Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 161 elv. De mihelyt különböző vallásfelekezetek érdekei jönnek egymással összeütközésbe s a törvényhozás egyoldalúlag vagy az egyik, vagy a másik dogmát akarná irányadóul tekinteni, úgy szükségképen igazságtalannak kellene lennie, mert csakis az egyik félnek tehetne eleget.* A kölcsönösség elve, mely Dessewffynek idézett mondásával oly igaz kifejezésre jutott, a hagyományos nemzeti politikának azontúl változatlanul vezérelve maradt. Egyházuk védelmében a törvényhozásnak katholikus tagjai sohasem feledkeztek meg arról, a mivel a hazának tartoznak s a midőn a válságos helyzet ismét arra hiv fel bennünket, hogy a vallási békének biztosítékairól gondoskodjunk, mi sem tehetünk jobbat, mint ha követjük e példát, melyet századunk nagy alakjai drága örökségképen ránk hagytak. (Tetszés a halóidálon) Már pedig régibb országgyűléseinken sok üdvös törvényt hoztak, melyeknek az volt a czéija, hogy a különböző vallásfelekezetek egymásközti viszonyát szabályozzák, az időnkint felmerült bajokat azonban gyökeresen orvosolni nem birták, mert a fenforgó körülmények közt figyelmöket állam és egyház közt a kölcsönös competentiák meghatározására ki nem terjeszthették. A régi baj, mint lappangó baj, tovább is megmaradt, azután hol itt, hol ott újból kifakadt. Igen könnyű volna kimutatni, hogy az elkeresztelési conflictus sem volt egy újabban fölvetett kérdésnek a folyománya, mint inkább symptomája a régi bajnak, melyet ismételt kisérletek daczára sem lehetett megszüntetni, most azonban, miután komolyabb alakot öltött és hevesebb kórtünetek közt lépett fel, a gyökeres gyógyítást annál inkább sietteti, sőt elodázhatatlanná teszi. Nagy ideje már, hogy vége legyen annak az indefiniált helyzetnek, melyben hol az állam, hol az egyház húzta a rövidebbet, hogy szüntessük meg a felekezeti békétlenséget az állam és egyház közti súrlódásokat, a helyes megoldás pedig egyéb nem lehet csak az, hogy a kölcsönös hatáskörök szétválasztassanak, a házasságkötésnek azon módja által, mely a házasság jogi intézményét az állam önálló rendelkezési jogához tartozónak tekinti, ellenben a házasságnak, mint valláserkölcsi intézménynek, FŐRENDI NAPLÓ. Í892—97. III. KÖTET. sikeres gondozását az egyháznak független tevékenységi koréba utalja. (Élénk helyeslés és éljenzés a haloldalon.) Az igazságügyminister ur e kettős követelménynek kivan eleget tenni, midőn javaslatát ugyanazon alapelveken építi fel, melyeket már Deák Ferencz 1873. évi monumentális beszédében proclamált. A törvényjavaslat hasonló alapokon biztosítja az állam jogi érdekeinek hatályos megvédését, az egyenjogúságot a vallási élet körében ujabb garantiával látja el, a házasság-jog szabályozásával a nemzeti egységnek újabb erős kapcsát létesiti és mindezeknél fogva korunk szükségleteinek helyes felismerésével a magyar államnak nagy érdekeit van hivatva előmozdítani. (Helyeslés a jobboldalon.) S e hitemben az aggályok vagy ellenvetések sem ingatnak meg, melyek idő- és czélszerűségi szempontokból a polgári házasság ellen felhozattak, Nem mintha jogosultságukat egyátalában elismerni nem akarnám. Megvallom, magam is inkább szerettem volna, hogy az egyházpolitikai kérdések megoldását az állami igazgatás rendezése előzze meg. El lehetünk azért rá készülve, hogy lesznek, a kik abban kételkednek, hogy a kormány a meghozott törvényt végrehajtani képes legyen, mert hiányzanak az arra való közigazgatási előkészületek. Természetesnek találom továbbá azt is, hogy másoknak ismét pénzügyi szempontból vannak aggályai, mert attól tartanak, hogy a tervezett reformok az államra elviselhetetlen terheket fognak róni. Mindezen ellenvetések jogosultságát, mint mondom, legalább bizonyos mértékben tagadni nem akarom, de semmi

J esetre sem tulajdonithatok azoknak annyi fontosságot, hogy miattok a nagy czélok megvalósításától visszariadni kellene. A történelemben aligha találunk példát arra, hogy százados institutaiókat nagyobb nehézségek, sőt megrázkódtatások nélkül újabbakkal fölcserélni lehetett volna. Akár ma fogjunk hozzá a korszakot alkotó kérdés megoldásához, akár tíz évvel későbbre halaszszuk, kisebbnagyobb mértékben mindig meg lesznek a nehézségek. De ha figyelembe veszszük, hogy e nehézségek leginkább azok részéről állíttattak előtérbe, kik a törvényjavaslattal egyátalában 21