Főrendiházi napló, 1887. V. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-81

38 LXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. ugyanazon megnyugtató bosszú időre egyez­séget kötött, ez azt a reményt keltette bennem, hogy végre is megvirrad a középeurópai conli­nens • államaira az összetartozóság tudata a tengerentúli óriásnak mindent elözönlő bevitele ellenében. Fájdalom, ezen reményünkben csalód­tunk Mac Kinley Damokles-bill-je következté­ben, mely minden reményünket meghiusitá, sőt ha nem csalódom, a ház asztalán levő törvényjavaslat előnyeit is részben megsemmi­sité. Mert ha Németország Amerikának meg­adja azt, a mit e tőrvényjavaslatban látunk, hogy a búzát 3V* márkáért bevinni engedi, akkor ebben táplált reményünk a fagypontra fog leszállani. El kell i-mernünk, hogy alig lehetett a kormánynak hatalma Németországot e tekin­tetben is lekötnie, mert tudjuk, hogy Német­országnak nagyon vitális érdekei vannak az amerikai exportra vonatkozólag és e bili a német czukorban még a miénknél is vé?zt­hozóbb károkat csinálhatna. Ezzel szemben megnyugtatólag hat reám azon viszony, mely köztünk és Oroszország közt a szerződések által teremtetett; mert hiszen tudjuk, hogy Oroszország volt legnagyobb versenytársunk a német gabnapiaczokon, ugy annyira, hogy évről-évre több tért foglalt el előlünk. E tekintetben meg van a megnyugvásom, a mennyiben tudjuk, hogy Oroszország nem áll a Jegkedvezményesebb viszonyban Német­országgal s igy vele könnyebben fogunk con­currálhatni a német piaczokon, mint eddig. Még jobban megnyugtató pedig reám nézve az állatkivitel rendezése, az állategészségügyi törvény alapján, mert ez állal 12 évre bizto­sítva látjuk állatainknak és állati termékeinknek a német piaczokon való értékesítését; a mit mezőgazdaságunkra nézve oly nagy vívmánynak iártok, hogy azok szerintem más egyéb remé­nyeinkkel, melyek ezúttal meghiúsultak, felér­nek s azokkal nekünk egyenlő előnyt bizto­sítanak. A Belgiummal való szerződés által viszo­nyaink szintén javulnak s az nagy reményekkel tölt el: meit azon kereskedelmi összeköttetés, mely az utolsó években mint a belga termelési statistikából látjuk, 1887. óta évről-évre nagy mértékben növekedik, odavaló kivitelünk ujabb lendületet fog nyerni, különösen az árpára vonatkozólag s azt hiszem, hogy más nyers­czikkeink is piaczokra fognak ott találni, mint pl. a gyapjú s ez által azoknak ujabb piaczokat nyerünk. Az új olasz szerződés keveset különbözik a régitől, csak az a baj, hogy a réginek a hiányai is bevitettek az új állapotba. Különösen a borvámra nézve áll ez, melynél a régi szer­ződésbe^ megállapított külön kedvezményt Olasz­ország az új szerződésbe is bevitte, mely szerint joga van a bor vámját 5 frank 75 cent-re le­szállítani, a mikor neki tetszik s egyszersmind joga van tőlünk követelni azt, hogy mi bor­vámunkat 3 frt 20 krra leszállítsuk. Igaz, hogy ezen joga régebben is fenn volt és sohasem használta, de ezt talán két oknak lehet tulajdonítani. Egyrészről megszűnt Franeziaországba az exportja, ugyanis azelőtt oda vitte bora fölöslegét. Másrészről mi bor­kivivő állam voltunk ugyan, de azóta a helyzet megváltozott, mert a phylloxera annyira ki­pusztította szőlőinket, hogy ma-holnap nem leszünk borexportáló állam, sőt megtörténhetik, hogy azon idő alatt, mig nagy fáradsággal újra telepitett szőlőink termőképesek lesznek, borimportáló állammá válunk. Másrészről Olaszországnak el van vágva Francziaországba az útja, ugy, hogy oda bor­fölöslegét ki nem viheti, sőt mi több, Franczia­országnak újra lendületet vesz a productiója, úgyannyira, hogy 1890. évben az odavaló hivatalos slatistikai adatok szerint 27 8 A» millió hektoliter bort termelt, sőt mint a hírlapokból olvasom, legújabban kénytelen volt a bor hektoliterét 5 francért, vagyis 2 frt 50 krért elpocsékolni. Ily változott viszonyokkal szemben nem valószinű-e, nem feltehető-e oly élelmes nép­ről, mint az olasz, hogy a szerződés által neki biztosított előnyöket ki fogja aknázni? Megvallom tehát, hogy e tekintetben aggo­dalmaim vannak. De van azért egy remény­sugár, ez a phylloxera, mert hogy az olasz szőlő­ket azon részeikben, melyeket exportálnak, a phylloxera örökre megkímélje, arra valószínű­ség nincsen és igy egyszer szövetségesünk

Next

/
Thumbnails
Contents