Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-10
X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 75 áldott lelkületével hazafinak és nobilis magyarnak mutatta be magát A sok közt kettő ragadta meg figyelmemet: a rom. katb. egyház főpapjai és főúri híveinek tüntetőleg együtt szereplése s azon figyelem, melyben az általuk »protestans«-nak nevezett, általunk azonban »evangyeliumszeiű keresztyénnek« vallott 2 egyházat ez egyszer érdekkörükbe vonni méllóztattak, azon kettős feltevéssel, hogy ezek is a szülők természetes jogainak tiszteletben tartásával kívánják az 1868-jki törvény megváltoztatását, hogy ezek is, bár esak szenvedő tagokként, az egy katholicus egyházhoz tartozzanak. Egyházaink tudtommal szilárdul az 1868-iki törvényhez ragaszkodnak, vagyis azt, mint a szabadság, szabadelvűség és igazság kifejezőjét, addig, mig a rom. katholicus egyház külön nem választatik autonómiának nyerése által az államtól, sértetlenül megtartatni kívánják. S erre alapos kilátás van a tegnapi szereplés után. Egyházaink tudtommal nem a róm. katholicus egyház tartozékai. A katholicus egyház sehematismusában ily énekül szerepeltetnek, kü lönben is szenvedők, igaz, ámde azért függetlenül várják Istentől a jobb jövőt, különben a római jelző nélkül hivatásra nézve katholikusnak vallják magokat. Rátérve a tárgyalás alatt levő állami költségvetésre és a biboros főpap indítványa lényegére, kijelentem nyíltan, hogy én azon kiáltó igazságtalanság daczára is, mely annak vallás- és közoktatásügyi részében az evangyeliumszerű két egyházat a többi nem katholicus hitfelekezetekkel együtt még máig is koldusfillérben részesiti, adván a múlt évig lelkenkint két krajczárt, ez évben egyedül a cultusminister ur és a kormány jóakaratából már háromnegyed krajczárral többet, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Teszem pedig ezt oly feltevéssel, hogy az állam a czéljait nem kisebb hűséggel és erőfeszítéssel előmozdító hitfelekeze tekét jövőre a dotálás tekintetében is méltóbb elbánásban fogja részesíteni. Kijelentem nyíltan, hogy én, ha meggyőződésemmel találkozik, biboros herczegprimás ö eminentiájának indítványát teljes készséggel elfogadtam volna, annak daczára, hogy annak e házban és e házból practicus értékét nem látom. De nem tehetem. Az 1868-iki UH. törvény 12-ik szakasza nem »követhetik«, hanem »követik«-ben parancsolólag nyilatkozik. S ezt a következő kikezdés, mely a törvénynyel ellenkező szerződéseket, téritvényeket érvényteleneknek nyilvánítja és a következő 13-ik szakasz, mely a gyermekek oly módon történt vallásos neveltetését még a szülők elhunyta, vagy a házasságnak törvényszerű felbontása esetében sem tartja megváltoztathatónak, nem gyengítik, hanem félremagyarázhatlanul megerősítik. Az 1868-iki törvény a cultusminister ur ő nagyméltósága állítása szerint 1875-ig nem talált sshol ellenkezésre, sőt azt az akkori herczegprimás kibocsátott főpásztori levele végrehajtandónak vallotta. 1875-től szórványosan s azután mind sűrűbben jött a baj, a túlkapás és törvényszegés. A róm. katholicus hitelvi különbség azonban í 890-ig nem nyilatkozik, a törvény 1890-ig a katb. közíélekismeretbe nem ütközött. S ez a megnyugtató. A törvények s azok sorában az 1868-iki is, addig, mig az törvényesen nem módosittatik, feltétlenül tiszteletben tartandók, túlkapások vagy törvényszegések tehát büntetlenül nem tűrhetők. Az acták összegyűlt halmaza rendeletek kibocsátására kényszerité ugy a boldogult, mint a most működő cultusministereket. Rendeletet bocsátottak ki s ezen rendeletek támasztották fel a lélekismeretet, csinálták és csinálnak 5—10 frtos olcsó martyrokat, adtak alkalmat azon merész állításra, hogy a hol az egyház törvénye ellentétbe jő az állam törvényével, ott az előbbi tartandó meg. Azon törvény s ezen rendeletek tehát megtartandók és végrehajtandók. Jogállam jogrendet követel. A vallás vagy egyház közti ügyekben az állam rendelkező és biráló hatalom. S az állam helyesen cselekedett 1868-ban, a törvénynek az 1791-iki és 1848-iki alaptörvények szellemében és az osztó igazság követelményeihez mért módon való megalkotásával. Az 1868-iki törvény épen a lélekismeretbeli szabadságot vette oltalma alá: a szülők íü*
