Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-48

XLVIII. 0R3ZÁG0S ÜLÉS, 141 kezmények, hanem a házasság létrejötte és felbontása tekintetében is. (Ugy van!) Különben legyen szabad ehhez még hozzátennem, hogy midőn abból indultunk ki — és ez a javaslat alapvető tétele — hogy közérdekben és közszükségben teremtsünk egységes polgári jogot az állam minden polgára részére, tekintet nélkül arra, hogy vallási és nemzetiségi különbségek mennyire szétválasztják őket, midőn igénybe vettük e jogot: ennek jó okait adtuk és ennek jogosultságát illetőleg a legkisebb kétely sem terheli elménket. De midőn ezen probléma megoldásához akartunk nyúlni, teljes tudatával bírtunk annak, hogy a házassági viszony nem pusztán jogviszony és a jogi momentumok nem merítik ki annak lényegét. Nagyon fontos erkölcsi elemek foglaltatnak benne. Van vallási oldala is és átalában nem ugy fogtuk fel e probléma megoldását, hogy az államnak a feladata volna nem erkölcsi elemeket, mert ezek a jogi szabályozásnál mindig legteljesebb mértékben érvényesülnek, de a házassági viszonyoknak vallási oldalát is a polgárok vélekedésében, vagy gyakorlati alkalmazásában elnyomni. Ellenkezőleg abból indultunk ki, hogy a házasság létrejötténél a jogerkölcsi intézmény a tisztán vallási intézménytől a megkötés külső formájában szétválaszts ható, de egymást kiegészíthetik. (Helyeslés bal felöl.) De ha az állam teljesen igénybe vette azt a jogot, hogy a házassági viszonynak civb lis erejű szabályozását az állam és csakis az állam gyakorolja és nem osztja szét öt, hat vagy több felekezet közt, a mely az államban van, vagy keletkezhetik: egyszersmind tette ezt ugy, hogy az egyházak számára a házasság vallási oldalát, a házasság gondozását illetőleg a híveknek a házassági ügyekben a vallás tanainak és szabályainak megfelelő eljárás — tehát teljes és igazi szabadság — biztosíttassák a vallási élet terén. Ezen alapul a jelen törvényjavaslat. Már most ő eminentiája — a ki nagy sajnálatomra nincs jelen — kétségbe látszott azt vonni, a mi benne van ezen indokolásban is és ezt fel is említette t. barátom az előadó úr, hogy a bevett egyházak Magyarországon az állam akaratából bírják azt a jogot, hogy civilis erejű, kötelező szabályokat alkothatnak és hogy polgári joghatályú bíráskodást gyakorolnak. Ez csak az állam akarata, receptio, illetőleg állami törvény nyomán történik. Mert, méltóságos főrendek, én nem hiszem, hogy ellenmondással találkozzam itt, a magyar törvényhozásban abban a tekintetben, hogy egyetlen egy egyháznak sincs szemben az állammal több joga, mint az, hogy kívánhatja, hogy bitelvei és tanai a vallási élet terén szabadon érvényesülhessenek; és hogy jogosulatlan az a követelés, hogy hitelvei vagy annak következményei a magánjogban, éppen azon jogban, a mely minden állampolgár közös joga, a közös polgári törvénykönyvben elismertessenek és állami jogszabályok erejével bírjanak, — ezt kivánni, kivált egy oly államban, mely számos hitfelekezetet foglal magában és ezen egyházak legtöbbje jelentékeny számú hívekkel bir, ezt követelni egyetlen egyháznak sincs joga. Ez legyen felelet azokra, a mikben ő eminentiája, nézetem szerint, nem sikerülten czáfolni kivánta az előadó urat. A mi már most e^en magas és jelentékeny helyről a törvényjavaslat ellen felhozott ellenvetéseket illeti, azokat ugyanabban a rendben, a mint előadattak, bírálat alá szándékozom venni. (Halljuk! Halljuk!) Az első. a mit ő főmaRassága a bibornok herczegprimás mondott, az, hogy nem fogadhatja el ezen törvényjavaslatot azért, mert az egyház dogmáival ellenkezik. Az egyház tanai szerint tudniillik a házasság szentség, felbonthatatlan, érvényessége felett az egyház ítél; a javaslat szerint pedig a házasság polgári szerződés, felbontható, érvényessége felett az állam ítél. Méltóságos főrendek! Én azt tartom — ezt egész tisztelettel jegyzem meg — hogy ez a javaslat fő és lényeges szempontjának, melyből az megítélendő, tökéletes eltévesztése. Mert a midőn arról van szó, hogy Magyarországon, a hol annyi felekezet van, elsőrendű szükség egységes állami jogot alkotni, akkor abból a szempontból megítélni ezl az állami jogot, hogy vájjon egyik vagy másik egyház dogmájának megfelcl-e vagy sem: ez egészen eltévesztett