Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-66
LXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 109 Hogy a törvénynek, ha egyszer meg van hozva, végre kell hajtatnia, ez oly axióma, mely az iskolás elemi igazságok közé tartozik. De hogy a végrehajtásnak a módja minő legyen, ennek eldöntése már azután államférfiúi bölcseséget, mérsékletet és tapintatosságot kivan. Zátonyra is jutottunk a mostani eljárással; holott egy negyedszázad óta valami nagy baj e kérdések miatt nem volt. De hát ime, a végrehajtás túlszigora által arra a felfedezésre lyukadtunk ki, hogy itt egy törvény van, a mely végre nem hajtható. Legyen szabad figyelmeztetnem, hogy a körülmények azóta tetemesen változtak. Mert mibe ütközött ama törvény oly szigorúnak intendált végrehajtása? Abba, hogy az illető közegek, melyekhez fordult a ministerium s a melyekre oly szigorú parancsot küldött ki, lelkiismeretökre hivatkozva megtagadták az engedelmességet. Mihelyt mi az anyakönyvekről szóló törvényjavaslatot, melyet nézetem szerint jó lett volna előbb tárgyalni; idestova törvénybe igtatjuk, mit okvetlen tennünk kell, mert hisz már elfogadtuk a polgári házasságot, mihelyt e törvény életbe lép, megszűnik a fenforgott akadály. Ha ezentúl bármikor szükségessé válik az anyakönyvi kivonatok kiszolgáltatása, nem lesz oly orgánuma az államnak, nem is kell, hogy orgánuma legyen, a ki, mikor az állam törvényét kell hivatalánál fogva végrehajtania, az állam törvénye, hatóságai ellenében lelkiismereti serupulusokra hivatkozzék. Az a körülmény tehát, a mi a fennálló törvénynek, Deák Ferencz alkotásának végre nem hajthatását előidézte, most már nem létezik többé, tehát az ok megszűnt, mely annyi viszásságnak lön szülőoka. Már most, méltóságos főrendek, valahányszor valamely fennálló réginek a megszüntetéséről és egy újnak helyébe tételéről van szó; én mindig azt a kérdést intézem magamhoz, és nem kétlem, hogy a méltóságos főrendek is intézik magokhoz, vájjon az a régi, a mit meg akarunk szüntetni, csakugyan tarthatatlan-e, rossz-e és vájjon az újabb, a mit a régi helyébe állittunk, jobb-e, több biztosítékot nyujt-e s a netán felmerült zavarokat megszünteti-e ? (Zaj. Felkiáltások: Szavazzunk!) Már pedig én úgy látom a dolgok egymás mellé állításából, azon 1868 : LIII. törvényczikk illető szakaszainak és a most előttünk fekvő, casuisticától hemzsegő szövegnek egybevetéséből, hogy a kettő közöl ti különbség igen nagy és pedig jó lélekkel mondhatom, hogy a régi sokkal jobb mint az új. Hogy ha elleoben azt a laconicus javaslatot tartom szemem előtt, melyet a herczegprimás ő eminentiája példaképen felhozott, egy nagy német tudós tekintélyére hivatkozva, a ki csak egy sorban óhajtaná megállapítani a vallásra vonatkozó összes intézkedéseket, tudniillik annak egyszerű kimondásával, miszerint minden eddigi törvény megszűnjék, részemről szintén csak egy sorban szeretném kifejezve látni az ez irányban szükségesnek látszó intézkedéseket, olykép tudniillik, hogy a fennálló 1868 : LIII. törvényczikk illelő szakaszai elé ezt az egy sort indítványoznám betoldatni: »a mennyiben a szülők gyermekeik vallásos neveltetése iránt egyességre nem jutnak*, annyiban tudniillik megmaradna a törvény érvénye. Azt hiszem, hogy ez csakugyan sokkal szerencsésebb megoldás lenne; holott most attól félek, hogy ez a szöveg, a mely előttünk fekszik, egyrészt homályos volta miatt is — mert megvallom, többszöri átolvasás után alig birtam megérteni, pedig föltehető, hogy a nagy közönség, melynek számára a törvények hozatnak, az érteimiségnek átlag csak olyan fokán áll, mint szegény magam, — ez a szöveg a vallásos békének, türelemnek, családi élet nyugalmának nem nyújt elegendő biztositékot. (Zaj. Felkiáltások: Szavazzunk!) Tudom én, mélt. főrendek, hogy a vallási kérdésekből eredhető izgalom (a proselytismus, a téritvények, az esetleges külbeavatkozás) napjainkban már nem válhatik oly veszélyessé, mint volt egykor és ebből oly nagy bajok többé tán nem fognak származni: de mindamellett én a törvényjavaslatot, a mint röviden elöadám, mit szerettem volna bővebben is kifejteni, a körülmények által eléggé indokoltnak s kielégítőnek nem tartom, s ezért átalánosságban sem fogadhatom el. (Felkiáltások: Szavazzunk!) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát berekesztem. Szó illeti még a minister urakat. Ha nem kivannak szólani, következik a szavazás. (Halljuk! Bálijuk!)
