Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

172 XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. fogalom, a logikus fogalom ezen szavak mögött meg nem található. Az mondatik, hogy a házasság szentségét, a mint az az egyhá:/ hittanainak megfelelő, a törvényjavaslat tagadja. Méltóságos főrendek! Ezt mondani lehet, de nem igaz. (Helyeslés a baloldalon.) A törvény javaslat nem mondja ezt. A törvényjavaslat, minthogy az állam felekezet nélküli, ehhez hozzá nem szol, nem is competens erre, nem is teheti ezt, mert ha ezt tenné, akkor az egyik felekezet párthiveűl szegődve, a másik f lekezetre octroyálná ezt. Az állam ehhez hozzá nem szól és nem is kényszeríti azokat, a kik a polgári tisztviselők előtt házasságot kötnek és teljes szabadságára hagyja mindenkinek a házasságot szentségnek tekintenie és azt csak akkor perfectnek tartania, hogy ha a házasság egyházilag is megköttetik; sőt mindenkinek szabadságára hagyja azt a házasságot, a mely polgári tisztviselő előtt történik — pro foro interno — puszta cerimoniának tekinteni. Az állampolgárság szempontjából az illető csak arra köteles, hogy mielőtt az ő előtte kizárólag érvényes házasságot az egyházban kötne: ezen szándékát kijelentse a polgári tisztviselő elölt. A midőn pedig az állíttatik, hogy az egyház hitelve tiltja a polgári tisztviselő előtt való kötést, hát erre ismételve azt mondhatom, a mit előbb voltam bátor mondani, hogy ez tévedés, vagy téves állítás. Nem létezik katholikus hitelv, a mely tiltaná a polgári tisztviselő előtt való kötést, csak egy olyan létezik, a mely elrendeli az egyházban az illetékes lelkész előtt való kötést; ámde ez itt semmiképen kizárva nincs és azért, hogy az egyiket elrendeli, nincs kimondva az, hogy a másikat tiltja. Nem akarok arra a térre átmenni, hogy itt azt vitassam, vájjon egyátalán egy egyháznak joga volna-e tiltani azt, a mit az álhim rendel, de nem kételkedem, hogy minden felekezetnél — a mint évezredek óta tapasztalható — ezen kérdésben is, a hitelveket nagyjából mindig összhangba tudták hozni az állam törvényeivel, ugy, hogy tiltakozásra igenis került a sor, de szakításra nem. A mikor egyes hitelvek alkalmazását teljesen mellőzni g a saját hitelvei alkalmazásának az állam által való ignorálását, vagy eltiltását tűrni képes volt, (Ügy van!) mondom, nem kételkedem, hogy ez e téren is képzelhető volna, de erre nem kerül a sor, mert ismétlem, van egy parancsoló, de nincs tiltó rendelkezés. Azon észrevételek és kifogások közül, melyek a törvényjavaslat ellen felhozatlak, legyen szabad néhányra lehető röviden észrevételt tennem. (Ralijuk!) Az egyik az, hogy igen könnyelműen fognak házasságot kötni, ha nem lesz szükség az egyház elé menni, hanem az illető csak a polgári tisztviselőhöz megy és aztán törvényesen és érvényesen össze van adva. Es legyen szabad ezt kapcsolatba hoznom a másik kifogással, hogy igen könnyen fognak elválni. Habár nálamnál compentensebbek vitatták e kérdést, mégis hozzá kívánok szólani, mint laicus, az. egyszerű paraszt-ész alapján, de a mely némileg foglalkozott a múlttal is, azzal, a mi akkor történt és a mi történik most, nem pedig csak a törvényekkel és dogmákkal. Hát méltóságos főrendek, a midőn én tudom azt, hogy az egyház a kihirdetésre majdnem olyan súlyt fektetett, mint az állam és a jelen törvényjavaslat, a mi egyik corolláriuraa annak, hogy a — megengedem — vétkes, vagy törvénybeütköző, de annak is, hogy könnyelmű, elhamarkodott házasság köttessék, akkor a kihirdetés szempontjából ezt a kifogást a 1 örvényjavaslat ellen tenni nem lehet. De hiszen ez a törvény azon gyakorlat alapján, a mely évszázadok óta az államok legnagyobb részében uralkodott, a szülők, gyámok és gyámhatóságok beleegyezését is követeli s én azt hiszem, ezt szükséges itt fölemlíteni, mert lényeges különbség az, a mi az állami és egyházi felfogás között mindig uralkodott, hogy az egyház ezen beleegyezést nem tartotta szükségesnek és hogy e tekintetben csakugyan van egy hitelv, mely azt mondja: ha valaki azt állítja, hogy ez a beleegyezés szükséges, anathema sít. (Úgy van!) Igaz, hogy az egyház azután ezt a bitehet nem mindig alkalmazta; alkalmazta ott, a hol annak alkalmazása éppen kívánatos volt, egyes esetekben, alkalmazta egyes országokban, a hol éppen czélszerűnek látszott annak alkalmazása": de tényleg ez a lényeges