Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.

Ülésnapok - 1892-6

18 VI.ORSZÁGOS ÜLÉS. ság javaslatának fentartása érdekében emelek szót. Nagyon szomorú volna, ha akár a főrendiház, akár a képviselőház mentelmi ügyben hozott bárminemű végzése alapjául azt a szempontot lehelne felvenni, hogy a kiadást megadó vagy megtagadó szavazatban a törvényes bíróságok iránti bizalom vagy bizalmatlanság kérdése lehet implicálva. Az is szomorú volna, ha manapság és átalán a mi alkotmányos aeránkban az alkotmányos jogok gyakorolhatása vagy nem gyakohatása érdekében kellene védekezésül a mentelmi jogot érvény esi teái. E két szempontból, úgy hiszem, sem a képviselőház, sem. a főrendiház soha sem tagadhatta volna meg tagjainak kiadását és az mégis megtöri ént mind a két házban számos esetben egész nyugalommal és a törvényes bíróságok iránti tisztelet és megnyugvás minden megháboritása nélkül. A bizottság mindenkor az illető ügynek természetével foglalkozott és ha azt oly természetűnek találta, hogy abban az igazságszolgáltatás oly sürgős igénye, mely az illető tagnak a törvényhozás körében zaklatás nélküli működésében való megháboritását indokolná, fenn nem forog, a kiadást mindannyiszor megtagadta, ügy hiszem tehát, hogy e jelen esetben is igen helyesen cselekedett a bizottság akkor, mikor megvizsgálta a tényálladékot és én, meggyőződésem szerint, azok véleményéhez járulok, a kik a jelenleg fenforgó ügyet nem tartják oly nyomatékkal bírónak, hogy egy főrendiházi tagnak immunitási jogát ezen ügy elintézése érdekében felfüggeszteni kellene. Én tehát a mentelmi bizottság javaslatához járulok. (Helyeslések.) Gáll József jegyző: Majthényi László báró! Majthényi László b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Gondolom, a méltóságos főrendek előtt tudva van az, hogy minden alkotmányos országban létezik mentelmi jog a törvényhozó testületek tagjaira nézve. Ez nem kedvezmény, hanem alkotmányos jog, melyet a mi büntető törvényünk is teljesen érintetlenül hagyott; mindamellett egyáíalában nincsen tudva az, hogy valahol azért, mert mentelmi jog létezik, a bíróságoknak részrehajlatlansága, igazságszeretete iránt legkisebb kétely merüljön fel. Én tehát, bocsánatot kérek, itt egyátalában semmi incompatibilitást nem iátok ; ugy tudom, hogy a menleltni jog létezése, annak gyakorlása a törvényhozó testületek részéről a bíróság részrehajlatlansága iránti bizalommal a legnagyobb egyetértésben s egymás mellett igen jól megférhet, a minthogy tényleg meg is fér. Arról sem lehet szó, nézetem szerint, hogy a főrendiház, ^agy átalában a törvényhozó testület tagjai számára valami kiváltságot követeljünk. Itt nincsen szó egyébről, mint arról, hogy bizonyos cselekvések, melyeket a törvény tilt s a melyeknek elkövetésével a törvényhozás valamely tagja vádol tátik, hogy azok nem azon szempontokból ítéltessenek és biráltassanak meg, a mely szempontokból a judicatura szokott kiindulni, hanem megbiráltassanak azon szempontokból, melyek a mentelmi jog gyakorlására vonatkoznak. Én, noha a mentelmi bizottságnak tagja vagyok, nem voltam abban a helyzetben, hogy az irományokba betekinthessek, de ismerem igen jól a mentelmi bízottságnak alapos, lelkiismeretes eljárását; következésképpen azon nézetben vagyok, hogy ezen bizottság jelentése teljesen hitelesnek vehető, olyannak, a mely az ott felolvasott tárgyiratokkal teljes összhangban van, a melyre tehát a főrendiház minden tagja teljes megnyugvással alapi Ihatja a maga ítéletét, a maga legjobb belátása szerint. Miről van itt szó ? Egy egylet, mely a maga működési körében teljesen autonóm és nézetem szerint autonómnak kell lennie, kivévén, a menynyiben alapszabályai a kormány jóváhagyását igénylik, a maga hatáskörében határozott és pedig ugy, hogy némely embereknek a versenytérről való kirekesztését rendelte el. Ezen határozatot végre kellett hajtani s a végrehajtás természetesen egyébből nem állhatott, mint hogy ezen határozat azon egyletnek hivatalos közlönyében közzététetett: közzétéletett pedig minden commentár nélkül, a mint á jelentésben olvasható és a nélkül, hogy oly kifejezések használtattak volna, a melyek az illető kizárt uraknak önérzetét a legkevésbé sértették volna. Végre azon akad meg a felszólalt méltóságos főrendi tag úr, hogy itt a tényálladék kifejezése fordul elő. Én, méltóságos főrendek, e részben azon kijelentéshez tartom magamat, a mely itt egy-