Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.

Ülésnapok - 1887-36

118 XXXVI. ORí az világos, határozott és én hozzáteszem, megnyugtató is. Helyesen mondja ugyanis, hogy Magyarország cultusministere nem egy egyháznak és nem egy felekezetnek ministere: ő az állami érdek képviselője a vallási kérdésekben és hozzáteszi, a jogállam, a valódi szabadelvűség szabta határokon belül minden vallásos meggyőződésnek igazságosan és egyenlően mérve. Az elvek puszta kijelentése, méltóságos főrendek, sőt azoknak elfogadása is nem bírnak fontossággal a politikai téren, hanem minden azok alkalmazásától függ. És én bizton remélem, hogy ő excellentiájának ezen kijelentése ezen a téren való működésével szerencsés frigyben fog állani. Minden, a mit ezen a téren tesz, azö maga által felállított mérték próbája alá visz. S azért jogosítva érzem magamat ezt a mértéket alkalmazni mindenekelőtt azon kijelentésére, melyet egy fontos ügyben tett, nem ugyan itt, de hivatalosan tett. A ministerek hivatalos kijelentésének megvan az az előnye, hogy az ellenőrzésre hivatott testületek bármelyikében a megfontolás és megbirálás tárgyát képezheti. Értem azt a kijelentést, melyet a katholikus autonómia ügyében tett. A minister úr kijelenté habozás és tartózkodás nélkül, hogy a katholikus egyház hivei ép oiy jogosultak az autonómia élvezetére, mint bármely felekezet hivei ebben a szabad országban. Nem is hiszem — monda — hogy államkormányzati szempontból nagy nehézségek merülhetnének fel. Nézetem szerint ez azon egyedül helyes álláspont.melyet a kormánynak ebben a kérdésben el kell foglalnia. A minister úr e kijelentése, miután azt monda, hogy neki e speciális kérdésben már rég megállapodott nézete van, mely az utóbbi hónapok tapasztalásai által még csak erősbödött, nem lehet ennélfogva csupán személyes, múlékony nézete, hanem a legnyomó< sabb okokból merített szilárd meggyőződés eredménye. Mint ilyen, méltán tarthat számot a katholikusok méltánylására; annál inkább, mert ez a kijelentése alkalmas azon mindinkább terjedő s meggyökerező aggodalomnak eloszlatására, mintha a katholikus autonómia kérdésének megoldása a kormánynak azon nagymérvű ÁGOS lÍLES. befolyásához való ragaszkodásán szenvedne hajótörést, melyet neki eddig az egyházi jogok egyoldalú kezelése nyújt és melynek birtoklását számosak a kormányra nézve nagyszerű hóditásnak és életkérdésnek, a társadalomra nézve lelkiismereli szabadságnak, valódi haladásnak és megbecsülhetetlen nyereségnek szeretnek még mindig tekinteni. A minister úr ez a kijelentése, a mint egyrészről útját szegi e feltevésnek és gyanúnak; másrészről tanúsítja, hogy a kormány és a magyar katholikusok főpásztoraikkal egy közös téren találkoznak. Azok ugyanis, kik a történeti fejleményeket oknyomozó figyelemmel szokták kisérni, tudják, hogy a katholikus autonómia létesítése körüli mozgalmak közjogi átalakulásunk első perczében, 1868-ban, a püspöki karnak kezdeményezése nyomán indultak meg. És midőn az eszme komoly megvitatás, de inkább a szükség érzete által odáig fejlődött és eléggé megért, hogy a katholikusoknak törvényes képviselői ezen autonómia szervezete megállapításának nagy munkáját végezhessék, ebben a munkában a püspöki kar, öntudatának teljes tisztaságában, tevékeny részt vett és a congressus bevégezvén munkáját, a herczegprimás elnöklete alatt végre egy 12 tagból álló bizottságot választott, melynek egyik feladatául azt tűzte ki, hogy a congressus által megállapított szervezeti javaslatot ő Felségének, mint a katholikus egyház főkegyurának megerősítés és ennek nyomán törvényes szentesítés végett eléje terjeszsze. A bizottság ezen reá háramlott kötelességet teljesítette. íme, méltóságos főrendek, a kaüiolikus autonómia kérdésének ez a jelenlegi állapota és ezen kérdés ma csak ezen álláspontból jöhet megfontolás és megbirálás alá, mert ez idő szerint ez a magyar katholikusoknak jogszerűen elfoglalt álláspontja, melylyel szemben mindazon nehézségek, melyek akár az egyház hyerarchicus szervezetéből, akár a katholikusok közt létező nézeteltérésből, akár a főkegyúri jogokból, akár a közvélemény egy részének az autonómia természete és jogkörére vonatkozó sajátszerű felfogásából merittetnek, határozott súlylyal ez idő szerint nem bírhatnak arra nézve, hogy ezen kérdésnek szabályszerű megoldása függőben tartassák és hogy ennek folytán ez