Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

178 XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. akkor Anglia és Észak-Amerika példája azonnal önökre pirit. Es e helyen ki kell jelentenem, hogy az anyakönyvek államosítását nemcsak a congrua rendezése, de a protestáns egyházak oly fokú állami segélyezése mellett tar lom megengedhetőnek, mely lehetővé teszi, hogy mindeu egyes pap teljes összegben kárpótoltassék azon veszteségért, mely őt az államosítás folytán érni fogja. Egészen máshol kell keresnünk, méltóságos főrendek, a kötelező polgári házasság mellett szóló nyomós argumentumokat, keresnünk kell azokat először a mesterségesen felszított felekezeti villongásban, másodszor pedig a sarokba szorított kormánypártnak létért és hatalomért való küzdelmében. (Úgy van! jobb felöl.) Mi a protestáns álláspontot illeti, nem áll az, mintha a polgári házasság kötelező formája érdekében állna a protestáns egyházaknak, mert e reform igenis károsan hat a nép vallásos érzületére és csökkenti a lelkészi kar tekintélyét és befolyását. Ha pedig az egyházi felfogásoktól eltekintünk, még mindig hátramarad a eonservativ, államfentarió eszme, mely azt kivánja, hogy ne forgassuk fel azon intézményeket, melyek mélyen gyökereznek a nép szivében. Hisz láttuk, mi történt a protestáns Poroszországban, hol az urakháza három izlen megbuktatta a polgári házasságot, sőt 1849-ben maga Bismarck is úgy nyilatkozott, hogy reméli, miszerint elég sokáig fog élni, hogy lássa korszakunk bolondokkal terhelt hajóját szétroncsolódni a keresztény egyház kőszikláján. Nem Róma, nem Bécs, nem a papság érdekeiről van itt szó, méltóságos főrendek, hanem a nép százezreinek vallásos érzületéről. Bizonynyal nem kerülte el senki figyelmét az a taktika, melylyel a protestánsokat fokozatosan reá akarták bírni a radicalis egyház politika támogatására. »Protestánsok! — kiáltottak föl — ne hagyjátok cserben a mai liberális kormányt, mert ha ez elbukik, okvetlen az aulico-clericalis uralom következik utána, egy Bernaert-kabinet magyar kiadásban !« Részemről ugyan Könyves Kálmán örökbölcs mondását vallom: De strigis, quae non sünt nulla fiat mentio, de azért kimondom, hogy ily fontos kérdések fölvetésekor nem azt kellene kérdenünk, hogy mi következik azután, de szemben a radicalis kormánynyal és a reactio boszorkánymeséjével arra is készen kellene államink, hogy a jövőben Kinizsi Pálként két karddal fogunk verekedni. — Csak ennyit akartam erről a sokat hangoztatott veszedelemről elmondani. A mi ezzel szemben a protestáns aspiratiőkat illeti, nem győzök azon eléggé csodálkozni, hogy az egyházi élet számos vezérférfiát kielégíti az, hogy az egyházpolitikai kérdések hullámzását némán szemlélheti. Miért — kérdem én — miért hagyják elmúlni az egyházpolitikai mozgalmakat a nélkül, hogy kísérletet tennének a protestantismus megszilárdítására és az egyház ellenállási képességének fokozására ? Nem alkalmas-e a mai pillanat arra, hogy a protestáns felekezetek uniója proclamáltassék, szemben azon proelamatióval. mely az egyházpoli tikai kérdéseket a napirendre hozta ?Nern volna-e biztosíték, nem lenne-e vigasz, megnyugtatás a protestánsokra nézve, ha létrehozatnék az unió, kapcsolatban az 1848: XX t.-cz. végrehajtásával? Avagy az egész egyházpolitika, a katholikus ok autonómiája mind gyakorlatias, könynyen kivihető dolgok és csupán az unió, csupán az 1848-iki törvény végrehajtása lenne egy szép, ifjúkori álom! Méltóságos főrendek! Az egyházpolitikai reformokkal kapcsolatban fölmerült a katholikus autonómia ügye is, mintegy vigaszára és megnyugtatására a katholikus híveknek. Kijelentem, hogy nem a szűkkeblűség beszél belőlem, mert hisz jogok tekintetében szívesen megosztanám azt a falat száraz kenyeret, melyet mi protestánsok élvezünk, katholikus testvéreinkkel. Engem, méltóságos főrendek, gyötör a kíváncsiság, hogy az autonómiával kapcsolatban mi történik majd az állani érdekeivel, melyet a házasságjogi törvényjavaslat beajánlásakor oly sűrűn hangoztattak. Bocsánat őszinteségemért, de hallani szeretném, hogy érdekében áll-e a magyar államnak kezei közül kibocsátani azt a nagy erkölcsi és anyagi befolyást, melyet a főpapok révén a magyarországi katholikus egyházra gyakorol? Érdekében áll-e a magyar államnak egy újabb tervezetet létesítenie, a hol a nemzetiségi velleitások egyes ponlokon ismét