Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.

Ülésnapok - 1887-26

26 XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. Méltóztassanak tehát a méltóságos főren­dek, kik a beadott módositványt elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A módositvány kisebbségben maradván,'a 11. §-t elfogadottnak nyilvánítom. Bánffy György gróf jegyző (olvassa a 12—16. §-okát, mely eh észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 17. §-t). Zichy Nándor gróf: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Én nem egy okból fogadtam el minden megjegyzés nélkül a tár­gyalt szakaszokat s szavaztam azon módosit­ványra, a mely más eljárást kívánt volna be­hozatni. A nélkül, hogy bizalmatlansággal visel­tetném az itt megállapított eljárás iránt, ezen alkalommal nagy megnyugvásomra szolgálna nekem s ugy hiszem, a méltóságos főrendek­nek is, ha azon aggodalmakra nézve, melyek egyben vagy másban az eljárást illető némely szakaszokra vonatkozólag létezhetnek, ezen alkalommal ministeri nyilatkozat álial meg­nyugtattatnánk. Kiválólag óhajtandó volna ezen megnyugtatás ama szakaszra nézve, mely azt tartalmazza, hogy az adófelügyelő a hozzá érkezett ügyeket elutasíthatja és ez által a további eljárásnak végét vetheti a nélkül, hogy az érdekelt feleknek módjokban lenne jogaikat és igényeiket más utón is érvényesíteni. Ez olyan dolog, melyre nézve csakis akkor nyerhetünk némi megnyugvást, hogy ha átalá­ban az összes iratok és az elutasító végzés is felebbezhető volna és ezek a második vagy har­madik fórumban eljáró illetékes hatóságnak elbírálása alá bocsáttatnának. Én méltánylom mindazon okokat, melyek miatt ezen alkalommal ezen törvényjavaslat részletes módosításába nem bocsátkozunk, mert méltóztassanak elhinni, nincs oly törvény, melyhez komolyan gondolkodó ember módosit­ványok szükségét át nem látná,; nincs oly tör­vény, mely alkalmazásában utóbb ne igazolná, hogy az bizony a javításra, tökéletesítésre nagy mértékben rászorul. De hogy ha hézagot, hiányt észlelünk egy törvényben már a tár­gyalás alkalmával és az olyan, hogy annak útján az egyes emberek jogkeresete tökéletesen csak egy egyén belátásától és elhatározásától függ: akkor, mielőtt SLZ ilyen intézkedést elfogadnók, megnyugtatást kérni, melyet ezúttal meg is teszek, azt hiszem, hogy a törvényhozás kötelességében áll. Azért voltam bátor ezen kérdést a nagy­méltóságú pénzügyminister úrhoz intézni. (He­lyeslések.) Tisza Kálmán pénzügyminister: Nagy­méltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Ezen kérdés, ha jól gondolom ugyan, a 13. §-t érinti inkább; minthogy azonban még az el­járási fejezeteknél vagyunk, azt hiszem, hogy az itt is helyén van. En csak azt vagyok bátor a felszólalt méltóságos ur megnyugtatására felhozni, hogy — a mint gondolom, méltózta­tott is feltenni a pénzügyministeriumról — miután ezen igen fontos és rövid idő alatt végrehajtandó törvény megalkotásához közeledik, már is foglalkozunk az ezen törvényre vonat­kozólag kiadandó utasítással. Épen ezért ezen utasítási javaslatnak egy passusát leszek bátor felolvasni (olvassa): »Az adófelügyelö vagy ki­rendelt helyettesének azon határozata ellen, melylyel a bejelentett igényeket ezen—13-ik — szakasz alapján visszautasítja, a felek a hatá­rozat kézbesítésétől számítva 8 nap alatt az adófelügyelőhöz intézendő írásbeli beadvány­ban felebbezhetnek a közigazgatási bizottság­albizottságához; a közigazgatási bizottság ha­sonló határozata ellen pedig ugyancsak 8 nap alatt írásban a pénzügyministerhez.« A kérdés tehát már az utasítási javaslatban benfoglal­tatik. (Helyeslés.) Zichy Nándor gróf: Megnyugtató tudo­másul veszem a pénzügyminister ur válaszát. Elnök: Más észrevétel nem lévén, azt hiszem, kijelenthetem, hogy a 17. szakasz el­fogadtatik. (Helyeslés.) Bánffy György gróf jegyző (olvassa a 18—24. §-okat, melyek észrevétel nélkül elfogadtat­nak. Olvassa a 25. §-t). Rudnyánszky József báró jegyző: Méltóságos főrendek! A 21. §-nál tollhibából a 18. és 19. §-okra történik hivatkozás, holott a 19. és 20. §-okra kellene a hivatkozásnak történnie. Bátorkodom e toílhibának kijavítását ajánlani. (Helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, méltóztatik bele­egyezni, hogy a 21. §-ban a 18. és 19. §-okra

Next

/
Thumbnails
Contents