Főrendiházi napló, 1887. III. kötet • 1889. október 12–1890. június 10.

Ülésnapok - 1887-46

38 XLVJ. ORSZÁGOS ÜLÉS. rendi tag részére kiállított királyi levelek az illetők hatóságai utján kézbesittcttek). Elnök: Ezen átiratok előzetesen jelentés­tétel végeit az igazolási bizottságnak kiadatván, tudomásul vétetnek. Bánffy György gróf jegyző (olvassa Vay Sándor vagyoni képesítésének elismerését és királyi levelének kieszkőzlését kérő folyamodványát). Elnök: Jelentéstétel végett ki adatik az igazoló bizottságnak. Gyulai Pál jegyző (olvassa magyar királyi Curia elnökének átiratát, a mely szerint a királyi Ouria részéről 1^90. évre a Curia következő tanács­elnökei és birái jelöltettek ki a királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróságba ; úgymint I. Rendes tagok: Daruvá) y Alajos, Cscmegi Károly, Tóth Lörincz, Vértesy Sándor, Szentgyörgyi Imre, Babos Kálmán, Manojlovics Emil és Osztrovszky József tanács­elnökök ; Balásy Antal, Jamniczky Lipót, Puskariu János, Lassel Ágoston, Topler Károly, Mersics Miklós, Hertzeg Sándor, Halmosy Endre, Nagy Sámuel, Osivald Sándor. 11. Póttagok: Elekes Pál, Baló Mihály, Nagy Imre, Horváth László, Szabó Ágoston, Veszprémi János bírák). Elnök: Tudomásul vétetik és az átirat a királyi és országos legfőbb fegyelmi bírósághoz tétetik át. Gróf Degenfeld-Schomburg Lajos a nógrád­megye sziráki kerület volt országgyűlési kép­viselői mandátumáról a jelenleg ülésező ország­gyűlés II. ülésszakának berekesztése előtt tör­tént lemondását bejelentvén, ideiglenesen szüne­telő főrendi tagsági jogosultságának feléledését kimondatni kéri. Ezen beadvány az igazoló bizottságnak kiadatván, tudomásul vétetik. Andrássy Gyula gróf főrendi tag egész­ségi szempontból 3 havi szabadságért folya­modik. A kért szabadság megadatván, az azt szor­galmazó kérvény nyilvántartás végett az igazoló bizottságnak kíadatik. A m. kir. állami számvevőszék elnöke az Í888. évi állami zárszámadást és részletezését 60, a magyar királyi belügyrninister az ország közegészségügyi állapotáról szóló jelentését 150, a kereskedelmi magyar királyi mimster pedig az 1888. évi működéséről szóló jelentését 100 pél­dányban a méltóságos főrendek közt leendő szétosztás végett beküldötte. A beérkezett példányok szétosztása elren­deltetett. Szatmár-Nérneti szabad királyi város a buda­pesti királyi itélő táblának decentralisálása alkalmával egy királyi táblának Szatmár-Németi szabad királyi városba leeodő elhelyezése tárgyá­ban felterjesztést tesz. Egyelőre az irattárba tétetik s annak idején az illető bizottságnak kiadatik. A képviselőház elnökétől beérkeztek: 1. A morvavölgyi helyi érdekű vasútvonal­nak, valamint dévénytő-stomfai szárnyvonalának engedélyezéséről; 2. a budapest-pécsi vasút-részvénytársaság vasútvonalainak megváltása iránt a nevezett, társasággal az 1889. évi XV. törvényezikk alap­ján a folyó évi márczius 17. és május 4-én meg­kötött szerződés jóváhagyása és beezikkelye­zésérőí szóló törvényjavaslatok és 3. a debreczen-füzesabonyi 4. a Csáktornyától Zala-Szentivánon át Ukkig vezetendő helyi érdekű vasút engedélyezéséről; 5. a poprádvölgyi helyi érdekű vasút enge­délyezéséről és végre a magyar királyi állam­vasutak és a budapest-soroksári helyi érdekű vasút soroksári állomását egybekötő helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában a kereskedelmi minister által az országgyűléshez beterjesztett jelentése tárgyában hozott képviselői határozat. Mindezen jelentések kinyomattak, szétosztat­tak és jelentéstétel végett a közgazdasági és közlekedési bizottságoknak adattak ki. A bizott­ságok e részbeni jelentéseiket beadván, azok a mai ülés napirendjére tűzettek ki. Tisza Kálmán ministerelnök: Nagy méltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Van sze­rencsémbenyujtaniatörvényésszokásszerintéven­kint benyújtandó jelentést az állandó országház építésének elöhaladásáróí az 1889-ik évben. Ké­rem, méltóztassék ennek kinyomatását elrendelni és azután szokás szerint a méltóságos főrendek közt szétosztatni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni és a méltóságos főrendek közt szétosztatni. Méltóz­tassanak most megqallgatni az igazoló bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents