Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-48

XLVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 137 hanem együttvéve a mindnyájunké, az államé, az egységes Magyarországé. (Élénk helyeslés bal felől.) Nem tagadom, méltóságos főrendek, hogy izgatni és épen az állam ellen izgatni ezzel is lehet, a mint lehet mindennel, ha bizonyos érdekek kielégítése vagy a kielégítésnek némi bár csalóka reménye a nyugodt átalakulást, a nyugodt fejlődést meg nem tűri. Ámde az izgatás ezen a téren csak rosszhiszemű lehet, melyet ellensúlyoznia az államnak nemcsak jogában és módjában áll, de egyszersmind kötelessége is. Annál rosszabb hiszemű lehet pedig az izgatás e léren és ezt ellensúlyozni az államnak annyival inkább kötelességében fekszik, mert minden hazai felekezet, minden hazai nemzetiség még az olyan is, a mely magát vallásával teljesen azonosítja, a polgári házasságkötést feltalálhatja azokban az államokban szintén, melyekben nemzetisége, vallása uralkodó túlsúlylyal bir. A házasság felbonthatatlanságának fogalma nézel em szerint igen magasra kitűzött czél, ideál, melyet külsőleg — ha a felbontást elnevezzük ágytól és asztaltól való elválasztásnak és ekkor sok esetben az erkölcsi elsülyedésnek nagy árán — megvalósíthatunk ugyan; belső értékében azonban, a mi a sziveknek a házasság lényegét alkotó együttérzésében mutatkozik, az emberi gyarlóság következtében nem volt és nem lesz megvalósítható soha. De nem is hiszem, hogy a házasság felbonthatatlanságának tudata valamely szabadalmazott hatással birna, a mit más ethikai momentumok nem helyettesíthetnének a házastársi erények megteremtésére, megszilárdítására, fokozására és együtttartására vagy hogy azoknál a nem katholikus hitfelekezeteknél, melyek a házasság felbontását bizonyos körülmények között megengedik, a házasság felbonthatósága következtében, a nő helyzete vagy a házasság erkölcsi értéke alantasabb színvonalra jutott volna, mint a minő a nő helyzete, vagy a házasságok erkölcsi értéke a katholikusoknál ma és minő lesz, ha majd ezen javaslat törvényerőre emelkedik. Elismerem azonban, hogy mindezekről még több joggal beszélhetnénk, ha a felbonthatatlanság tana nálunk is, a mi viszonyaink közt FŐKEDNI NAPLÓ. 1892—97. Hl. KÖTET. is, habár csak külsőleg, de érvényesíthető volna. De hát lehetséges-e ez, méltóságos főrendek ? Ha valaki ma egyházilag is felvett házasságának felbontására határozta el magát, vájjon nem talál-e a mai jogviszonyok közt is czéljának elérésére elegendő módot és eszközöket? Csakhogy milyen módok, milyen eszközök ezek? És épen azért, véleményem szerint, lehetséges ugyan e törvényjavaslatot elitélni merev felekezeti és az ezt közel érintő hatalmi tekintetekből ; lehet az ellene fenforgó ellenszenvet kimagyarázni a szivek vallásos kedélyvilágából, a ragaszkodásból a századok nemes traditióhoz; de nem lehet, nem méltó és nem jogosult és nem igaz az elitélésben indokul venni azt az állítást, hogy ezen javaslat terjeszti a vallástalanságot, lázítja az erkölcsi kötelékeket, megteremti a keresztényellenességet s ezzel gyökerében támadja meg az alapot is, melyen államunk kiépült s maiglan fenn áll; ellenkezőleg: mi sem bizonyosabb, mint hogyha ezen javaslat életbe fog lépni, kettőzött igyekezetre készti majd az egyházakat és ezek között a katholikus egyházat is, hogy birtokában szellemi fegyverei végtelen sokaságának és még mindig bizonyos közönynyel tekintetve a felekezetlen államra, a mely tőle megváltozott hivatásából kifolyólag a külső kényszerítő segédeszközöket megvonja a maga hitelveinek tisztaságát, törvényeink hatályát, szóval egész isteni küldetését, a hivők szivének egyedüli meghajlásával, tehát egyedüli valódi benső tiszta értékében érvényesítheti; mi sem bizonyosabb, minthogy az egyház szolgáinak ily alakban való működése, de magának a törvényjavaslat rendelkezésének következtében is kiapad valahára erkölcsi életünk leggyilkolóbb mételyének, a vallásváltoztatásoknak sokszor piaczi árúvá sülyedt áldástalan forrása, a minek következtében üdítőbb, egészségesebb levegő fogja majd átlengeni a családi életeket, mert óvakodva minden irányban a szélsőségektől, de kellő bölcsességgel szigorral óva a házassági kötelék szilárdságát, megóvnunk sikerülend egyúttal annak legdrágább érdekeit; a könnyelmű vétkes koczkáztatástól. Méltóságos főrendek! A katholikus egyháznak az emberiségre minden hányban, a házas18