Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-66
LXVÍ. ORSZÁGOS ÜLÉS. 99 rint áttérhet, nincs elfogadva s mindaddig, mig az összeházasodás lehetetlensége felmenthetetlen akadályt képezett: mindaddig az az elv, melynek következményeként az 1867-iki törvénybe ezt beigtatták, lényeges következményeiben nem volt keresztülvihető. És oly államban, a melynek politikáját — úgy látszik — minden oldalról abba helyezik, hogy az állampolgárok Összeolvadását és kivéve ott, hol a lelkiismeret meggyőződése választja el őket, minden egyéb téren összeforrását nemzeti feladatnak kell tekinteni; ott, hol elismerik azt, hogy az állampolgári összetartozás és egyenlőség érzetét nagy politikai érdekekből az intézményekben keresztül kell vinni: ott, uraim, a törvényjavaslatnak sem tartalma ellen, sem az ellen, a mit czímében czéloz, tudniillik as izraelita vallásnak a törvényesen 'bevett vallások közé való felvétele ellen érdemleg szólani nem lehet. (Helyeslés balfelöl.) De különös sorsa volt ennek a törvényjavaslatnak. Csupa kíméletből, csupa jóakaratból, csupa tiszteletből és szeretetből az izraeliták iránt ezt a törvényjavaslatot meg nem szavazhatónak nyilvánítják. (Derültség.) Elismerik, hogy az államnak hű fiai, hasznos polgárai, igyekvő és becses tagjai, nagy rokonszenv nyilvánul irántok; de meg kell őket kímélni attól, hogy egy festett báb akasztassák a nyakukba, mely festett bábot ők makacsul és kitartóan óhajtanak és kérelmeznek. (Tetszés balfelöl.) Én azt gondolom, méltóságos főrendek, hogy ha elvi és politikai álláspontra helyezkedünk, ebből a szeretetből kevesebb, az igazságosságból több, (Élénk tetszés.) egészen más eredményre vezetne. (Élénk derültség és tetszés balfelöl.) Es hozzá kell tennem különösen azt, hogy nem olyan tartalomnélküli ez és következményeiben nem meg nem mérhető; ennek határozott tartalma részint ebben a törvényjavaslatban meg van, a mely szeretetből elvettetni szándékoztatik, részint meg volt egy másik törvényjavaslatban, a melyre már diaetale conclusum is létezik, tudniillik a házassági jogról szóló törvényjavaslatban, a mely a cultus disparitas akadályát eltörölte és a mely javaslat ellen, nem kétlem, irántok való rokonszenvből a méltóságos főrendek egy része a leghatározottabb ellenállást formált. Az a félelem, a melyet Rudnyánszky József báró főrendiházi tag úr felhozott, hogy iti csodálatos eljárás van, mert itt olyan izraelita felekezetek is recipiáltatnak, a melyekről nem tudunk, a melyeket nem ismerünk, a melyek szervezve nincsenek, sőt nem is léteznek, mert beszédében, akkor, mikor ijeszgetni akar, úgy szerepelnek, mint felekezetek, mikor pedig kicsinyelni akar, úgy szerepelnek, mint árnyalatok . . . Rudnyánszky József b.: Felekezet nem lehet, mert nincs szervezve. (Felkiáltások balfelöl. Halljuk! Halljuk.') Szilágyi Dezső igazságügyminister: Akkor miért méltóztatott az izraeliták receptiőját ahhoz hasonlítani, hogy ha mi recipiálnánk minden kesztény felekezetet ? Azt gondolom, hogy a méltóságos báró úr egészen félreértette a javaslatot, mert ha azok, a kiket árnyalatoknak méltóztatik nevezni, szervezni akarják magokat és felekezetté válnak, új felekezetté lesznek, a mely, ha nem méltóztattak volna elvetni tegnapelőtt a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot, annak II. .fejezete alá esett volna, a mely új felekezetek alakulásáról, illetőleg törvényes elismeréséről rendelkezik; mert az a felekezet, mely azon törvényjavaslatban, mint újonnan alakítandó, feltételeinek meghatározását nyerte, lehet úgy keresztény, mint zsidó felekezet. Ne méltóztassanak tehát azt állítani, hogy ezzel bizonytalan és határozatlan lépést tettünk, valamint azt se, hogy az által, hogy ezt tettük, eltértünk a receptiőnak eddig törvényeink által ismert fogalmától, mert itt törvénybe igtatva csak azok vannak, a melyeknek szervezete ismeretes, a kik jogállásukra nézve ma is, az általam emiitett két jogot kivéve, a keresztényekkel egy jogon és niveaun álltak: ezeknek törvénybe igtatása pedig megfelel nemcsak a politikai kívánalmaknak, de az eddigi törvényes gyakorlatoknak is. Az utolsó ellenvetés Román Mirón ő excellentiájának ellenvetése volt. Ez ha szabad magamat úgy kifejeznem, méltó pendantja annak a nagy rokonszenvnek, a melyből szintén a törvényjavaslat elvetése szándékoltatik. Ő nagyméltóságának semmi elvi kifogása nincs a javaslat ellen, hanem van egy kifogása, a mely 13*
