Főrendiházi napló, 1887. III. kötet • 1889. október 12–1890. június 10.

Ülésnapok - 1887-52

LII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 77 jelentéstétel végett a közjogi és törvénykezés­ügyi bizottságnak kiadattak. A pénzügyi bizottság jelentéseit elkészítvén, azok kinyomattattak, szétosztattattak és érdem­leges tárgyalás végett a mai ülés napirendjére kitűzettek. Tudomásul szolgál. Méltóztassanak az igazoló bizottság jelen­tését a főrendek jegyzékének kiigazításáról meghallgatni. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: E szerint Török László gr. törlése és Szeberényi Gusztáv beigtatása tudomásul vétetik és erről a belügyminister értesíttetni rendeltetik. Tudomásul vétetik továbbá, hogy az iga­zoló bizottság Bornemissza Károly főrendi tagnak képviselői állásáról történt lemondása nyomán neve mellől e jelzőt: »képviselő« a főrendek jegyzékéből törölte. Minek alapján Bornemissza Károly b. az 1885 : VII. t.-cz. 12. §-ának rendeletéhez képest helyét — természetesen csak a negyedik ülésszak kezdetétől fogva — a főrendi házban újólag elfoglalhatja. A képviselőház elnökétől beérkeztek továbbá: a brassó-háromszéki helyi érdekű vasút enge­délyezésére ; a morvavölgyi helyi érdekű vasút­nak s ezen vasút dévénytó-stomfai szárnyvona­lának engedélyezésére; a várasd-goluboveczi helyi érdekű vasút engedélyokmányához kiadott függelékre; és a Boba-Jánosházától Sümegig vezető helyi érdekű vasútnak, a helyi érdekű vasúti alapból történt segélyezésére vonatkozó képviselőházi határozatok. Ezeknek kinyomatása és szétosztása elren­deltetvén, jelentéstétel végett a közgazdasági és közlekedési bizottságnak kiadattak. Tudomásul vétetik. Következik a napirend: A főrendi ház pénzügyi bizottságának 245. számú jelentése az osztrák-magyar banknak adandó felhatal­mazásról , hogy közraktárak által kiállított zálogjegyeket (warrant) leszámítolhasson czímű törvényjavaslat tárgyában. Rudnyánszky József b. jegyző (ohassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, kérem a tör­vényjavaslat részleteinek felolvasását. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét és 1—5. §-ait, mélyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ha nincs észrevétel, azt hiszem, kijelenthetem, hogy a törvényjavaslat részletei­ben is elfogadtatik, a miről a képviselőház értesíttetni rendeltetik. Következik a főrendiház pénzügyi bizott­ságának 277. sz. jelentése a központi honvéd­főruharaktár építésének és az építésre szüksé­ges költségeknek engedélyezéséről szóló tör­vényjavaslat tárgyában. Rudnyánszky József b. jegyző (olvatsa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, kérem a törvényjavaslat részleteinek felolvasását. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a törvényjavaslat csímét és annak 1 — 4. §-ait), Elnök: Ha nincs észrevétel, azt hiszem, kijelenthetem, hogy a törvényjavaslat részletei­ben is elfogadtatik, a miről a képviselőház értesíttetni határoztatik. Következik a főrendi ház pénzügyi bizott­ságának 263. sz. jelentése az állami elemi és polgári iskolák építésére, az 1884. évi V. tör­vényczikkel engedélyezett 500.000 frtnyi köl­csönnek további 200.000 forinttal való eme­léséről. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel a bizottság jelentése elfogadtatik és következik a részletes tárgyalás. Rudnyánszky József b. jegyző (szaka­szonkint olvassa a törvényjavaslatot, mely észrevétel, nélkül elfogadtatik). Elnök: Ha nincs észrevétel, elfogadtatik és erről a képviselőház szokott módon értesít­tetni határoztatik. A képviselőháztói, a ministerelnök ur át­irata kíséretében, kegyelmes királyi leirat érkezett; méltóztassanak azt meghallgatni. Gyulai Pál jegyző (olvassa a képviselőháznak május hó 10-iki üléséről fölvett jegyzőkönyvi kivo­natát és a királyi leiratot, melyet elnök és a ház tagjai állva hallgatnak meg és a mély következőleg

Next

/
Thumbnails
Contents