Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.

Ülésnapok - 1887-11

82 XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. nak mindenben ellensége voltam és vagyok, de azt, hogy a magyar nemzet épen törvényhozási palotájára költsön talán többet, mint a mennyi egy szerény kunyhó felépítésére szükséges volna, ezt luxusnak elismerni nem fogom. (Helyeslés.) Nagyra becsülöm a szinmüvészetet és az operát, de, bármennyire becsülöm is, ha valaki azt mondja — abban capacítálni hagyom magamat, hogy az operára adjunk 2—300,000 forintot, de abban nem, hogy a magyar I örvény hoz fisnak méltó házat építsünk. Ezt, megvallom, nem vagyok képes megérteni. (Helyeslés.) Áttérve arra — és itt beszédem végére jutok — a mit gróf Zichy Nándor ő méltóságának felszólalása nyomán Ígértem: mindenek előtt csak azt kívánom megjegyezni, hogy a költségvetés bevételi tételei — legjobb tudomásom szerint — nem rózsásan, hanem solid alapokon vannak összeállítva. Ha concret esetben intéztetett volna hozzám kérdés és megmondatott volna, melyik az a bevételi tétel, mely rózsás színben, kellő alap nélkül véletett fel: szívesen szolgáltam volna az ilJetö számokkal is. Annyit addig is mondhatok a méltóságos főrendi ház megnyugtatására, hogy úgy az egyenes mint az indirect adókat néhány száz ezer forinttal kisebbre irányoztam elő, mint a mennyire a múlt eredmények szerint lehetett volna. Tehát könnyelmű előirányzásról sző nem lehet. A mi már a pénzügyi — úgynevezett — programmot illeti, én ez előtt néhány hónappal, midőn a költségvetést benyujtoftam, bátor voltam — természetesen, mert ott nyujtátik be — a törvényhozás másik házában ez iránt nyilatkozni. Itt csak isméi élhetem azt, a mit ott mondottam, de ismétlése lesz ebben nagy részben annak is. a mit múlt évben e nagyméltóságú ház kebelében is volt szerencsém mondani. (Halljuk!) Ismétlése annyiban, a mennyiben a megtakarításokat illetőleg nekem az a nézetem, s ebben eltérek egy előttem szólott tisztelt barátomtól, hogy, igenis, gondolni kell minden 10,000, nemcsak minden 100,000 •és millió kiadással, mely helyesen megtakarítható s a helyes megtakarítás szempontjából el tudok menni, a meddig okvetlenül kell, addig, hogy meglevő intézményeink'fejlesztése megállitlassék, de addig, hogy meglevő intézmények leromboltassanak, hogy iskolák bezárassanak, kötelezett szabályozási munkák félbehagyassanak, addig menni nem tudok és a magam részéről nem is fogok. (Helyeslés.) Ismétlem, néhány évre megállítani a fejlesztést, nehezen esik és nem kár nélkül egy nemzet életében; hanem nagyobb czélért meg lehet tenni. De annyira vinni, hogy visszaesés történjék, szerintem, még csak pénzügyi szempontból sem volna helyes eljárás. Ennyit a megtakarításra. Ezen kívül azt mondtam: ha a megtakarításokban követjük ezt az irányt, ha elfogadtatnak azon törvényjavaslatok, melyeket a képviselőháznak akkor már benyújtottam s később benyújtandó voltam, de a melyek ma már részint elfogadtattak, részint mint a czukor- és a szeszadóra vonatkozók, a nyilvánosság előtt vannak, akkor, igenis, hiszem, hogy három esztendő alatt, tehát 1890 végéig eljutunk oda, hogy vagy semmi, vagy már számba alig vehető deficitje lesz az országnak. De igen természetesen, sem magamat ámítani, sem másokat félrevezetni nem akarván, megjegyeztem két dolgot. Az egyik az, hogy mind ennek természetes alap feltétele az, hogy a költségvetés azon keretben maradhasson és ne csak egy kitört háború, de oly viszonyok se gátoljanak, melyek — mint 1887-ben is történt — egész váratlanul sok millióra menő rendkívüli kiadást hoztak nyakunkra. Ez volt az egyik feltétel. A másik pedig, hogy ne ámítsam magmát és ne ámítsak mást sem, őszintén megmondtam, hogy természetesen akkor még nem mondhatjuk, hogy mindent elértünk, mert akkor már az államjavakból átmeneti bevételkép ma öt milliót képező tétel ily nagy arányban többé nem fog befolyni és megmarad az, hogy régibb kölcsöneink törlesztésére a pénzpiaczot kell igénybe venni, illetőleg kölcsönt kötni, pedig részemről azt tartom, hogy ez is mellőzendő lesz, mihelyt csak lehet. Végül megmondtam azt, hogy a múlt évben többször emlegetett conversióról nem szólok; nem szólok pedig azért, mert, azt hiszem, hogy előbb az általam jelzett módon oda kell igye-