzett intézményeknek lerombolása és a liberalismus jelszava alatt behozandó több mint kétes értékű törvényeknek kényszeruralma fog okozni ? De azoknál, kik évek hosszú során át a közügyek terén mozognak, kik a népéletet is közelről megfigyelték és vele együtt megfigyelték az állam, illetőleg a kormányok tevékenységét, valamint a két tényezőnek kölcsönhatását, kiknél az államéletnek egy nagy része úgyszólván saját élelök fejlődésével és történelmével haladt, azoknál a politikai intuitiónak egy neme fejlődik, melylyel az adott helyzetből bizonyos valószínűséggel a jövőre következtetést vonhatnak, nem csalhatatlan, hanem valószínű következtetéseket, különösen ha az államok fejlődésének történelméből is megtanulhatták, hogy valamint »nihil növi sub sole«, úgy a történelmi események is gyakran ismétlődnek. Igen, az egyházpolitikai törvények végzetes hatással lehetnek. A mit a polgári házasság elszigetelten talán nem volna képes tenni, azt ezen kezdeményező lépés után elvégzik a többi törvények. Igaz, hogy más államokban is van vallásszabadság s ezen államok még is fennállanak. Azonban a fény mellett nem szabad feledni az árnyékot, mely ezen államokban hihetetlen erkölcsi nyomort takar. Róma hatalmának és fényének legmagasabb fokán állott, midőn az állam testén már a corruptio férge rágódott; a nyers hatalom még összekötő kapocs volt akkor, midőn az erkölcsi tényezők gyöngesége már előkészítette a lassú bomladozást és a biztos bukást. A külső jólét nem mindig biztos jele a belső életerőnek. Ma a liberalismus a szabadság nevében gyöngíti a kipróbált vallási és erkölcsi tényezőket és sajátságos jelenség, midőn a liberalismusnak tulajdonítják a propulsiv erőt, mely a jólét kápráztató fényével árasztja el a nemzeteket, addig az államhatalom fokozatos concentralisatiőjával mindinkább megszorítják, talán elölik az egyéni szabadságot. A gondolat, az eszme, melyben nincsen erkölcsi tartalom, meddő; az intézmény is, melyben nincsen magasabb életerő, nem egyéb, mint gép, mely mozog, működik, talán rombol is, fen tartásának ruganya azonban nem egyéb, mint a hatalom. Igen, tehát van más államokban, talán a legjelesebbekben, polgári házasság, van vallásszabadság; de éppen ezen államok folytonos harczban állanak a társadalom legnagyobb ellenségeivel. A liberalismus a hatalomhoz folyamodik, hogy saját szülöttjét megfékezze, Magyarországban is a polgári házasság megmételyezi a magyar családot, az államnak ezen életforrá?át; a többi, jelesül a szabad áttérés a kereszténységből az izraelita vallásra, a vallásszabadságnak azon terjedelme, mely — mondjanak bármit is — elvben a vallástalansdgot sanctionálja, erkölcsi alapjában meg fogja rendíteni az államot. Magyarország keresztény állam; ezen törvényeknek életbeléptetése után már többé nem lesz az. A cosmopolitismus diadalmas bevonulásával kivetkőzteti azt eredeti jellegéből. Mert azt talán senki sem fogja tagadni, hogy a polgári házasság nem specificus magyar intézmény; senki sem fogja tagadni, hogy a magyar társadalom keresztény korlátainak áttörése szabad utat nyit a nem keresztény elemek behatolásának ; senki sem fogja tagadni, hogy a mely állam a vallásnélküliséget is megengedi, az koczkáztatja létjogosultságát azon államok között, melyek a vallást létalapul elfogadták. Magyarország a legszabadabb lesz ugyan, de kitéve a szellemi piroteriának martalékul. Európa is ma még keresztény s nem tudom, van-e Európában vagy Amerikában is állam, mely saját elkereszténytelenitését önmaga igtatta volna törvénybe? Vagy talán merész azon kérdés: vájjon azok, kik igy tagadják meg
