Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.

Ülésnapok - 1887-26

XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 21 miután már az ezen törvényjavaslatban contemplált eljárás szerint befejeztetett az ügy — hagyassék fel a jog, hogy birői utón érvényesíthessék igényöket, ha nincsenek megelégedve azon összeggel, mely ezen eljárások után részökre megállapittatott. És különösen, hogy ha már most nem volna a törvényjavaslatba bevéve az, hogy hány százalék vonandó le mindenkinek a kártalanítási tőkéből, hanem ez fentartatott volna a végeredménynek, hogy akkor állapítsák meg, hány százalék lesz a tőkéből levonandó, hogy arányba hozassék a kárpótlási összeg az italmérés! jövedéktől várható jövedelemmel, makkor, azt hiszem, a másik eljárásnál világos megengedése a bírói eljárásnak valami nagy bajt nem fog okozni. Belátom azonban, hogy az ügy jelen állásában, midőn egyesek, mint az állam is sürgősen kívánják ezen ügy megoldását, ezen általam érintett álláspont most már nehezen lesz érvényesíthető. Sennélfogvafentartom magamnak, hogy azt, a mi ezen álláspontomnak megkövetelésére szolgál, a 15. §-nál előadhassam. (Helyeslések.) Tisza Kálmán ministerelnök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! A hallottak után kötelességemnek tartom igen röviden, legalább lehetőleg röviden nyilatkozni a javaslatra nézve. (Halljuk! Halljuk!) Én mindenekelőtt abból a nézetből indultam és indulok ki, hogy ezen javaslatnak mennél előbb érvényre emelkedése, vagy ha érvényre nem emelkedik, elvetése, ugy az államkincstárnak, mint a magánosoknak az érdeke; hogy ezt hosszasan függőben hagyni káros, mind az államkincstárra, mind az érdekeltekre — de erről még fogok szólani — mely érdekek nemcsak magánosok és nem egy osztály tagjai, hanem épen nagyban községek is, ezeknek mondom, érdekében van. hogy ez függőben sokáig ne maradjon. De érdekűkben van az is, hogy ha egyszer a törvény meghozatott, a lebonyolítás mentől gyorsabb legyen. Mert méltóztassanak nekem elhinni, jobbnak keresése megronthatná azt, a mi benne jó, azaz megdöntené az egyik czélt, a mely nem más, mint hogy a tulajdonosok, midőn ezen — szerintem — ma már fenn nem tartható jogélvezettől elesnek, egy teljesen méltányos kárpótlásban részesüljenek. (Helyeslés.) Nem hallgathatom el ugyanis azon meggyőződésemet, melyet már másutt is kifejeztem, hogy ha általam bár igen nagyrabecsült scrupulusokból és elvi szempontokból a dolgot hosszú pórázra eresztjük, ha megemlítjük, hogy a magyar embernek — és itt értem nemcsak a magyar születésű polgárokat — a magyar haza polgárainak perlekedési vágya érvényesüljön, meg fognak gazdagodni ezen törvény utján egyes zug-prókátorok, meg fognak gazdagodni az uzsorások, a kik fél és negyed áron összevásárolják a regale jogot; az államnak a megváltás sokba került, az illetők meg, a kiknek joga elvész, nem nyernek semmit. (Igás! Ugy van!) Ily irányban átdolgozott törvényjavaslatot én a magam részéről fentartani nem fogok. Áttérve különben a felhozott indokokra, mindenekelőtt meg kívánom jegyezni — és ez annál szükségesebb, mert a méltóságos főrendi háznak egy általam nagyrabecsült tagja egyenesen szembe is állította egy osztálynak, a magános jogosultaknak érdekeit a községekével — hogy itt igen nagy tévedés azt hinni, hogy valamely egyes osztály érdekei szerepelnek kizárólag, vagy pedig hogy az adóeltitkolások, melyekről hogy én mit tartok, most ismételni nem fogom, épen egy osztály, vagy az ország egy részének bűnét képezik. Ismétlem, a mit már máskor is elmondottam, hogy engem részemről arra, hogy az először megállapított alaptól, az adóbevallási alaptól eltérjek, első sorban az birt, hogy Magyarországnak 26 törvényhatósági joggal biró községe, tehát az ország legnagyobb és legnevezetesebb városai az adó eliagadásában oly nemes példával mentek elől, hogy ezen a czimen majd 11 millióval, kapnának kevesebbet, mint a mennyi a valódi jövedelemnek megfelel, ha a szigorú adót vennők alapul. S alig hogy ez kitűnt, kitűnt az is, hogy így van ez a regalejoggal biró rendezett tanácsú városok és községek legnagyobb részénél is. Megvallom, részemről nem éreztem magamban elég erőt arra, hogy azt mondjam, mindegy, károsodjanak törvényhatósági joggal