Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-10
X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 59 Épen a tegnapi vita folyamán Zichy Antal ur ő méltósága hivatkozván a t. cultusminister ur azon nyilatkozatára, hogy a törvény világos, interpretatiőra nem szorul, felhozta, hogy akkor a cultusminister úr minek interpretálja, sőt minek toldja meg a törvényt, mert megtoldja, a mennyiben annak sanctiót ad. Nézetem szerint a minister úr hivatalos állásából, felelőssége érzetéből kifolyó kötelességet teljesített ezzel, mert a törvény nem azért alkotíatik, hogy meg ne tartassák, hanem azért, hogy megtartassák. A törvény megtartása és megtartatása pedig a kormány feladata, arról a kormány köteles gondoskodni és a minister csak e kötelességének tett eleget, nem pedig interpretált. Felhozatott a vita folyamán, hogy az 1868. törvcnyczikknek nincs ethikai alapja, mert hisz beleütközik a természeti jogba, korlátozza a szülők szabad rendelkezési jogát. Legyen szabad erre megjegyeznem, hogy a szabadság mindig koiiá'olt, de egyúttal épen az, hogy korlátozva van, biztositéka is; mert ha korlátozva nincs, könnyen szabadossággá fajulhat. Maga az Isten, az örökkévaló, a ki az embert szabaddá tette, az emberi szabadságnak mindjárt korlátot is adott, mert törvényt is alkotottAzt akarta, hogy az ember éljen szabadságával, de azzal soha vissza ne éljen? mert ez esetre ott volt a törvény, mely sújtotta a visszaélőt. Különben nézzük valósággal: de qua re agitur? Nem a szülők szabad rendelkezési jogáról van itt szó, mert a szülőknek a vegyes házasságban akkor sem volna szabad rendelkezési joguk, ha a törvény nem igy rendelkeznék. A rendelkezési jog akkor nem a szülőké, hanem a különböző felekezetek lelkészeié lenne. Ha meg nem határozza a törvény a vegyes házasságból született gyermekek hovatartozását: majd intézkednek helyette a különböző felekezetek lelkészei, és ezek beavatkozása lesz az, a mely feldúlja a családi békét. Engem erre az élet tanított. És legyen szabad megjegyeznem, hogy e téren nem is egyenlő fegyverekkel küzdünk, mert köztudomású, hisz tudjuk a »Magyar Állam«-ból, de az egyes esperességi gyűlésekből is, mily fegyvereket használnak a más felekezetiek. És megdicsérem érte Magyarország herczegprimását, hogy azon kifejezéseket, melyek ott használtatnak, főpapi állásából kifolyólag az ö magas szellemében elitélte. (Éljensés.) Az egyes esperességi gyűléseken s a »Magyar Állam«-ban a más felekezethez tartozókat elnevezték eretnekeknek, az ördög, a pokol martalékainak ; kimondták, hogy az anyakönyvek kiszolgáltatása nem egyéb, mint passus a pokolba. Mi e fegyverekkel nem küzdhetünk, mert tiszteljük többi honfitársaink vallásos meggyőződését, honfitársaink vallásos meggyőződése felett pedig az Ítéletet nem tartjuk fenn önmagunknak, mert erős meggyőződésünk, hogy Istené e tekintetben az itélet, nem pedig gyarló embereké. Ép azért, mert a szülők szabad elhatározási joga országos törvény által megállapíttatik, ha kimondatnék az, hogy ezen törvény lex imperfecta, hogy a szülők szabad tetszésétől függ ezen törvény meg vagy meg nem tartása, ez által nem a szülők szabad elhatározása jutna érvényre, hanem kitennők a családot annak, hogy a különböző felekezetek lelkészei behatolnának a család szentélyébe és ott folytatnák egymás ellen a harczot, a mely harcznak a család békéje és nyugalma esnék áldozatul, (lgiz! Úgy van!) Ezért helyeslem én a törvényt, ezért vélem én azt, hogy ezen törvény fentartandó, mert csak ez teszi lehetővé, hogy az ily jogosulatlan befolyásnak eleje vétessék ; csak ez által lehet eszközölni, hogy a szülők szabad elhatározási joga is érvényesüljön. Ez a törvény nem gátolja a szülők szabad elhatározási jogát, mert ha valamely vegyes házasságban élő házastárs jobbnak tartja házastársának vallását, a törvény megengedi az áttérést és ha áttér, neveltetheti gyermekét házastársa vallásában. Az én meggyőződésem, hogy a ki másnak a vallását helyesebbnek tartja, erkölcsi kötelessége áttérni, mert a ki a meggyőződés embere, annak morális kötelessége meggyőződését követni is. Ez a szülők szabad elhatározási jogát nem gátolja, de okvetlenül gátolná a különböző felekezetű lelkészeknek a család szentélyébe való behatolása. Ép ezért, mint előbb mondám, fegyvereink nem egyenlők s ezen egyenlőtlen erőknek szabad versenye, egymás ellen folytatott harcza, a gyengébb fél vereségével végződik. 8*