Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.

Ülésnapok - 1892-10

X. ORSZÁGOS ÜLÉS, m terén meggyőződtem arról, hogy niucs mostohább sorsban részesülő és terméketlenebb dolog, mint egy kérdést kiragadni azon számtalan kérdések sorából, a melyek az emberek elméjét foglalkoztatják és azt azután szórványosan tárgyalni a nélkül, hogy azzal valami erkölcsi eredmény térhetnénk el. Azért ezen budget vita alkalmával átalán lemondok azoknak felemlitéséről, melyeket különben az egyes tárczákra s az egyes kérdésekre vonatkozólag felhoztam volna. Ismerem azt, hogy bizonyos önmegtagadás kívántatik ahhozi hogy midőn egy év folyamában egyszer adhatunk kifejezést észleleteinknek és meggyőződéseinknek egy tekintélyes körben és a kormány jelenlétében, erről, tekintettel az időre, tekintettel a kormány elfoglaltatására, tekintettel a főrendiháznak kimerült türelmére, le kell ez alkalommal mondanom, mindezek során egyet még sem kívánok egészen elhallgatni s ez az, hogy a közigazgatásban a jó törvénynél fontosabb a helyes érzék, az erély, a közjóra irányzott folytonos gyakorlati törekvés és főleg a jogtisztelet. Nekünk talán újabb időben egy bizonyos gyengeségünk az, hogy nagyobb súlyt helyezünk a törvényekre, mint az életre, nagyobbat a theoriára, mint a kivitelre és hogy azon traditionalis érzék, azon traditionalis tisztelet a jog iránt, a mely a mi magyar jellemünknek egyik legszebb vonása, talán kezd egy kissé rólunk mállani és ez nem is történhetik egyébként. A hatalomnak bizonyos irányban és bizonyos párt érdekében való gyakorlása, a többség uralma és a többségnek kifolyását képező kormány uralma arra mindenkit késztet, mindenkire nézve veszélyes helyzetet teremt és ezért már évek óta a korrnánynyal kezet fogva szorgalmazzuk azt, hogy a közigazgatási biróság mielőbb szerveztessék. És erre nagy súlyt helyezek; nagy súlyt helyezek a kormány iránti tiszteletből és a mi jogérzetünk megóvása érdekében. Én, különösen egyes tárczák körében, nem akarok szemrehányásokat tenni, nem akarok tényeket felidézni; hiszen én a dolgokat máskép látom, mint a ki a hatalmat gyakorolja, de az az érzés, hogy nem mindenkor csak a jognak tisztelete körében intéztetnek el a dolgok, mindinkább tágabb körökben kezd elhatalmasodni és arra nézve — fájdalom — a cultusministeri tárcza ad nekünk kirívóbb panaszra okot. Hiszen a cultusministerium az egész katholikus közönséget érdeklő egy igen fontos ügyben és kétségkívül az eddigi régi intézményekkel ellentétben magának a háznak a jog iránti kételyei kifejezése közt oly intézkedést léptetett életbe, mely az általunk kalholikusok által tisztelt, az állam érdekében is tiszteletben tartandó egyházi személyeket kötelességszerű, legalább is lelkiismeretök szerint kötelességszerű eljárásukért azon sorvonalba helyezi, melyben az utcza kihágókat szoktuk büntetni, ugyanis politialis megrovás alapján egy néhány forint pénzbirsággal, vagy egy néhány napi pellengérező bezárással. (Helyeslés.) És miért? Voltaképen semminemű czél elérése érdekében, egyedül csak azért, hogy mint martyrokat állítsuk oda, mert az egész végrehajtásnak nincs más eredménye, mint a 10 forintos megrovás és az eddig még nem foganasitott esetleges bezárás. Az anyakönyvi kivonatok tényleges állapota marad úgy, a hogy volt. Az egész rendelet nem a törvény végrehajtása czéljából és nem valami politikai vagy közgazdasági czél elérése érdekében bocsáttatott ki, ezt róla feltételezheti valaki, de bebizonyítani képtelen, Az úgynevezett elkeresztelési ügyben kibocsátott rendelet nem is czéloz egyebet, mint az anyakönyvi kivonaLok kiadatását, az egyik vagy másik, ez esetben nem elkeresztelő egyház részére. Mi czélból? Ezt megmagyarázni senki sem képes. Mert mit mond az 1868-iki törvény? Azt, hogy az állam nem szerint a fiukat az atya, a leányokat az anya vallásához, tartozóknak tekinti és ebből mindazon következtetéseket, melyeket az állam a saját érdekében levonni kivan, a felekezeti anyakönyvek alapján levonni képes, mert a létező rendeletek és törvények értelmében a szülőknek felekezeti hozzátartozandósága minden anyakönyvben szükségképen világosan kifejezendő, az anyákönyi kivonatokat pedig minden szülő kiveheti s azok tényleg a középiskolai törvény e részbeni rendeleteinek végrehajtása érdekében a gymnasiumok részére ki is vétetnek. S minő most az állapot? Az, hogy ott, a hol panaszos van, megbüntettetik az illető lelkész azért, mert az anyakönyvi kivonatot nem adta út annak, a kiről azt állítjuk, 11*