Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.
Ülésnapok - 1892-48
132 XLVUI. ORSZÁGOS ÜLÉS, Börtönbe hurczoltatik~e 1 Vagy ha a nála jelentkező jegyespár kijelenti, hogy nem akarja igénybe venni a házasságnak polgárjogi következményeit, mit tegyen ilyen esetben a katholikus pap ? Pedig az előbbihez hasonló esetek nemcsak a külföldön, hanem hazánkban is, az utóbbihoz hasonló esetek más országokban, különösen a kivándorlók közt fordultak elő. Az 1848: XX. t. ez. a vallási jogegyenlőség és viszonosság kimondása által azt czélozta, hogy a katholikusok, mint a többi törvényesen bevett vallásfelekezetek is jogegyenlően, szabadon, hitelveik szerint gyakorolhassák vallásukat. Az átalános indokolás azt mondja: »meg kellett őrizni a. paritás és polgári jogegyenlőség elvét«, továbbá hangsúlyozza, hogy »az egyenlőség és viszonosság kívánják azt, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezet hivei más felekezeti házassági jognak legyenek alávetve*; hangsúlyozza azt, hogy »nagy potitikai hiba volna az egyházakkal egyenlőtlenül bánni el«. Kérdem, méltóságos főrendek, az indokolás ezen elveit érvényesítette e a törvényjavaslat a katholikus egyház irányában? Nem érvényesítette. Mert ha ezen törvényjavaslat törvénynyé lesz, akkor a katholikusok a protestáns elvi alapokra fektetett állami házassági jognak lesznek alárendelve. (Igaz! a jobb oldalon.) Mert a házasság a protestánsok szerint: 1. polgári szerződés, 2. felbontható, 3. érvényessége felett az állam ítél. Tehát ugyanezek a törvényjavaslatnak is az elvei. A jövőben tehát megfordított rendje lesz a múltnak. Mig ugyanis azelőtt a kaiholikus vallás uralkodó vallás lévén, nálunk az állami házassági jog a kanonjogra volt fektetve, most a vallási jogegyenlőség korszakában a protestáns alapelvekie fektetett házassági jog lesz államilag érvényes az egész országban. És valamint a múltban a protestánsok a reájok nézve sérelmesnek tartott állapotot, a kanonjogra fektetett állami házassági jogot magokról lerázni igyekeztek, ugyanígy fognak] tenni a jövőben a katholikusok, a kik szintén küzdeni fognak azért, hogy a rajok nézve sérelmes, a protestáns elvi alapokra fektetett házassági jog uralma alól magokat felszabadítsák. Ez a jövő prospectusa. Végre a törvényjavaslatot nemcsak egyházi, hanem politikai szempontból sem fogadhatom el. A politikában ugyanis a viszonyok exigentiái és érdekei irányadók minden, különösen oly actio kezdetén, mely a közállapotokra és a nemzet szellemére és erkölcseire nagyobb mérvű hatással van, legelőször is az a kérdés: mi lesz a következménye? Én, méltóságos főrendek, azt hiszem, hogy ha a febr. 26-iki rendelet, mely pedig csakis egyeseket, a csakis vegyes házasságban élő szülőket, illetőleg lelkészeket érintette, oly nagy izgatottságot keltett országszerte, hogy megjelenésétől kezdve négy éven át majd minden komolyabb tevékenységet háttérbe szorított, a jelen törvényjavaslat, mely az ország, sőt az egész magyar birodalom összes polgárait érinti, az izgatottságot nem hogy lecsillapítaná, hanem azt mindinkább növelni fogja, a mint azt a jelek eddig is elégre mutatják. (Helyeslés.) Legyen szabad nekem, méltóságos főrendek, e pontnál egész tárgyilagossággal hivatkoznom Németországra, a melyre való hivatkozásom annál indokoltabb, mivel az előttünk fekvő törvényjavaslat a német birodalmi házasságjog-tervezet nyomán halad, azon tervezet nyomán, mely ott még törvénynyé nem vált, azon tervezet nyomán, mely 1888-ik év óta erős kritikának és heves megtámadásoknak tárgyát képezte. Németországban behatóbban tárgyalják, mint nálunk az egységes házassági jogról szóló törvényjavaslatot úgy vallási, mint társadalmi, jogi és politikai nagy jelentőségénél fogva, valamint az 1875-ik évi alaki törvény életbeléptetése óta szerzett, ugy a nagyközönséget vallási különbség nélkül érdeklő, mint az államférfiakat gondolkozásba ejtő szomorú tapasztalatok alapján. Engedjék meg a méltóságos főrendek, hogy igen rövid visszapillantást vessek a múltra. Poroszországban már 1849-ben Bismarck herczeg, akkor mint képviselő a polgári házasság ellen küzdött, beszédében elnevezte azt: »Nachbeterei fremder Zustände«, elnevezte: »Eine französische Charlatanerie* (Helyeslés.)
