Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.

Ülésnapok - 1887-11

XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 65 nevezünk mi beruházásoknak. Én, a mi be­ruházásainkban kétes, képzelt és igen imponde­rabilis előnyöket találok, a melyek a kritikát ki nem állják. Beruházásaink közt fősúlyt fektetnek a sok államosított vasútra. A mi a vasutakból a kereskedelemre háramló hasznot illeti, az mind­egy akár állami a vasút, akkár pedig magán­társaság kezében van ; de hogy ezek a vasutak összehasonlítva azzal a tőkével, a melybe ke­rülnek, évenkint 10—12 millió ráfizetést igé­nyelnek, az kétséget nem szenved. Ezt beruhá­zásoknak nem nevezhetjük. Valamint nem be­ruházások a paloták, a grand hoteíszerű fog­házak és nem tekinthetők beruházásoknak azon vallás nélküli felsőbb és alsóbb iskolák sem, a melyeknek programmjából e házban a vallás­erkölcsi nevelés kitöröltetett. Én tehát a be­ruházásokat csak igen kevés dologra látom szorítva. De vannak többen, a kik könnyebben vévén a dolgot, adósságot adósságra akarnak hal­mozni, azt mondván, hogy adósság miatt még egy ország sem veszett el. Csináljunk mentől több adósságot és a végén egy kis üdvös cridát, acceptabilis formákba burkolt kamat­reductiót és azután ismét olyan szüzek leszünk, mint előbb voltunk és megint csinálhatunk majd új adósságokat. Qui perdidit numerum, incipiat iterum. Én nem hiszem, hogy ez az operatio olyan könnyen menne. Francziaországban az assig­nátákkal, Ausztriában a fekete bankóval könnyen lehetett ezt tenni, mert az belföldi dolog volt. Most azonban az adósságcsinálás nemzetközi dolog; egy ország sem fogja a pénzét könnyen elveszni hagyni. Egyébiránt a ki tapasztalás­ból akar tanulni, tekintsen csak ama valaha nagy hatalmas szomszéd államra, mely valaha Európát félelemre gerjesztette, a melynek leg­jobb jövedelmei ma mind hitelezőinek kezébe folynak. Ilyen operatióval még oda is jutha­tunk, a hova jutott Egyptom, hogy a hitelező fogja pénzügyeinket kezelni és mi maradunk ugyan független, önálló nemzet, de bizony ma­gyarán szólva, csak tiszteletbeli, honorarius. Még azon indokokat fogom elősorolni, a melyek leginkább arra ingerelnek, hogy erőn­FŐRENDI NAPLÓ. 1887—92. I. KÖTET kön felüli adósságokat csinálunk: Szerintem az első ok erre az, hogy a parlamentarismus cse­metéit beoltottuk. Én tudom annak jótékony­ságát becsülni. De ha a parlamentarismus arra való, hogy a parlamenti pártok egyikének vagy másikának uralmát növelje; ha arra való, hogy a kormányt és pártjának többségét szervezze és fentartsa : akkor kártékony és ez az orszá­goknak — és ezt átalában mondom — nagy kárára s nagy költségével történik, a melyek­től nem szabadulhatnak meg egy könnyen. Hogy azokat a vasutakat még egyszer előhozzam, azoknak államosításából eredt nagy inüuxust, a melylyel a kormány bir, egy kormány sem fogja egy könnyen kiereszteni kezéből, valamint nem ereszti ki a főispáni institutiót sem. Hogy keveset mondjak, azon anomáliát sem fogja a kormány helyreállítani, hogy a catholicus fun­dusokat maga kezeli, melyeknek kezelése pedig a ministerium keretén kivül a magyar törvé­nyek szerint ő Felségét, mint patrónus supre­must illetné. Innen van a sok bureaucratia és sok centralisatio. Ezek elhárítására catói jel­lemű férfiak kellenek, a kik bizony ritkák. A második fő ok a magyar jellemben fek­szik. Nálunk minden ember, magamat sem ve­szem ki, többet akar mutatni és többnek akar látszani a világban, mint a mennyit ér. Ezen jó és rósz tulajdonságot átruházván a kor­mányra és a törvényhozó testületre, mit látunk ? Látjuk a nagyravágyást, a mutatni akarást, a nagyhatalmak utánzását, akár bírjuk, akár nem. Például a poroszoknak stratégiai szem­pontból a vasutakat az állam részére meg kellett venniök. Magyarország is megvette azokat. Bécsben volt egy világtárlat, nekünk is kellett egy s belekerült egy millióba. Ausztriában épí­tettek egy nagy országházat, mi is építünk egyet 15 millió forinttal. Addig tehát, a mig a parlamentaris rendszer mellett e nagyravágyás a méltányosság és az igazság határain belül korlátozva és megszorítva nem lesz, akárki legyen is a minister és bármely pártból kerül­jön is az ki, egyre megy, mert mindig túlságo­sak lesznek a kiadások és mindig velőnket megemésztő financiális calamitásokkal fogunk küzdeni, csak későn ne legyen az orvoslás. Gyulai Pál jegyző: Zichy Nándor gróf! 9

Next

/
Thumbnails
Contents