Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.
Ülésnapok - 1887-26
24 XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. birói eljárásra bizni az ügyet, pedig hogy ez minden igyekezet mellett mily hosszas tárgyalásra vezetne, azt hiszem, ismét a dolog természetéből folyik. Mert hogy állana máskép a dolog t Azt mondja ő méltósága, hogy ad hoc bíróság döntsön. Miben kell, hogy keressük a bíróság eljárásának értékét ? A birói függetlenségben. Már pedig egy ad hoc bíróság ezzel az attribútummal csakugyan nem bir oly értelemben, hogy az elvi szempontoknak megfeleljen. De ha az eljárás nem minden fokozaton a bíróságon megy keresztül, ha az adatokat a pénzügyministerium közegei gyűjtik s terjesztik fel: akkor vagy meg kell adni azon bíróságnak, mely csak a legfelsőbb fokon ítél, hogy elégedetlen legyen amaz adatokkal s a maga embereivel gyűjtessen a helyszínén új adatokat s akkor benne vagyunk a hosszadalmas eljárásban, vagy megtagadtatik ez tőle s akkor mi lesz az eredmény I A pénzügyminister közegei a pénzügyminister utasítása szerint össze fogják, gyűjteni az adatokat, a biró azokból lesz kénytelen Ítélni s a pénzügyminister, ha akarja, azt mondhatja: itélt a bíróság, nem felelek érte, jól-e vagy rosszul. És akkor, ha az ember egy kormányról roszakaratol tenne fel, az illető pénzügyminister a birói tekintély köpenye alatt követhetné el a legnagyobb visszaéléseket. (Helyeslés.) E szempontból sem tartom tehát ezt a magam részéről helyesnek. De bocsánatot kérek, már eddig is hoszszabbra nyúlt felszólalásom, mint gondoltam. És ezekben, azt hiszem, a főbb pontokra nézve nyilatkoztam és igy nem marad egyéb hátra, mint arra kérnem a méltóságos főrendi házat, hogy a törvényjavaslatot ugy átalánosságban, mint később részleteiben elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök: Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Azok, a kik a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Azt hiszem találkozom a méltóságos főrendek kívánságával, ha, mielőtt a részletekre átmennénk, az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést folytatjuk. Következik a részletes tárgyalás. Bánffy György gr. jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, as 1—9. §§-at, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak; olvassa a 10. §-t). Rudnyánszky József báró! Rudnyánszky József b.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Bár társadalmi és állami érdekek szempontjából, ugy egyesek érdekében is mindig kívánatosnak tartottam, hogy a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatok mentől előbb törvényerőre emelkedjenek, mégis őszintén bevallva, egészen a legutolsó perczig haboztam, hogy vájjon e tövényjavaslatokat egész terjedelmökben ugy a mint vannak, elfogadjam-e? Oka ezen habozásnak különösen abban keresendő, hogy a most tárgyalás alatt levő 10. §. széltében, hosszában azzal van indokolva, hogy erre az ország egy részében, kivált azon családoknak van szükségök, kik az italmérési jognak nemesi jogon vannak birtokában és pedig azért, mert ily provisio hiányában vagyonaikban nagyon meg fognának károsittatni és képtelenekké fognának válni azon feladatok teljesítésére, a melyek rajok várnak. (Halljuk! Halljuk!) Méltóságos főrendek! A történelem lapjai fényesen igazolják ezen érintett családoknak mindenkori hazafiasságát és áldozatkészségét és épen ezen áldozatkészség folytán lehet, hogy az utódok vagyonúkban megfogyatkoztak. De ez utódok mindig büszkék őseik erényére és puritán erkölcseit nem hagyták el, hanem követték őket azon ösvényen, a melyet dicső őseik az állam iránti kötelezettségek teljesítése tekintetében nekik kijelöltek. (Helyeslés.) E szempontból tehát különleges intézkedésre szükség egyátalában nincs és nem is volt. Ennek helyességét elismerte az, a ki e szakasz indokolására leginkább hivatott: a ministerelnök ur ő excellentiája, a ki előbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy a kivétel nem egyes osztályok érdekében történik, hanem átalánosságban és különösen a községek érdekében. Ezen indoknak jogosultsága előtt magam is meghajlok és eltérve habozó álláspontomtól, megnyugvással fogadom el ezen indokolással