Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-38

XXXVIII ORSZÁGOS ÜLÉS. a 5 nem látott a dologhoz a kellő ügyességgel, j hanem meg vagyok győződve, hogy lehetetlenséget akart, a mint hogy tudom, hogy az örök élet csak a túlvilágnak van fentartva. Ha megszavaznék is a kormány egész egyházpolitikáját, mégis oly eshetőségek merülhetnének fel annak gyakorlati kivitelénél és a radicális iránynak a nemzet természetes hajlamai és érdekei fölé való kerekedése oly végzetes következményekkel járna, melyek a kormányok egész sorozatát alásülyesztenék. A magyar főrendiházban, melynek évek óta nem jutott oly fontos és éleibe vágó szerep, mint a milyenhez a külső jelek után itélve a legközelebbi időben jutni fog, kimondott minden szó, minden egyes szavazat, mely az országgyűlés főrendiházában érvényesül, súlylyal fog birni és befolyást fog gyakorolni nemzetünk további fejlődésére. Azért tartom én szűk ségesnek, hogy a mélt. főrendiház tagjai nyíltan és leplezetlenül mondják el nézeteiket a közvéleményt mozgató nagy kérdésekről, hogy álláspontjukat s nézeteiket a közbirálat alá bocsássák s ez által szorosabb érintkezésbe lépjenek a tágabb értelemben vett közvéleménynyel ; mert elvégre is nem a kormány sorsáról, nem egyes pártok életéről, hanem oly fontos érdekekről van szó, a melyek minden egyes honpolgárt közelről érdekelnek. Bármily hiányos legyen is alkotmányosságunk, bármennyi eszköz álljon is a kormánypárt rendelkezésére, melylyel a saját véleményét a nemzet véleménye fölé állithatja, azért a közakarat egyik-másik formájában mégis diadalra jut, s a ki e közakaratnak lényegét, a nemzet törekvéseinek irányát ki tudja fejezni, ki magát azzal azonosítani képes, az kerekedik fölül, ellenben a ki saját szakállára, saját érdeke szerint csinál politikát, az húzza a rövidebbet. Hiába való bármi erőszakoskodás és furfangos pressió, mihelyt a főrendiház többsége azonosítja magát a nép többségének hajlamaival, a küzdelem közte és a kormány közt olyan lesz, mint a vasba öltözött és a mezítelen harczos közt. Éppen azért a tényleges politikai helyzetre való tekintetből szükséges, hogy a nagyméltóságú főrendiház többségénél ne hiányozzék a j kellő mérséklet és nyugalom bármily politikai sakkhúzással, bármily agyfurt támadással szemben. Semmi esetre sem szabad megkísérelnünk e magas testületet kiforgatni azon szerepből, melyre a parlamenti törvények és szokás szerint hivatva van. A főrendiház szerepe — szerény nézetem szerint — nem terjedhet ki egyébre, mint arra, hogy megvizsgálja: vájjon a kormány javaslatai megegyeznek-e az ország érdekeivel s a nemzet akaratával s a szerint dönt, akár jobbra, akár balra. Hiba lenne, ha a nagyméltóságú főrendiház többsége nem a honpolgárok többségének érdekét tartaná szem előtt, de bármely szűkebb körű felekezeti szempontból indulna ki és ez által önmaga ingatná meg azon erős positiot, a mely egy igazságos iíélet nyomán okvetlenül részül jutna neki. Álláspontom az, hogy mi nem vagyunk hivatva azon szerepre, a melyet az egyszerű vándorlegény játszott, a ki a Duna forrását a lábával akarta elállítani azért, hogy Budapesten és Bécsben csodálkozással lássák a folyam apadását, hanem fontos nemzeti missio az, melyet betöltenünk kell. Nem helyeslem azon politikát, mely a katholikus clerussal felmerült differentiák folytán a radiealismus veszedelmeit akarja rázuditani az összes egyházakra. A létező bajokat radicális újításokkal és az 1868 : LIII. t.-cz. módosításával elütni nem lehet, mert az csak újabb bajoknak, újabb versengéseknek válik kútforrásává. Vagy azt hiszi a nagyméltóságú kormány, hogy reformjainak megvaíósitása után oly fokú liberális ömlengés és azzal együtt oly fokú vallási indifferentismus fogja megszállni a kedélyeket, hogy a felekezeti érdekek súrlódásának a Wekerle-korszak után nem lenne tere ? Vagy azt hiszi a kormány, hogy a nép millióinak vallásos érzelmei felett a szabadelvűpárt rendelkezik s hogy a felekezeti harag kitöréseit a ministeri székből szabályozni lehet? Hogy visszatérjek a dolog párttaktikai oldalához, azon tiszteletteljes kérdést intézem a nagyméltóságú házhoz, hogy hova vezetne az, minő krisisek közé sodorná az országot, ha meg lenne a jövőben is engedve egyes mélyreható reformkérdéseket akkor vetni fel, a midőn 5»