Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-10
64 X. ORSZÁGOS ÜLÉS. mely lényegében az 1868 : Lili. t.-ez. IS. §-ának megváltoztatása, módosítása, vagy mint tegnap mondatott interpretálása körül forog. S üt méltóztassanak megengedni nekem, hogy mindenekelőtt mély tiszteletemet fejezzem ki azon férfiú iráni, ki e kérdést is először hozta szóba, az ország herczegprimása, ő eminentiája iránt, még pedig nemcsak azt a személyes tiszteletet, a melyben teljes mértékben osztozom, előttem szólott hitsorsosom és püspöktársammal, hanem azt is, a melyet, ha valami, a tegnapi nap is nevelhetett bennünk. És pedig több okból. Első sorban azért, mert midőn e mindkét részről fontos kérdést fölvetette, egyátalában nem azon szándék vezette, hogy az ellennézetűeket lesújtsa erővel, hanem hogy a hozzájok való közeledést, az ö nézeteiknek is számbevételével, megkísérelje kiegyenlíteni az ellennézeteket valamely oly módozattal, mely lehetőleg — és ez volt eminentiájának kimondott és egész előadása által igazolt czélja — az átalános békének kifejezését viselje magán, melynek jelszavát, midőn mai magas állásába lépett, legelőször üdvözölte ajkairól az ország. (Éljenzés.) Az a kísérlet, melyet ő eminentiája a törvény esetleges megváltoztatása, vagy ujabb értelmezése által czélja elérésére itt felhozott, fájdalom, legalább engem nem nyugtathatott meg, nem győzhetett meg e terv elfogadhatósága, sőt czélszerűsége felől sem, a mit pedig ő eminentiája kétségkívül mindnyájunk irányában czélzott. De ez, valamint az ó személye és állása iránti tiszteletet, úgy szándokai tisztaságában és nemességében való hitemet legkevésbé sem alterálja. Mint előrebocsátottam, kötelességemnek tartom e kérdésben saját nézeteimet s aggályaimat is kifejeznem. S itt ismét köszönettel tartozom a tegnapi igen t. szónokoknak a túloldalon, kik a kérdést a maga teljes világosságában, egész őszinteséggel állitották fel. Mert a mit eddig is hallottunk, láttunk, kiolvastunk a sorok között vagy azokban, az tegnap világos kifejezést nyert. Tudniillik a tulajdonképeni botránykő, a la-pis offensionis, nem egyéb, mint épen ez a paragraphus, melyről szólunk. Ezt kell eltörölni, ezt kell az útból eltávolítani s akkor minden rendén van, helyreáll a béke a családokban, helyreáll a felekezetek között, helyreáll, ha ugyan megzavartatott az országban. Arra a javaslatra, hogy a botránykő eltávolíttassák s akkor minden jó lesz, mindenki által tiszteletreméltónak elismert jelszavak szolgálnak ; a természeti jog, a szülők azon joga, hogy szabadon rendelkezhessenek gyermekeik vallásos neveltetéséről. Hisz nem élünk Spártában, nem élünk, mint egy igen t. szónok tegnap emiitette Lykurgus törvényei alatt, mikor a gyermeket az anya emlőjéről vette át az állam nevelésre. Mondatott, hogy ez belenyúlás a család szentélyébe; elneveztetett e rendelkezés állami omnipotentiának, sőt egy t. tagtárs által — ha jól hallottam — önkénynek is. Állami omnipotentia, hogy ne mondjam önkény! Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy az állami omnipotentiának, mikor az önkény értelmében vétetik, én sem vagyok barátja ; s kérem Zichy Antal igen t. barátomat, hasonlókép mint ő tegnap felszólította közös barátunkat, Szontagh Pált, hogy szavaimból erre következtetni ne méltóztassék. Az államnak — s itt csak jogállamról beszélek, mert azt hiszem, hogy a mienket ilyennek tartjuk s kívánjuk — omnipctentiája, felfogásom szerint, a souverain törvényhozás joga. Minden jogállam az alkotmányos factorok megegyezésével törvényeket hoz s e törvényeknek érvényt szerezni s azokat minden alkotmányos eszközzel végrehajtani kötelessége és joga egyaránt. Azért alakul áilammá a társaság, hogy ne mindenki magának legyen feltétlen törvényhozója, hanem a közjó előmozdítására alkotmányos factorok megfontolása után, mindenkire nézve egyenlően kötelező törvények hozassanak. Az állam igy értelmezett omnipotentia ját, azt hiszem, azok sem vonják kétségbe, kik e kérdésben az omnipotentia ellen szóltak. Az állam törvényeket hoz az országnak s a polgároknak mindennemű vonatkozásaira nézve s igy jogállamban senki sem mondhatja valamiről, hogy az feltétlenül az ő elhatározásának van alávetve, csupán arról, miről a közmondás is mondja, hogy vámmentesek: gondolatairól. A gondolatnak, meggyőződésnek teljes szabadsága fennáll, de az is csak addig, inig a
