Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.
Ülésnapok - 1887-15
XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 113 állani, ugy vezetni, a mint azt az igazságszolgáltatás érdeke megkívánná, csaknem lehetetlen. De továbbá épen az első bíróságoknak kellő ellenőrzése ezéljából nagyon szükséges, hogy a királyi tábla több helyen legyen az országban elhelyezve. Azt hiszem fognak módot találni a méltóságos főrendek arra, hogy az a kifejezett aggodalom, hogy ez által localis befolyásoknak tér ne nyittassék, a leendő organisatio alkalmával teljesen elenyésztettessék. A mi pedig a szóba hozott jogegységet illeti, arra nézve csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ennek megóvása a legfelsőbb fórumnak lesz feladata. Kétségtelen hogy az alkotandó perjog a szerint fog készülni, hogy a jogegység megóvására a fórum meg legyen, mely e czélból okvetlenül szükséges. Ezek után méltóságos főrendek bevégezhetném felszólalásomat, ha ismételve szóba nem hozatott volna az alaposság hiánya, a mi esetleg a felső bírósági határozatokban nyilvánul. Ez indít engem arra, hogy e nyilvános helyen megragadjam az alkalmat egy saját hibám felderítésére. Mint méltóztatnak tudni, az 1875. évtől 1887. évig való működéséről az igazságügyi ministeriúm jelentést terjesztett elé a törvényhozás mindkét házának és abban sajnosán egy nagy sajtóhiba fordult elő. Azok. kik a jelentést figyelemmel kisérték, azonnal rájöhettek volna egy tévedésre, azokra nézve azonban, kik netalán csak egyes adatokból kívánnak maguknak ítéletet és véleményt szerezni a budapest ikirályai tábla működéséről, megtévesztő lehetett e jelentés 17-ik lapján levő következő adat. Az mondatik ugyanis, hogy a budapesti tábla ítéletei közül 207 hagyatott helyben a legfőbb bíróság által. Mint említem, sajnos, hogy azon sürgős munka mellett, melylyel a jelentés kinyomatása történt ezen sajtóhibával jutott ezen adat a közönség elé. E szám azonban nem helyes, mert a budapesti királyi táblának helybenhagyott határozatai az 1886. évben 9,836-ot tesznek. Ezt azért említem fel, mert azok, kik mint mondám csak felületesen foglalkoznak a jelentéssel, és a II. könyv 17. lapját a 11. lappal, mely a tévedést már teljesen felderíti, össze nem hasonlítják, könnyen azon nézetben lehetFŐEENDI NAPLÓ. 1887—92. I. KÖTET. nének, mintha a judicaturának valóban nem helyes ezen állapota állna fenn. Midőn ezekkel rövid felszólalásomat befejezem, kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak a szőnyegen levő törvényjavaslatot a tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs több észrevétel, ugy hiszem, kimondhatom, hogy a törvényjavaslat átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. Következik a részletes tárgyalás. Bánffy György gróf jegyző (szakaszonUnt olvassa a törvényjavaslatot, mely észrevétel nélkül elfogadtatik). Elnök: Ha senki sem kivan többé a tárgyhoz szólani, kérem a méltóságos főrendek közül azok, kik e törvényjavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) E szerint a törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatott. Csáky Albin gróf: Nagyméltóságú elnök, ur méltóságos főrendek! Az ülés folyamában a ház némely bizottságának kiegészítése ezéljából beadott szavazatok összeszámításával megbízatván, van szerencsém a szavazás eredményét a következőkben bejelenteni: Megválasztattak egyhangúlag az igazoló bizottságba : báró Vécsey József, a királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróságba: Nádasdy Ferencz gróf rendes, Teleki Gyula gróf póttag, a pénzügyi bizottságba: Andrássy Gyula gróf, a közjogi és törvénykezésügyi bizottságba: Gáli József, a közgazdasági és közlekedésügyi bizottságba: Hollán Ernő. Elnök: Erről az illető megválasztott tagok értesíttetni fognak. Következik a zárszámadás-vizsgáló bizottság jelentése az 1886. évi állami zárszámadás megvizsgálása s az állami számvevőszéknek, az 1886. évben a Ludovika-akadémiánál előfordult czímek közti átruházás ügyében beadott pótjelentése tárgyában. Van szerencsém jelenteni, hogy a vallásés közoktatásügyi ministeriúm részéről Berzeviczy Albert államtitkár ur van megbízva a netán szükséges felvilágosítások megadásával. Rudnyánszky József báró jegyző (olvassa a sár számadás-vizsgáló bizottság jelentését), 15