Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-28

102 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. folytonos zaklatásoknak legyen kitéve, melyek most annál keserűbbek, mert a felekezeteknek papjai felhevülve a csekélységekig menve, még a multakra nézve is pereket inditani fognának, elhatározták a püspökök, hogy megengedtessék: hogy kiállítható legyen egy oly bizonylat, mely minden vallási színezetet vagy jelleget nélkülözzön, melyben semmi sem legyen, a mi a ministeri rendeletnek jóváhagyását involválná, csupán polgári tekintetből, a nélkül, hogy benne a czél vagy az abből vonható használat kifejeztetnék, világosan fentartatván az, hogy mihelyest a^római szentszéktől ellenkező rendelet érkezik, ezen eljárás, mely summe provisorius, megszünik.« A rendeletet több püspök nem hirdette &i és a kik azt a jegyzőkönyv kifejezése szerint papjaikkal közölték, tudtommal azt oly kikötésekkel tették, melyek a ministeri rendeletre semmi jóváhagyást nem tartalmaztak. Ezek képezik, mélt. főrendek, történelmi előzményeit a mai egyházpolitikai programúinak. Világos az előadottakból: hogy 1890-ig, tehát a február 26-iki rendeletnek kibocsátásáig, az egyháznak hitelvei a gyakorlatban nem lettek komolyan megsértve, nem volt tehát ok a dogma kérdését felvetni, hogy a midőn a februári rendelettel ellentétes állást foglaltak, a püspökök nem hivatkoztak új dogmára, hanem azon ősi alapdogmára »de una ecclesia salvifica« ; ma pedig semmi véleménykülönbség nincsen, mert a kath. egyház legfőbb és csalatkozhatatlan birája döntött. Ezek után szabad legyen néhány kérdést tennem: ha a püspökök oly engedékenyek voltak, mint azt a felmutatott levelekből akarják következtetni, ha az utolsó perczekben is kiegyeztetési módokat találni igyekeztek, igyekeztek még akkor is, midőn papjaikat a szolgabirák elé hurczolták, megbüntették, megbírságolták ; magokat pedig gyanúsításoknak kitették : hogyan van az, hogy ma némely részről ők állíttatnak oda, mint a vallási békének megzavaró!? hogyan van az, hogy nekik bűnül rovatik fel az, a miben a hazafiúi szeretetnek és a felekezeti béke feniartásának érdekében a legvégső áldozatokat hozták? Nem, méltóságos főrendek, nem mi idéztük fel a mai állapotokat. Feleljenek ezért azok, kik ezt tették. Mi szeretjük hazánkat és nincsen szükségünk arra, hogy ezt azoktól tanuljuk, a kiknek nincsen e hazában kilenez százados multjok, mint nekünk van. (Helyeslés jóbbfélől) Az általam imént vázolt történelmi előzmények mélyre menő hatást gyakoroltak a közvéleményre és a kibontakozást igen megnehezítették; azonban, szerény véleményem szerint, nem indokolják a nagy terjedelmű egyházpolitikai programmnak felvetését annál kevésbbé, mert ez az előzményekkel nem áll okozati öszszefüggésben. Ez csak akkor volna az eset, ha valaki be tudná bizonyítani, hogy az 1868-iki törvény végrehajtatlansága okvetlenül megköveteli a zsidók receptiőját, a vallások szabad gyakorlatát, az átalános polgári anyakönyvezést és házasságot, hogy a fenforgó vallási nehézségeket csakis az által lehet megszüntetni, ha helyettök más, országos, radicalis, a nemzet minden rétegét mélyen érintő nehézségeket támasztanak. (Helyeslés jobbról.) Van az előzmények és a mai jelenségek közt történelmi összefüggés, de nincsen bennök logikai kényszer, nincsen meg az a természetes kapocs, a mely okozat és ok között van és azért én az egyház és állam közötti viszony kérdésének ilyen terjedelemben való felvetését igen aggasztónak tartom. Nem kívánok a programmnak a kivitelt czélzó részleteivel foglalkozni, de elvekről, eszmékről lévén szó, legyen szabad ezekre észrevételeimet megtennem és belőlök levonnom a következtetéseket. Az egyházpolitikai programm a liberalismus jelszava alatt lett bejelentve. Elvont eszmék alapján, észszerű módon, az emberi természet logikája és aspiratioi szerint megoldani minden társadalmi kérdést, ez a liberalismus quintessentiája. Nem lehet tagadni, hogy eszményileg felfogván, az emberi nem haladásában ezen eszmék hatalmas tényezőt képeznek. De hogyan van az, hogy a liberalismus vonalán megtalálhatjuk az idealismus lelkesültséget, de megtaláljuk a legszélsőbb radicalismust ?! A socialista is liberálisnak tartja magát és abban különbözik a jóhiszemű libe-