Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-26

XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 77 házassággal oly polgári viszonyok is vannak egybekötve, a melyek csak polgári utón rendezhetők. Kéíséget nem szenved, hogy ezekre nézve a nagyméltóságú kormány a törvényhozás utján mindeukor szabadon, jogosan intézkedhetik; de hogy a nagyméltóságú kormánynak joga legyen egy szentséget képező vallási actust seeularizálni s azt saját jog- és hatáskörébe vonni, ezl, mint a katholikus vallásnak hive, a melynek jogai az alkotmány és apostoli királyunk legfelsőbb védnöksége alá vannak helyezve, el nem ismerhetem. Hiszen, ha a nagyméltóságú kormánynak ez joga volna, akkor joga volna ugyanazt tenni a gyónással, az utolsó kenettel, valamennyi szentséggel és a vallást egészen megmásítani és reformálni. Nagyméltóságú főrendek! Meggyőződésem, hogy ebben az országban, a melyben több törvény által biztosított vallásfelekezet van, a nagyméltóságú kormánynak még politikai indokokból sem lehet oka ily merész, a vallás jogaiba ütköző egyházjogi reformokat törvényhozás utján eszközölni. Ha ehhez joga volna, akkor a kisebbségben levő felekezetek biztosított vallásjogai mit sem érnek, mert a mily joggal a jelenlegi kormány és képviselőház oly reformot akar létrehozni, a mely a katholikus egyház hitelveibe és jogaiba ütközik, ugyanazon joggal jöhet egy másik kormány és képviselőház és hozhat oly ellenkező irányú reformot javaslatba, a mely a kisebbségben levő felekezetek vallásos jogait sérti. Ha ez megtörténhetnék, akkor ezen országban a vallásháború és culturharcz permanenssé válnék. Ha az igazságügyi minister ur ő nagyméltósága a házassághoz tartozó polgári viszonyok rendezése czéljából oly törvényt akar létesíteni, a mely szerint a házasulandók, mi előtt a szükséges egyházi házasságot megkötnék, előbb polgári viszonyaikat polgáii hatóság előtt rendezni köteleztetnek, ily kötelező polgári házasság ellen semmi kifogásom nincs; de ha a nagyméltóságú minister úr oly kötelező polgári házasságot akar behozni, a milyen más országokban, nevezetesen Olaszországban, Francziaországban, Belgiumban létezik, a_mely az egyházi actus helyett lépett életbe, a mely az egyházi házasságot szükségesnek nem tartja és annak megkötését, vagy meg nem kötését mindenkinek tetszésétől teszi függővé, a mely a polgári hatóságot nemcsak a házasság polgári, de minden viszonyára és következményére kizárólagosan illetékessé teszi, mely a polgári házasságot nem a katholikusok és nem katholikusok egybekelésére korlátozza, hanem kiterjeszti a tisztán katholikusok közötti egybekelésekre is: ilyen, vallásom hitelveit sértő, sőt hitelveimet kijátszani és megsérteni akaró surrogatumot el nem fogadhatok. Először azért, mert elveimmel ellenkezik, de azért sem, mert a katholikus házasságnak lényegét ignorálja és magasztos, hitem szerint isteni jellegét tagadja és ez által nemcsak vallásomat és vallásos érzelmeimet sérti, hanem azzal egyszersmind azon aggasztó következményt is kilátásba helyezi, hogy a házasságnak e lealacsonyitása folytán a vallásában megingatott katholikus köznépben az erkölcsös házasságok ritkulni, az erkölcstelen vadházasságok száma növekedni fog. Nem tagadom, sőt elismerem, hogy a jelenlegi házassági jogrendünk ellen több komoly aggodalom hozható fel. De nem helyeselhetem és nem fogadhatom el azon orvoslási cura gyanánt czélba vett egyházjogi reformot, a melylyel a minister úr ö nagyméltósága ezen bajokat sanálni akarja. Ez a cura nagyon hasonlít azon orvos curájához, a ki csekély testi bajt a beteg fejének amputálá-ával akar gyógyítani. Én, méltóságos főrendek, minden egyházjogi reform által való orvo-dását a létező bajoknak csak akkor fogadom el, ha az megfelelő és még nagyobb bajokat nem idéz elő. Vannak mérgek, a melyek jó szernek csak igen kis adagban bizonyulnak, nagy adagban biztos veszélyt hoznak a betegre. A contemplált polgári házasság nézetem szerint oly nagy adagja a méregnek, a mely bajainkat nem fogja meggyógyítani. Nem kétlem, sót meg vagyok róla győződve, hogy az igazságügyminister úr ő nagyméltósága e méreg hatását igen jól ismeri; de engedjen meg nekem, ha őszintén kimondom, hogy én e drastikus kísérletre, kényes és speciális bajaink orvoslására ő nagyméltóságát alkalmas orvosnak nem tartom. Azt mondják, hogy a kötelező polgári