Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-55

?46 hogy ha ezen házban vitát provocálni nem akar és ma a krisisröl bővebben nyilatkozni nem óhajt, mielőtt az olyan formában történt, melynél fogva valamelyikünknek hivatalos tu­domása lehetett ezen tényről: miért vonakodott ő nagyméltósága ezt az álláspontot a szabad­elvű párt tanácstermében is magáévá tenni, a hol a mai jelentéstől eltérő jelentést méltóz­tatott tenni. Ezen szavaimhoz még csak azon észrevételt bátorkodom fűzni, hogy a nagymél­tóságú ministerelnök úr ezen eljárásával — az én felfogásom szerint — az alkotmányos té­nyező működését, ha nem is befolyásolta, de parlamentáris szempontból némileg megbénítani hozzájárult. Én ezen eljárást helyesnek nem tarlom. Wekerle Sándor ministerelnök: Nagy­méltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Nem voltam oly szerencsés, hogy egészen üszlán kivehettem volna ő méltósága felszólalásának lényegét, mert azt a kérdést méltóztatott hoz­zám intézni: mi indított engem arra, hogy a szabadelvű pártban előadjam visszalépésünk indokait? Nem értem felszólalását; mert, mi­előtt a kérdésre a feleletet megadtam volna, már is — ha jól értettem — helytelenítését fejezte ki eljárásom felett. A mi ezt a helytele­nítést illeti, legyen meggyőződve ő méltósága, hogy ez által alkotmányos tényezők eljárása nem befolyásoltatott, még kevésbbé bénittatott meg. Igfcn szomorú lenne az az alkotmányosság, hol az erre hivatott tényezők eljárása nemcsak be­30S ÜLÉS. folyásolható, hanem megbénítható is lenne ilyen egyszerű nyilatkozatok által. (Helyeslés.) Ezt a helytelenítésre vonatkozólag. A mi pedig azt a kérdést illeti, hogy mi indított engem arra, hogy én ezt a szabadelvű pártban mondjam el: erre — bocsásson meg — ha azzal felelek, hogy, miután én itt fele­lősséggel csak az iránt tartozom, a mi a törvény­hozáshoz való viszonyomat illeti, abban a te­kintetben, hogy én nekem pártköröm iránt minő kötelmeim vannak és hogy azokat miképen tel­jesítem, itt felvilágosítással nem szolgálhatok. (Helyeslés.) Elnök: A méltóságos főrendek egyetérte­nek ö nagyméltóságának kívánságával, mely sze­rint addig, mig a kormányválság megoldva nincs, a főrendiház további üléseket ne tartson, annál kevésbbé, mert ez a bevett parlamentáris szokás­nak megfelel. Ennélfogva, úgy hiszem, kimond­hatom határozatkép, hogy a méltóságos főrendek mindaddig, míg a kormányválság megoldva nem lesí és az új kormány alakulásáról a főrendiház nem értésült, érdemleges üléseket nem tart. Egyéb tár^y a mai napirenden nem lévén, kérem, méltóztassék a jegyzőkönyvet hitelesítés végett felolvasni. Rudnyánszky József b, (olvassa a jegyzö­könyvet). Elnök: Észrevétel nem tétetvén, a jegyző­könyv hitelesíttetett és ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra, 20 pereskor.) LV. ORSZi^

Next

/
Thumbnails
Contents